Illés Akadémia-Haladás

2019.06.27. 21:07

Értékes nemzetközi bronz

Az Illés Akadémia-Haladás együttese bronzérmet szerzett az U11-es korosztály egyik legnagyobb európai nemzetközi labdarúgótornáján.

Pum András

Az Európa legnagyobb U11-es tornájaként aposztrofált Champions Trophy belgrádi döntőjében szerepelt a Szűcs János és Somfalvi Péter vezette Illés Akadémia-Haladás együttese. A körülmények néhol balkáni hangulatot árasztottak, de ettől eltekintve színvonalas, jó rendezvény volt. A döntőt Európa egyes országaiban 16 selejtezőtorna előzte meg. A szombathelyiek két selejtezőn végeztek a második helyen, de az utolsóról – egyedüli magyar csapatként – kijutottak a belgrádi, 38 csapatot számláló döntőbe. Európa számos nemzete képviseltette magát a fináléban, Portugáliából, Olaszországból, Németországból, Oroszországból,

Azerbajdzsánból, Ausztriából, Romániából, Szlovéniából, Bosznia-Hercegovinából és természetesen a rendező Szerbiából. Olyan csapatok érkeztek, mint például a Benfica, a Crvena Zvezda, vagy éppen a vasiakkal egy csoportban szereplő AS Roma. Az együtteseket ötös és hatos csoportba sorsolták, 8+1-es játékrendszerben mérkőztek a csapatok. Az Illés Akadémia-Haladás a csoportmeccsek során a bosnyák Ilicko Brckót 2-1-re, a szlovák Inter Bratislavát és a szerb Presign Pozarevacot egyaránt 1-0-ra győzte le, a német Wilmersdorffal gól nélküli döntetlennel játszott, első helyen jutott a legjobb 16 közé.

Az Illés Akadémia-Haladás bronzérmes csapata. Balról: Palkó Áron, Klement Dávid, Szűcs János vezetőedző, Őri Krisztofer, Tasnádi Áron, Hende Dániel, Tóth Erik, Németh Bence, Németh Bence, Meskó Márk, Somfalvi Péter edző, Virág Ádám, Bosits Botond, Kálócz Dávid, Molnár Levente, Söptei Bálint. Fotó: Söptei Gábor

A folytatásban négy négyes csoportban szerepeltek a csapatok. A szombathelyiek a szlovén Olimpija Ljubljanával 1-1-re, a román Ghirodával 0-0-ra végeztek, majd az utolsó meccsen az olasz AS Romát 1-0-ra legyőzték, így jobb gólkülönbségüknek köszönhetően csoportelsőként végeztek. Csak a négy csoportgyőztes jutott az elődöntőbe. Itt a szombathelyi együttes a szlovén NK Bistricától nagy küzdelemben 2-1-re kikapott. A bronzmeccsen az osztrák Admira Wackerral játszottak volna az akadémisták, de a szerb fővárosra zúduló vihar miatt elmaradt a találkozó, így mindkét csapatot bronzérmesnek hirdették ki. A tornát a Crvena Zvezda nyerte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában