Kosárlabda

2019.10.28. 19:21

Hajba Ádám megszólalt a Keller-üggyel kapcsolatban

Keller Ákos távozását múlt pénteken este jelentette be az Egis Körmend klubvezetése. A válogatott játékos Horvátországba, a KK Zadarhoz igazolt, ezzel régi álma teljesült. Hajba Ádám ügyvezető szerint nem volt teljesen váratlan Keller döntése, próbálják pótolni és tervezik a keret erősítését.

Tóth Judit

Keller Ákos távozását múlt pénteken este jelentette be az Egis Körmend klubvezetése.

Hajba Ádám az Egis Körmend ügyvezetője Keller Ákos eligazolására reagálva azt mondta, hogy nagyon rövid idő alatt történt minden. Múlt csütörtökön hazaértünk Dániából és aznap késő este értesített Ákos menedzsere, hogy van egy érdeklődés játékosunk iránt, de ez akkor még nem volt konkrét. Pénteken délután viszont már megérkezett a szerződés is, amelyet Ákos elfogadott. Azt tudni kell, hogy már 5-6 éve az ABA ligában szeretett volna játszani, mert úgy érzi, hogy az a játékstílus áll legközelebb hozzá. Most jött el a lehetőség, számunkra nem a legjobb pillanatban. Nyilván anyagiakban tudtunk volna lépést tartani az ajánlattal, azonban Körmendet nem tudjuk a tengerpartra áttenni, amely komoly tényező volt Ákos döntésében. Ilyen hírt nem hiszem, hogy bárki is örömmel fogadott volna, azonban meg kell érteni a dolgok hátterét is és azt, hogy egy játékosnak mi a fontos, milyen céljai vannak. Nem gondolom, hogy a szerződtetése hiba lett volna, büszke vagyok rá, hogy sikerült tető alá hozni. Nagy segítségére volt a csapatnak, fiataljaink sokat tanulhattak tőle.

Az ügyvezető szerint hiba lenne azt állítani, hogy Keller távozásával nem gyengült a csapat. Úgy véli, a pécsi vereség nem csak Keller távozásának számlájára írható, hiszen gyakorlatilag nélküle nyertek Dániában is. Az okok jóval összetettebbek. Kastrati lesérült egy ziccerdobásnál, amikor a fejére egy akkora ütést kapott, hogy két öltéssel kellett az öltözőben összevarrni, emellett agyrázkódást is szenvedett. Ráadásul Filipovic sem állt a stáb rendelkezésére. Jelenleg azon vannak, hogy megvizsgálják a lehetőségeket és azokat mérlegelve dolgoznak a keret erősítésén.

Keller Ákos távozását múlt pénteken este jelentette be az Egis Körmend klubvezetése

A klubvezető a Justin Edwards személye körül terjedő hírekre is választ adott. Justin a Körmend játékosa, az egész szezonra érvényes szerződése van. Nem tudunk róla, hogy távozni szeretne. Amúgy éppen a napokban érkezik meg hozzá a barátnője, aki decemberig vele lesz. Jól érzi magát, viszont a teljesítménye még valóban hagy kívánni valót maga után, de az edzői stábbal közösen gőzerővel dolgozik ennek javításán. A szerződéses feltételekkel kapcsolatban sem eddig, sem ezután nem kívánok nyilatkozni senkivel kapcsolatban. Ezek a gazdasági társaság magánügyei és a titoktartás részét képezik, nem tartoznak a nyilvánosságra.

Hajba Ádám végül azt is elmondta, hogy a vezetőség a pécsi meccset leszámítva elégedett a csapat teljesítményével. Különösen a FIBA Europe Cup szerepléssel, múlt héten a csoport favoritját, a korábbi negyeddöntős és elődöntős Bakken Bears csapatát sikerült legyőzni idegenben. A pécsi mérkőzést pedig szeretnék gyorsan elfelejteni.

Azt gondolom, hogy irreális elvárás lenne a csapattal szemben, hogy minden mérkőzést megnyerjen a szezon során, kalkulálni kell azzal, hogy lesznek hullámvölgyek. Azon kell dolgozni, hogy a csapat a rájátszásra elérje a csúcsformáját. A szakmai stábunk mindent meg is tesz ennek érdekében. Nekünk a szezon június-júliusban indult, amikor a játékosoknak ajánlatokat kell küldeni, szerződést kell kötni velük. A szezon során viszont már az edzőkön van a nagyobb teher, hiszen elsősorban az ő felelősségük a keretből kihozni a maximumot. A mi feladatunk, hogy stabil háttér legyen a csapat mögött, amelyben kiemelkedő partner Körmend városa, főszponzorunk az Egis Gyógyszergyár Zrt. a többi támogatónkkal együtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában