Kenesei Krisztián anno történelmet írt a Haladással

Az ősszel az NB III.-as Komáromban futballozó 43 éves Kenesei Krisztián sikerekben gazdag pályafutást zárt le. Háromszoros magyar bajnok és magyarkupa-győztes, egyszeres gólkirály. A Haladásban 2008 és 2013 között szerepelt, a 2008–09-es bajnokságban bronzérmet szerzett a vasiakkal, 13 góllal járult hozzá a harmadik helyhez a 29 válogatottfellépésén kilenc találatot jegyző csatár.

– Amikor Szombathelyre igazoltam, a szurkolók egy részében – zalaegerszegi múltam miatt – volt egy kis fenntartás – mondta Kenesei Krisztián. – Az edzőmeccseken már éreztem, hogy a drukkerek elfogadtak, az Arsenal elleni telt házas felkészülési mérkőzésen pedig sikerült betalálnom. A bajnokságban hektikusan szerepeltünk, de arra emlékszem, hogy a Rohonci úton mindig zsúfolt lelátók előtt játszottunk. Az őszünk kicsit gyengébben sikerült, ám tavasszal már közel voltunk a dobogóhoz. Mondtam is a srácoknak, tegyük oda magunkat, mert történelmet írhatunk. Felemelő érzés volt a bronzérem, történelmet írtunk, az ünneplésére kijött a város apraja-nagyja.

- A helyi futballisták mellett szinte az ország valamennyi részéből érkező játékosok alkották az együttest – mégis Csertői Aurél irányításával nagybetűs, jól összerakott csapat voltunk. Az Irtis Pavlodar elleni hazai Európa-liga-meccsen az én szabadrúgásgólommal nyertünk, sőt, a visszavágón is sikerült betalálnom – sajnos Kazahsztánban csuklótörést szenvedtem, és hónapokat kellett kihagynom. Jó szívvel emlékszem vissza a szombathelyi időszakomra, remekül kijöttem az edzők többségével – Csertői Auréllal, Róth Antallal és Aczél Zoltánnal. Egyedül Artner Tamással nem. Úgy terveztem, hogy a Haliban fejezem be pályafutásomat, de hiába szerettem volna maradni, és a tulajdonosok is marasztaltak – Artnernak nem kellettem, így 2013 nyarán távoztam.

- Hogy melyik volt a legemlékezetesebb gólom? A korábban említett, Pavlodarnak lőtt találatom. De emlékszem egy Pápa elleni meccsre, ahol az utolsó percben kiharcoltam, majd belőttem egy tizenegyest. Aztán egy ZTE elleni bajnokin szereztem egy alálöbbölős gólt – az sem volt csúnya. Az itt eltöltött öt esztendőből négy és fél év szép volt, de nem tagadom, amikor ellenfélként visszatértem, sokáig volt bennem dac. Annak örülök, hogy a szurkolók nem felejtettek el. Később a Vasas játékosaként itt játszottam; lecseréltek, és a Haladás-drukkerek megtapsoltak. Noha Ürömön élek, nem szakadtam el Szombathelytől, nagyobbik fiam, Soma a Haladás VSE U17-es csapatában játszik, nem befejező csatár, mint én voltam, hanem jobbszélső. Miatta a feleségemmel gyakran járunk itt. Haladás-meccsen viszont nem voltam, nem mintha nem akartam volna, csak nekem is hétvégente voltak bajnoki találkozóim.

- A Ha­ladás-öregfiúk és a magyar válogatott öregfiúk közötti stadionavatón viszont pályára léptem, mindkét Hali-gólt én szereztem. Azóta is figyelem a csapat eredményeit, sőt, Séllei Árpád ügyvezető igazgató decemberben tanácsomat kérte a Haladás új edzőjének kiválasztásában. Mátyus Jánost gyerekkorom óta ismerem, barátok vagyunk. Tudtam, hogy ilyen típusú edzőre van szükség Szombathelyen. Könnyen lehet, hogy jómagam nyártól szintén Szombathelyen vállalok szerepet, már beszélgettünk arról a Hali vezetőivel, tulajdonosaival, hogy esetleg az Illés Akadémián dolgozom edzőként – tette hozzá Kenesei Krisztián.

Légiósként is kipróbálta magát, az olasz Avel­li­nó­ban és a kínai Peking Kuoan együttesében egyaránt játszott.

– Kínában a megérkezésem utáni harmadik napot az edzőtáborban kőkemény konditermi edzéssel kezdtük – folytatta Kenesei. – Két órán keresztül emelgettük a súlyokat, a negyven fokban szépen le is esett a vércukrom. Délután aztán hasonló kánikulában és őrült magas páratartalomban ezt megfejelték a pályán egy elképesztően húzós, főként erőnléti tréninggel. A nap végére teljesen lesápadtam, azt sem tudtam, hogy hol vagyok, beájultam az ágyba. Soha nem voltam sokat futó játékos – ekkor jöttem rá, mi az a kemény munka.

- Amikor fiatalabb voltam, idehaza előfordult, hogy a szombati meccs után beültünk egyet iszogatni, ami annyira jól sikerült, hogy a másnapi edzés előtt sérültet kellett jelentenem. Összességében elégedett vagyok a pályafutásommal, nem nagyon bántam meg semmit sem. Az utóbbi harminc évben csak Illés Béla rúgott nálam több gólt az NB I.-ben, én 196-nál álltam meg. Tartalmas pályafutást zártam le, a hibáimmal együtt volt kerek ez a történet.