kosárlabda

2020.01.31. 20:04

A kapaszkodó PVSK a Körmend vendége

Az Egis Körmend kosárcsapata a Pécsi VSK-Veolia együttesével találkozik a bajnoki alapszakasz 18. fordulójában. A mérkőzés kora délután 14.45-kor kezdődik (M4 Sport TV).

Tóth Judit

Fotós: © Szendi Péter

A hétközi FIBA-forduló után szombaton délután már a bajnokságban szerepel az Egis Körmend kosárcsapata, ezúttal a Pécsi VSK-Veolia vendégeskedik a Rába-partján. Az alapszakasz 18. bajnoki mérkőzése a szokásostól eltérően nem este, hanem délután 14.45-kor kezdődik.

A Pécs jól kezdte az alapszakaszt, de aztán gödörbe került. Öt év után először fordult elő, hogy a PVSK nem került be a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe, ugyanis a kilencedik helyen zárta az elmúlt esztendőt a baranyai csapat. A sikertelenségnek lett következménye. Hét – sorozatban elszenvedett – vereség után december végén felmentették a munkavégzés alól Csirke Ferenc vezetőedzőt. Helyére a Szolnok korábbi sikeredzője, Dragan Aleksic került. A szerb szakember érkezésével összeszedettebb lett a PVSK. Utóbbi négy bajnoki meccséből hármat megnyert (Szeged, Kecskemét, Jászberény) és mindössze egyszer botlott: Székesfehérváron minimális pontkülönbséggel (88-86). Januárban visszatért a pécsiek önbizalma, és elkezdtek felfelé kapaszkodni a tabellán. A PVSK jelenleg hatodik a bajnokságban, kilenc győzelemmel és nyolc vereséggel. A Körmend második, tartja előkelő pozícióját, mérlege tizennégy győzelem és három vereség. Utóbbiból egyet éppen az akkor még szárnyaló Pécs ellen szedtek össze a piros-feketék, az ötödik bajnoki fordulóban (94-80).

Durázi Krisztofer hátproblémája miatt több meccset kihagyott, de szerdán már tudott játszani Fotó: Sz. P

– Nem lesz könnyű dolgunk a PVSK ellen, általában nagy csatákat vívunk. Azt gondolom, hogy Dragan Aleksic érkezésével fegyelmezettebbek lettek a pécsiek, hatékonyabban védekeznek, és csapatként funkcionálnak. Egyelőre hibátlanok vagyunk hazai pályán, ezt meg is akarjuk tartani. De még egyszer mondom, fel van adva a lecke, nem lesz sétagalopp a szombati meccs, mert jó játékosok alkotják a pécsi csapatot, ráadásul nem is meccseltek hét közben, nem úgy, mint mi. Több idejük volt készülni, de mi is jó szériában vagyunk szerencsére – mondta Matthias Zollner, a Körmend vezetőedzője.

A piros-feketéknél mindenki harcra kész, Durázi Krisztofer is játszott már szerdán a Kijev elleni találkozón. A fiatal körmendi játékos néhány meccset kényszerűségből – hátprobléma miatt – hagyott ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában