Dolgozni akar Mátyus János

Bő egy hónapja, március 14-én a Békéscsaba ellen 3-1-re megnyert, zárt kapus mérkőzésen lépett pályára utoljára bajnokin a Szombathelyi Haladás. Azóta a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet miatt otthonukban, egyénileg készülnek a játékosok. A 17. helyen álló zöld-fehérek számára rosszkor jött a bajnokság felfüggesztése, hiszen a decemberben kinevezett Mátyus János irányításával a tavaszi hét bajnokiból négyet megnyertek, háromszor döntetlent játszottak.

– Ilyen szituációban még sosem voltunk, és reméljük, nem is leszünk – mondta Mátyus János, a zöld-fehérek trénere. – Telefonon tartom a kapcsolatot a játékosokkal, egyelőre ennél többet nem tehetek. Múlt héten viszont Szombathelyen jártam, ahol a csapatkapitány Schimmer Szabolccsal, helyettesével, Jagodics Márkkal és a vezetőkkel egyeztettem, beszélgettem. Remélem, előbb-utóbb folytatódik bajnokság. Lehet, hogy zárt kapus meccsek lesznek, ami nem ideális, de legalább futballozhatnánk. Ha abból indulunk ki, hogy egy normális nyári leállás után négy-hat hét felkészülést csinálnak végig a csapatok, akkor optimális esetben most is ennyi időre lenne szükség az első bajnoki előtt. Gyanítom, ennyi időnk nem lenne. Amikor felfüggesztették a bajnokságot, jó formában voltunk, hiszem, hogy ott folytatnánk a szezont, ahol abbahagytuk – miért ne lenne így? Minden csapat nagyjából azonos edzettségi és taktikai szintről indulhatna. Ráadásul erősödnénk is, a sokáig sérült Németh Márió rehabilitációja a tervezett ütemben halad. Szóval nem félek semmitől – csak attól tartok egy kicsit, hogy az esetleges szerda-vasárnap ritmust hogy bírnánk. Aktuális ellenfelünk – úgy, mint eddig – mindig szabadnapos lesz, tehát egy meccsel kevesebb lesz a lábában, amikor pályára lép ellenünk. Ez komoly hátrány. Annak örülök, hogy futballistáim motiváltak, alig várják már, hogy találkozzunk és futballozhassanak. Annak is örülök, hogy ebben a nehéz helyzetben lemondtak fizetésük egy részéről – ez sportszerű lépés, szép emberi gesztus volt részükről.

Mátyus János jelenleg a Balaton mellett bújt el a világ elől.

– Úgy érzem magam a futball nélkül, mint akinek kihúzták a lába alól a talajt, de gondolom, szurkolóink ugyanígy vannak ezzel – fogalmazott a tréner. – Pozitívum, hogy többet lehetek a családommal, miközben persze aggódok édesanyámért, nehogy elkapja a vírust. Viszont eszembe jutnak édesapám szavai, aki kisgyermekként a második világháborúban a pincében vészelte át a bombázásokat. Hátborzongató dolgokat mesélt – ehhez képest az, hogy most itthon várjuk a járvány végét, sokkal elviselhetőbb.