2019.06.18. 19:18
Nyolc vasi arany a tini ob-ról
A Haladás VSE súlyemelő-szakosztályának kilenc indulója közül nyolc aranyérmet hozott a nyugati tini országos bajnokságról.
Állnak (balról): Márkus Erzsébet edző, Szabó Gergő, Pávolics István, Ligeti Ferenc edző, Rózsavölgyi Benedek, Hegedüs Milán, Hencz Kornél, a megyei szövetség elnöke. Elöl: Darabos Sára, Viszket Vivien, Darabos Jázmin. Hiányzik: Mihályfi Achilles
Fotó: Unger Tamás
A tini országos bajnokságot a legfiatalabb súlyemelők számára írják ki; a gyerekek speciális szabályok között versenyeznek külön a nyugati és külön a keleti országrészbeliek. Nemcsak a súlyokkal kell megbirkózniuk két fogásnemben, de medicinlabda-dobásban és helyből távolugrásban is meg kell mutatniuk tudásukat, aztán az összetett eredmény rangsorol.
A 10 éven aluliak szakításban és lökésben is a technikai kivitelezésért járó pontokért emelnek. Az eredmények azt mutatják, hogy a Haladás VSE-sek jó iskolába járnak, hiszen Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai nyolc aranyat zsebeltek be.

Ligeti Ferenc edző, Rózsavölgyi Benedek, Hegedüs Milán, Hencz Kornél, a megyei szövetség elnöke. Elöl: Darabos Sára, Viszket Vivien,
Darabos Jázmin. Hiányzik: Mihályfi Achilles
A Haladás versenyzőinek eredményei. Fiúk. Kölyök (–10 év), 40 kg: 1. Rózsavölgyi Benedek. 64 kg: 1. Mihályfi Achilles. Fiú (10–12 év), 40 kg: 9. Kovács Adrián. Serdülő, 55 kg: 1. Szabó Gergő 107 (49, 58) kg. 81 kg: 1. Pávolics István 122 (51, 71). 89 kg: 1. Hegedüs Milán 81 (41, 40). Lányok. Lány (10–12), 71 kg: 1. Darabos Jázmin. +71 kg: 1. Viszket Vivien. Serdülő, 55 kg: 1. Darabos Sára 96 (40, 56).