Lettországi túra

2020.01.21. 19:43

FIBA EK: Ventspilsben folytatja a Körmend

Szolnoki bajnoki diadallal a tarsolyában utazhatott Lettországba az Egis Körmend kosárcsapata. Ellenfele a FIBA Európa Kupa második csoportkörének negyedik fordulójában a Ventspils együttese lesz szerdán 18 órától.

Tóth Judit

Fotós: © Szendi Péter

Kedden utazott el Lettországba az Egis Körmend kosárcsapata, ahol fontos mérkőzés vár a piros-feketékre. Sok múlik a Ventspils elleni találkozó végeredményén, hiszen a továbbjutás életben tartásához szükség lenne egy idegenbeli bravúrra. Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert hazai pályán nagyon kikapott a Körmend a lettektől még december közepén. Igaz, a piros-feketék 35 percig tartották magukat, de a végjátékban igen jól triplázott a lett alakulat, és húszpontos vereséget mért Matthias Zollner csapatára (76-96).

– Vasárnap Szolnokon ismét megmutattuk, hogy kritikus és kiélezett helyzetekben is van tartásunk, és szoros végjátékban sem remeg meg a kezünk. Folytatjuk a munkát, először Lettországban lesz fontos mérkőzésünk, ahol jó lenne győzelmet szerezni, hogy megmaradjanak a reményeink a továbbiakra – mondta a Körmend vezetőedzője, Matthias Zollner. – Úgy érzem, hogy nagyon jól együtt van a csapat, igazi jó közösséget alkotnak a fiúk. Hazai pályán is próbáltuk megnehezíteni a Ventspils dolgát a FIBA-sorozatban, csak a negyedik negyed végén tudtak átlépni rajtunk a lettek. De ez már a múlt, ezzel nem szabad foglalkoznunk, tiszta lappal indulunk szerdán este. Ha végig koncentrálunk, és nem hagyjuk, hogy ellenfelünk átvegye az irányítást, akkor lehet esélyünk, de azt ugye nem kell ecsetelnem, hogy nagyon jó játékerőt képvisel a Vents­pils. A védekezésünk hatékonysága, a lepattanószerzés kulcsfontosságú lesz, de ez nemcsak ezen a meccsen, hanem mindig döntő tényező.

A piros-feketék a lett túra után még két alkalommal lépnek pályára a FIBA Európa Kupa-sorozat második csoportkörében. Mindkét meccsüket hazai pályán játsszák, előbb január 29-én a Kijev, majd egy héttel később, február 5-én a holland Zwolle lesz a vendég a Rába partján. A Körmend eddig három meccsen van túl a második csoportkörben, hazai pályán botlott a Vents­pils ellen (76-96), balszerencsés vég­játékkal kikapott Kijevben (80-78), hosszabbításban viszont nyert Hollandiá­ban a Zwolle ellen (90-94).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában