Döntős a Derkovits, pótselejtezős a Zrínyi

2020.01.23. 18:43

Szombathelyi fölény a játékos sportversenyek elődöntőjében (Fotógalériával)

A két Vas megyei iskola szerezte meg a játékos sportversenyek diákolimpia szombathelyi országos elődöntőjében a továbbjutást érő első két helyet. A győztes Derkovits már készülhet az országos döntőre, a második Zrínyinek pótselejtezőn át vezethet az útja ugyanoda.

Horváth Erika

Sorverseny, területi döntő, 20200123, ut, Szombathely, Derkoits Gyula ált. isk., Zrínyi Ilona ált. isk., Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

A menetrend a szokásos volt; három megye – Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém – döntőjének első és második helyezettjei találkoztak a szombathelyi elődöntőben, amelyet a polgármesteri hivatal sport és ifjúsági irodája, valamint a városi diáksport bizottság rendezhetett meg – ahogy megszokhattuk, kiválóan.

Az ELTE SEK sportcsarnokában mind a hat alsó tagozatos csapatnak akadtak szurkolói, de természetesen a két helyi iskola, a Derkovits Gyula és a Zrínyi Ilona Általános Iskola kisdiákjait buzdították a legtöbben, a leghangosabban. A tíz feladatot a versenykiírásban szereplő húsz előre ismert és begyakorolt játékból a helyszínen sorsolták ki. A vasi városi-megyei döntőn az utóbbi évekkel ellentétben helycsere történt, idén a Derkovits végzett az élen és a Zrínyi lett a második. Az elődöntőben eléggé hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a két szombathelyi csapat az elődöntőben is jó eséllyel fut versenyt a legjobb két – továbbjutást érő – pozícióért. Csak a balatonalmádi Györgyi iskola csapata tudta velük tartani a lépést – egy ideig.

 

A Balassáné Bogdán Krisztina és Török Richárd testnevelők által felkészített Derkovits rögtön az élre állt, és rajt-cél győzelmet aratott. A negyedik feladat, a labdás ügyességi váltó után volt a legszorosabb a verseny, akkor még egyetlen pont hátrányban volt a Zrínyi, amelyet Vadász Gábor irányított. De utána néhány ponttal el tudtak lépni a derkósok – akik a tízből hat számban lettek elsők, háromban másodikok, egyben pedig harmadikok. A zrínyisek négy elsősége mellé négy második és egy-egy harmadik, illetve negyedik hely társult. Fölényesen hódították el a két továbbjutó pozíciót.

Az elődöntő végeredménye: 1. Derkovits 55 pont, 2. Zrínyi 51, 3. Györgyi, Balatonalmádi 39, 4. Református, Csopak 26, 5. Széchenyi, Csorna 22, 6. Deák, Kóny 17.

A Derkovits bejutott a nyolccsapatos országos döntőbe, amelyet március 6-7-én Székesfehérváron rendeznek. A Zrínyi – másik négy elődöntő-másodikkal – pótselejtezőn vehet részt február 12-én Budapesten, ahonnan az 1–2. helyezett csatlakozhat a fináléhoz.

Szombathelyen – óriási hagyománya van az alsó tagozatosok játékos sportversenyeinek. Az eddigi 31 országos döntőből 24-en ott volt a Derkovits, 22-szer érmet, ebből hatszor aranyat hozott. A Zrínyi az utóbbi hat évben volt finalista, és a legutóbbi három döntőt meg is nyerte.

Török Richárd, a Derkovits csapatának vezetője: – Elégedettek vagyunk, számítottunk erre az eredményre, nagyon sokat dolgoztunk érte. Jó, hogy elsőként jutottunk tovább, mert így egy kis pihenője is lehet a gyerekeknek és nekünk is. Nagyon jó csapatok voltak ezen az országos elődöntőn, de úgy gondolom, magabiztosan, jó versenyzéssel, megérdemelten szereztük meg az első helyet és jutottunk az országos döntőbe. Gratulálok a Zrínyinek is, várjuk őket a székesfehérvári fináléba.

Vadász Gábor, a Zrínyi csapatvezetője: – Egy kis meglepetés számunkra a második helyezés is, hiszen az idén negyedikesek nélkül készültünk, harmadikosok a legidősebb csapattagok. Ezt az évet úgynevezett pihenő évnek szántuk, és mégis nagyon jól összeállt a csapat, nagyon akarnak dolgozni a gyerekek. Bízom a további jó szereplésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában