Eredmények

2019.02.19. 20:43

HVSE-atléták érmei a fedett pályás OB-ről

Négy érmet, két aranyat és két bronzot hoztak a fedett pályás országos bajnokságról a Haladás VSE atlétái.

Horváth Erika

A sikeres OB után. Balról: Lengyák György edző, Boda Boldizsár, Pap Kristóf, László Dávid, Kamarás Ákos edző

Fotó: Haladás VSE

Bár nem túl jó előjelekkel várta a Haladás futó-ugró szekciója a fedett pályás OB-t, várakozáson felüli volt Lengyák György és Kamarás Ákos tanítványainak „előadása”. Férfi 400 méteren a hazai ranglistán harmadik helyen álló Boda Boldizsár leginkább arra készült, hogy a közelgő fedett pályás Eb-re szinthez segítse a ranglistavezető, korábban Eb-ezüstérmes Deák Nagy Marcellt. Végül meglepetésre a Haladás 20 esztendős sprintere ért elsőként célba, egyéni csúcsot futva második felnőtt bajnoki címét szerezte meg. Két HVSE-versenyző is felállhatott a férfihármasugrás eredményhirdetésén a dobogóra.

A győzelmet László Dávid szerezte meg, aki fél éve költözött Szombathelyre, ahol mérnökként dolgozik, és szeptembertől együtt készül a ifjúsági vb-kilencedik Pap Kristóffal az idei nagy kihívásokra – előbbi a csapat-Európa-kupára, utóbbi az U23-as Eb-re. Pap Kristóf a bronzérmet érdemelte ki úgy, hogy háromszor is egyéni csúcsot javított. Mindketten megyecsúcsot értek el – László Dávid a 15,38 méterrel a felnőtt-, Pap Kristóf a 15,19-dal az U23-as korosztályban. Pap Kristóf távolugrásban is remekelt, háromszor ugrott 7,30 m felett, a 7,35 is új U23-as Vas megyei csúcs. A még juniorkorú, élete első felnőtt OB-jén induló Pethő Márton hatodik lett. A Haladás tavaly aranyérmes 4x400 méteres férfiváltójának nem igazán volt esélye megvédeni címét, hiszen Sárközi Dominik novemberi bokaszalag-szakadása után két hete állt edzésbe, Galambos Martint pedig betegség hátráltatta az utóbbi időben. A szombathelyi váltó végül kis különbséggel lecsúszott a dobogóról, negyedik lett.

A sikeres OB után. Balról: Lengyák György edző, Boda Boldizsár, Pap Kristóf, László Dávid, Kamarás Ákos edző
Fotó: Haladás VSE

A Vas megyeiek eredményei. (A külön nem jelöltek a Haladás VSE versenyzői.) Férfi, 400 m: 1. Boda Boldizsár 48,25 mp – egyéni csúcs. 4x400 m: 4. Haladás VSE (Boda Boldizsár, Ecker Dávid, Sárközi Dominik, Galambos Martin) 3:22,25. Magasugrás: 11. Kótai Gábor 1,85. Távolugrás: 3. Pap Kristóf 7,35 e. cs. – új megyei fedett pályás U23-as csúcs (régi Virovecz István, 7,11, 2011), 6. Pethő Márton 6,61. Hármasugrás: 1. László Dávid 15,38 – új megyei fedett pályás felnőttcsúcs (régi Bartalos Dávid 14,81, 2017), 3. Pap Kristóf 15,19 e. cs. – megyei fedett pályás U23-as csúcs (régi Bartalos Dávid 14,81, 2017), 7. Bartalos Dávid 14,05. Női, 60 m gátfutás: 9. Varga Eszter 9,30, 10. Kiricsi Berill (SZoESE) 9,32.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában