Bajnoki snapszerdöntő

2019.12.18. 19:53

Két nap nem volt elég a maratoni kártyacsaták zárásához

Táncsics Péter győzelmével ért véget a 2019-es országos egyéni snapszerbajnokság – a kőszegi kártyás a fináléban a tavalyi bajnok szombat­helyi Földvárszki Istvánt gyűrte le.

Tóth Gábor

Az ezüstérmes Földvárszki István (balra) és a bajnok Táncsics Péter Fotó: Magyar Snapszer Szövetség

Véget ért a 2019. évi országos egyéni snapszerbajnokság. A döntőnek a kőszegi Corner söröző adott otthont – de a tavalyi fináléhoz hasonlóan idén is kevésnek bizonyult a két versenynap. A végső győzelemre is esélyesek közül a szombathelyi Horváth Dániel hiányzott, ugyanis Párizsban ült asztalhoz egy nemzetközi tornán. De érkeztek kártyások Egerből, Kecskemétről, Békéscsabáról, Budapestről, Zalaegerszegről, Sopronból és Röjtökmuzsajról is. A partik kieséses rendszerben, két nyert 66 pontos játszmáig tartottak. A sorsolás szeszélye rögtön összehozta a 2016-os bajnokot, Peszlen Tamást (Szombathely) az egri Lendvay Alberttel – utóbbi több ezüst- és bronzéremmel büszkélkedhet. A kiélezett csatát végül az egri kártyás nyerte. Az év fordítását a kőszegi Horváth Zoltán produkálta, aki 20 pontos hátrányból jött vissza, és nyert játszmát, de végül kiesett győri riválisa, Mátis Péter ellen. Az első körben több Vas megyei versenyző is biztos győzelmet aratott. Továbbjutott a magyarnádaljai Balogh János és Nagy Sándor, valamint Tuczai Miklós (Szombathely), Sütő Ferenc (Csákánydoroszló), Táncsics Péter (Kőszeg), Földvárszki István (Szombathely) és Bellovits Márk (Lukácsháza) is. A nyolc között még hat vasi kártyás volt versenyben. A negyeddöntőben Lendvay Nagy Sándort, Földvárszki Balogh Jánost győzte le magabiztosan. Bellovits maratoni csatát nyert Mátis Péter ellen. Táncsics Szabó Gábort (Röjtökmuzsaj) verte egy szoros és egy simább játszmában. Az elődöntők kiegyensúlyozott csatákat hoztak, mégis mindkét meccsen 2-0-s eredmény született: Földvárszki Lendvaynál, Táncsics Bellovitsnál bizonyult jobbnak. November 30-án 17, december 1-jén pedig 14 órán át kártyáztak a versenyzők. A versenybizottság ekkor úgy döntött, hogy a bronzmeccset és a finálét elnapolja. A bronzmérkőzést december 8-án az Eger melletti Demjénben vívta meg Bellovits Márk és Lendvay Albert – a lukácsházi játékos 2-1-re kapott ki, negyedikként zárta a szezont. A döntőt december 15-én Kőszegen, a Corner sörözőben bonyolították le, a tavalyi bajnok Földvárszki István és a korábbi négyszeres aranyérmes Táncsics Péter ült asztalhoz. A versenyzők jól ismerték egymást, mindketten jó erőnléttel, kellő szellemi frissességgel felvértezve csaptak össze. Az első két parti kiélezett csatát hozott, előbb Földvárszki nyert 66-57-re, majd Táncsics diadalmaskodott 66-53-ra. A döntő partit viszont viszonylag simán hozta a kőszegi kártyás, begyűjtve ötödik bajnoki címét.

Az ezüstérmes Földvárszki István (balra) és a bajnok Táncsics Péter Fotó: Magyar Snapszer Szövetség

– Mozgalmasra sikerült az idei bajnokság, egészen pontosan 52 versenyből állt a selejtezősorozat, vagyis minden hétre jutott egy erőpróba – jelezte a friss bajnok, egyben a Magyar Snapszer Szövetség elnöke, Táncsics Péter. – Bejártuk az országot, Vas megyében pedig igyekeztünk minél több településre eljutni. Egyre kiegyensúlyozottabb és egyre népesebb a mezőny – rengeteg olyan új, minőségi versenyzőt ismertünk meg az idén, akik korábban nem kártyáztak versenyszerűen. Minden tekintetben jól sikerült tehát az idei év. De számunkra még maradt feladat: december 29-én, a magyar kártya napján Budapesten rendezünk egy nagyszabású versenyt, és kihirdetjük a 2020-as versenyprogramunkat. Sajnos nem sikerült elnyernünk a 2020-as világbajnokság rendezési jogát – vagyis a feladat adott, lobbizunk, dolgozunk tovább, szeretnénk minél előbb Magyarországra hozni a vb-t. A következő szezont pedig január 5-én, a hagyományoknak megfelelően Csákánydoroszlóban indítjuk.TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában