teke

2019.10.20. 20:32

Nagy fölényben volt a Répcelak

A férfi teke Szuperliga 7. fordulójában mindkét Vas megyei csapat idegenben lépett pályára. A Répcelaki SE simán nyert Szolnokon, a Thermalpark-Szentgotthárdi VSE döntetlent ért el, egy pontot hozott Kaposvárról.

Horváth Erika

Kakuk Levente 670 fás teljesítményét senki nem tudta megközelíteni

Fotó: Unger Tamás

Szolnoki MÁV SE–Répcelaki SE 0:8 (3348-3650). – Szolnok, férfi teke Szuperliga-mérkőzés.

Szolnok: Földi 545, ifj. Rácz 572, Hajdú 498, Varga 561, Bíró 562, Somodi 610.

Répcelak: Horváth Z. 616, Pintér 571, Molnár 560, Móricz 610, Kakuk 670, Vörös 623. Edző: Kiss Zsolt.

Hat forduló után a répcela­kiak öt győzelemmel és egy vereséggel a harmadik, a szolnokiak három győzelemmel és három vereséggel a hatodik helyről várták a találkozót. Már az első sorban nyerő pozícióba kerültek a vasiak, Horváth Zoltán (616) 71 fát vert riválisára, de Pintér Károly (571) is hozta a csapatpontot – bár egy fával kevesebbet ütött ellenfelénél.

A második sorban sem tudott pontot szerezni a szolnoki együttes, erről Molnár Pál (560) és Móricz Zoltán gondoskodott – utóbbié volt a nap második 600-on felüli eredménye. Az utolsó sorban az ötszörös világbajnok Kakuk Levente megcsillogtatta klasszisát, a 670 fa 108-cal volt több ellenfelénél. És a hazaiak legjobbja, Somodi 610 fával sem tudta megszerezni a becsületpontot – mert Vörös Milán (623) felülmúlta. Meggyőző győzelmet aratott a Répcelak.

Ifjúsági: 1:3 (866-888). Tóth S. 432, Kurucz 434, illetve Varga B. 454, Varga M. 434.

Kakuk Levente 670 fás teljesítményét senki nem tudta megközelíteni
Fotó: Unger Tamás

Közutasok 1. MCM Kaposvári TK–Thermalpark- Szentgotthárdi VSE 4:4 (3264-3302). – Kaposvár, férfi teke Szuperliga-mérkőzés.

Kaposvár: Illés 527, Nagy G. 562, Kálny 535, Földesi 544, ifj. Horváth L. 553, Sághy 543.

Szentgotthárd: Düh 519, Karba B. 563, László Gy. 591, Takács 563, Walcher 544, Pákai 522. Edző: Cserpnyák Árpád, Tróbert József.

A két csapat hasonló mérleggel – egy győzelemmel és négy vereséggel – állt a mérkőzés előtt. A nehéz kaposvári pályát nem szeretik a csapatok – a szentgotthárdiak sem sziporkáztak. Az első sorban – ha csak minimálisan is – elúszott mindkét csapatpont, Düh András (519) nyolc fával maradt alul, Karba Bálint (563) kevesebb szettponttal. A középső sorbeliek, László György (övé volt a nap legjobb eredménye, 599-et ütött) és Takács Tamás (563) jóvoltából egyenlített a vasi együttes (2:2) és már 69 fával előbbre járt. A befejező sorban viszont megint nem termett babér a gotthárdiaknak, Walcher Roman 544 és Pákai Zsolt 522 fája nem volt elég újabb csapatponthoz.

Szerencsére az összfában a 69 fás előnyből 38 megmaradt, az ezért járó két ponttal egalizálni tudott, így az egyik bajnoki pontot hazahozhatta a Szentgotthárd.

Ifjúsági: 0:4 (996-1073). Fajtai A. 534, Fajta B. 462, illetve Karba N. 540, Cseh M. 533.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában