válogatóverseny

2019.03.06. 20:55

Wittmann Kristóf U23-as Eb előtt

Nagyüzem van a Haladás birkózóinál. Wittmann Kristóf ma utazik el az U23-as Európa-bajnokságra, a kadetek válogató versenyén Nemes Bálint kirobbanó formában versenyzett.

Horváth Erika

Wittmann Kristóf két év szünet után indulhat újra korosztályos világversenyen

Fotó: Unger Tamás

Hétfőn kezdődött meg Szerbiában az U23-as birkózók Európa-bajnoksága. Először a kötöttfogásúak, majd a nők versenyét rendezik meg. A szabadfogásúak pénteken kezdenek. A Bánkuti Zsolt vezette tízfős szabadfogású keret tagja Wittmann Kristóf, a Haladás VSE válogatottja is. Veréb István tanítványa a 97 kilós súlycsoportban indul, ott, ahol nemrégiben U23-as magyar bajnoki címet szerzett – immár harmadszor. A 22 éves birkózó utoljára 2016-ban indulhatott világversenyen, akkor a junior (U20) világbajnokságon bronzérmes, az Eb-n ötödik, az egyetemi vb-n hetedik lett. Azóta a tanulást helyezte előtérbe – már meg is szerezte gépészmérnöki diplomáját és elkezdett dolgozni is. Munkahelye segített abban, hogy az Eb-re is készülhessen, egy-egy hetet a dunavarsányi, illetve budapesti válogatott edzőtáborban is tudott tölteni. A 97 kilós szabadfogásúak pénteken délután kezdik a selejtezőket, a továbbjutóknak – a vigaszágon és az éremcsatákban érdekelt birkózóknak – egy újabb mérlegelés után szombaton is bizonyítaniuk kell.

Wittmann Kristóf két év szünet után indulhat újra korosztályos világversenyen
Fotó: Unger Tamás

A kadet (U18) korosztály számára az elmúlt hétvégén Kistarcsán rendeztek válogatóversenyt. A Haladás birkózói közül a 71 kilóban Nemes Bálint kirobbanó formában versenyzett. Négy technikai tussal menetelt a döntőig – sorrendben Nagy Krisztiánt

(TBDSK), Tősmagit (ESMTK), Rizmayert (Csepel) és Horváth Gyulát (ESMTK) verte leg-alább tízpontos különbséggel. De a döntőbeli ellenfele, Virág Benedek (PSE) sem tudott egyetlen pontot sem szerezni ellene. Sőt, Bálint tusgyőzelemmel és persze aranyéremmel zárta a finálét – tovább erősítve pozícióját az ifjúsági Eb-n és vb-n való indulás jogáért. A 92 kg-ban a még serdülő korú Gellén Milán két szép tusgyőzelem után elődöntőt vívhatott, ahol a BVSC-s Cseperkától 5-4-re kikapott, mert két másodperccel a mérkőzés vége előtt mezfogásért – jogosan – megintették. Így biztos második helyet engedett ki a kezéből. A bronzot viszont megszerezte, miután a helyosztón 9-2-re legyőzte Birtalant (ESMTK). Az 51 kg-ban Buday Bálint egy győzelemmel és három vereséggel a negyedik helyet szerezte meg. Utóbbi két fiú ezen a hétvégén a serdülő válogatottságért lép szőnyegre a 14-15 évesek somogyjádi minősítési versenyén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában