Kick-box a hazai világkupán

2019.05.28. 18:51

Remek eredményeket értek el a Vas megyei színeket képviselő sportolók

Budapest Remekül szerepeltek a Controll SE, az Agrobio Classic Kick-Box Club és a Castrum Sec-Dinamica SE sportolói a magyar fővárosban rendezett WAKO kick-box világkupán.

Tóth Gábor

A Controll SE sikeres „delegációja” Fotó: Controll SE

Harminckilenc ország, 284 klub, 1661 versenyző részvételével május 17–19-én Budapesten a BOK Sportcsarnokban rendezték meg a 25. WAKO kick-box világkupát – többek között 14 tatami, három ring várta a résztvevőket. Az év egyik legjelentősebb nemzetközi erőpróbáján természetesen ott voltak a vasi klubok sportolói.

A szombathelyi Controll SE sportolói közül ezúttal nyolcan indultak az év legrangosabb hazai szervezésű megmérettetésén, összesen három ezüst- és öt bronzérmet szereztek.

A Controll SE sikeres „delegációja” Fotó: Controll SE

Bárdosi Sándor full-contact –75 kg-ban a döntőbe jutásért jó teljesítménnyel, kemény csatában, pontozással győzött olasz riválisa ellen. A döntőt német ellenfele ellen a második menetben csuklótörés miatt kénytelen volt feladni – így ezüsttel zárt. Szmolek Emánuel felnőtt kick-lightban állt tatamira, két súlycsoportban is sikerült érmet szereznie. A 79 kilósok mezőnyében egy liechtensteni ellenfelet, majd egy válogatott finn versenyzőt búcsúztatott. A döntőbe jutásért rendezett meccsen azonban az aktuális Európa-bajnok, a szlovák Karlik Marek megállította – aki csupán egyetlen ponttal bizonyult jobbnak. Majd 84 kg-ban szintén az elődöntőig menetelt, ahol egy bosnyák válogatottól kapott ki, ismét minimális pontkülönbséggel. Így Szmolek Emánuel két bronzéremmel zárt. Ersing András élete első komolyabb nemzetközi versenyén kadett I. korcsoportban a +47 kg-osok között light-contactban cseh és ukrán ellenfelet vert, majd egy horvát versenyzőtől kapott ki az elődöntőben. Kick-lightban olasz, ukrán versenyzőt búcsúztatott, a döntőben egy jóval rutinosabb cseh versenyzővel szemben maradt alul. Egy bronz- és egy ezüstéremmel tért haza. Mikos Bendegúz junior –84 kg light-contactban ezüsttel, kick-lightban pedig bronzzal gazdagodott. A fiúk edzője, Dancsó Zoltán (masters, +94 kg) a light-contact elődöntőjében, egyértelmű pontelőnynél térdsérülés miatt kénytelen volt feladni a mérkőzést, így bronzérmet szerzett. Pataki Bar­nabás és Nagy Dávid ez­úttal nem tudott dobogóra állni – pedig mindent elkövettek a jó szereplésért. Pintér Bálint, a Controll SE kung fu szakosztályának versenyzője szintén dobogós helyezés nélkül zárt.

A szombathelyi Agrobio Classic Kick-Box Club is részt vett a világkupán. Remekül teljesítettek az egyesület sportolói, öt arany- és három ezüst­érmet gyűjtöttek be.

Az Agrobio Classic Kick-Box Club eredményes csapata Fotó: Agrobio Classic KBC

Eredmények: Kelemen Renáta (–65 kg, pointfighting, masters) 1.; Kelemen Renáta (–65 kg, light-contact, masters) 2.; Csejtey Gábor (–74 kg, pointfighting, masters) 1.; Csejtey Gábor (–74 kg, light-contact, masters) 2.; Németh Tibor (–84 kg, pointfighting, masters) 1.; Holczmüller Bence (–89 kg, kick-light, junior) 1.; Holczmüller Bence (–89 kg, light-contact, junior) 1.; Németh Péter (–94 kg, kick-light, junior) 2.; Pődör Csaba érem nélkül maradt.

Érdekesség, hogy Kelemen Renáta, Csejtey Gábor és Németh Tibor már az 1996-os utánpótlás Európa-bajnokságon is remek eredményeket ért el. Majd 23 év múlva, már masters korosztályban, ismét bizonyították tudásukat.

A Castrum Sec-Dinamica SE Körmend négy sportolóval vett részt a versenyen. Horváth Szabolcs, Papp Huba és Tóth Levente is idő előtt búcsúzott. Lakosi Márton kadett II. korosztályban +69 kilós súlycsoportban light-contact szabályrendszerben lépett először tatamira – nem bírt osztrák ellenfelével.

A körmendi Lakosi Márton
Fotó: Castrum Sec-Dinamica

Kick-light szabályrendszerben is megmérette magát. Kezdésként egy szlovák versenyzőt győzött le és jutott a döntőbe. A fináléban a nála egy fejjel magasabb lengyel Pawel Konraddal nézett farkasszemet. Jól harcolt, de a második menetben keresztszalag-sérülés miatt kénytelen volt feladni a mérkőzést – így a dobogó második fokára állhatott fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában