gyógyul

2019.04.25. 21:42

Saláta Kornél súlyos sérülés után, visszatérés előtt

Már a vasi megyeszékhelyen gyógyul a Haladás NB I-es labdarúgócsapatának sérült védője, Saláta Kornél.

Pum András

Saláta jelenleg gyógytornára jár, melyben Orbán Gergő masszőr is segíti Fotó: Unger Tamás

A zöld-fehérek télen minőségi labdarúgókkal erősítettek, közülük is kiemelkedik a 40-szeres szlovák válogatott belső védő, Saláta Kornél. A szombathelyiek balszerencséjére azonban a 34 esztendős futballista mindössze hat bajnokin futballozhatott, a hetedik fordulóban, március 16-án vívott, FTC elleni idegenbeli összecsapáson a hazaiak támadója, Varga Roland véletlenül ráesett a jobb térdére. A védő elülsőkeresztszalag-szakadást szenvedett, véget is ért számára a bajnokság. A futballistának nem ismeretlen ez a sérülés, korábban a másik térdében szakadt el az elülső keresztszalagja.

Saláta jelenleg gyógytornára jár, melyben Orbán Gergő masszőr is segíti Fotó: Unger Tamás

– A sérülés után szóba került, hogy ha nagyon megerősítem a térdem, akár még tudok futballozni műtét nélkül is, ám nem kockáztattam, inkább kés alá feküdtem – mondta Saláta. – Április 4-én műtöttek Dunaszerdahelyen, másnap reggel már hazamehettem. Két hétig feküdnöm kellett, a lakásban is csak mankóval közlekedhettem, az utcára pedig le sem mehettem. Múlt csütörtökön voltam kontrollon, levették a kötést, kivették a varratokat, az orvos azt mondta, próbáljak meg a saját lábamon, mankó nélkül sétálni. Noha érzem a térdemben, ahogy a sebek húzódnak, nem fáj, rendesen tudok járni. Kedden érkeztem Szombathelyre, gyógytornára járok, ahol a térdemet tornáztatják, nyújtják. Egyelőre nem tudom 90 fokban behajlítani, az majd a következő lépés lesz – fokozatosan haladok. Jövő héten már vízbe is megyek, igaz, úsznom nem, egyelőre csak tornáznom szabad. Egy hónap múlva pedig újabb kontrollra megyek. Mivel volt már ilyen sérülésem, tudom, mi következik, mire kell figyelnem, így jobban elviselem, hogy nem futballozhatok. Amikor a másik lábamon szakadt el a keresztszalag, a sérülésem utáni hatodik hónapban kezdtem el edzeni és a hetedikben játszhattam – most is elégedett lennék ezzel.

Saláta télen fél plusz egy évre szóló szerződést írt alá. Kérdés, lesz-e folytatás.

– A sérülésem után beszéltünk a vezetőkkel a folytatásról, ők jelezték, ősszel is számítanának rám – mondta Saláta. – A bajnokság végén ismét leülünk tárgyalni, és ha meg tudunk egyezni – akár az NB II-ben is –, szívesen játszom a Haladásban. Persze bízom abban, hogy az első osztályban maradunk. A szombati kisvárdai meccset ehhez mindenképpen meg kell nyernünk. Az elmúlt hetekben odahaza is figyelemmel követtem a Haladás meccseit, nem lepett meg a jó szereplés, hiszen korábban is jól futballoztunk, megvoltak a helyzeteink, csak akkor elhibáztuk őket.

– Egy nagyon jó játékost és nagyon jó embert ismertünk meg Salátában, bízunk abban, hogy mihamarabb teljesen felépül – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Vélhetően augusztusban-szeptemberben játszhat ismét – számítunk rá a következő szezonban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában