Baranyai Sándor szervez, irányít, bíráskodik – és tervez

– Beleszülettem a sportba, hiszen édesapám városi sportreferensként dolgozott, én pedig ott voltam vele minden versenyen, rendezvényen – utalt a kezdetekre Baranyai Sándor. – Mindenbe belekóstoltam: pingpongoztam, kosaraztam, fociztam, kézilabdáztam. Egészen kicsi koromban tisztában voltam a szabályokkal, nem egyszer én mértem az időt, az eredményt. Labdarúgó- és kézilabda-játékvezetőként majdnem 30 évig tevékenykedtem – barátságból – a különböző városi rendezvényeken, helyi, környékbeli tornákon. Nagyon szerettem futballozni. Amikor Budapesten tanultam, lett volna lehetőségem az NB II-es Pénzügyőrhöz igazolni. Sokat gondolkodtam, végül nemet mondtam. Én soha nem a pénzért sportoltam, fociztam, hanem magáért a sport öröméért, a jó társaságért, a barátokért – és nem tagadom, a saját örömömre. Így meg is ragadtam megyei szinten, a legszívesebben a Szarvaskenden eltöltött évekre gondolok vissza.

– Ahogyan múltak az évek, egyre többet futballoztam a körmendi öregfiúkkal – folytatta az 52 esztendős Baranyai Sándor. – Kezdetben csak nagy pályán, aztán ahogyan fokozatosan átvettem az együttes irányítását, kispályás csapatot is szerveztünk, sorra jártuk a megyét, a Dunántúlt – szép eredményekkel öregbítettük és öregbítjük ma is Körmend hírnevét. Kipróbáltam a tornaszervezést is. Tizenegy alkalommal sikerült megrendeznem a Hulló Csillagok elnevezésű kispályás öregfiúktornát. Mindig rangos mezőny érkezett Körmendre, és neves sztárvendégek. Elfogadta a meghívásunkat többek között Szabics Imre, Váczi Zoltán, Aranyos Imre, Sebők József, vagy éppen Glázer Róbert. Sajnos a tavalyi tornát már nem tudtam összehozni, anyagi problémák miatt szakadt félbe ez a sokak által kedvelt sorozat. Ugyanakkor tavaly sikerült tető alá hoznom a Körmendi Vándortábort: egy hétig jártuk a Mecsek szebbnél szebb vidékeit. Régen népszerű volt a túrázásnak ez a formája, és szerencsére ismét kezd teret hódítani – én pedig elvégeztem a Testnevelési Egyetem túravezetői tanfolyamát. Az idén a Zselicet céloztuk meg, sok a jelentkező, remélem, hogy csillapodik a koronavírus-járvány, és ismét a nyakunkba szedhetjük a lábunkat. De ugyancsak tavaly szerveztem meg először a Világgyalogló Napot Körmenden – pontosabban ismét egy régi, már kissé feledésbe merült hagyományt elevenítettem fel. Ez a kezdeményezés is sikeres volt: több mint 300-an ismerkedtünk Körmend nevezetes épületeivel, Fazekas Nándor volt a sztárvendég – természetesen tervezem a folytatást.

– Az egyik gyengém a kosárlabda – jelezte a „civilben” rendőrként dolgozó Baranyai Sándor. – 1993 óta minden körmendi streetballtornán ott vagyok, én vezénylem le a dobóversenyt. Tavaly például az a megtiszteltetés ért, hogy az országos döntőben is igényt tartottak a munkámra. A diáksportot ugyancsak pártolom. Például tizenhat alkalommal rendeztem meg Körmenden a duatlon-diákolimpia megyei döntőjét – tavaly nem kellett, mivel sajnos már csak országos döntő volt. A kislányomon keresztül, Halmosi Rozália baráti segítségével csöppentem bele az atlétika világába, most már öt éve bíráskodom az atlétika-diákolimpia versenyein. Nagy bánatomra tűnnek el a régi, értékes vidéki sportversenyek. Talán azért, mert egyre kevesebb gyerek sportol, vagy talán azért, mert a napi hajtásban a felnőtteknek is egyre kevesebb idejük jut a sportra. És az anyagi lehetőségek is megváltoztak: egyre nehezebb önzetlen támogatókat állítani a sportrendezvények mellé.

– Változik a világ, én viszont nem szándékozom változni. Továbbra is buzog bennem a tettvágy, amíg bírom, addig megyek előre, keresem a lehetőségeket, szervezek, próbálom a sport, a közösségi élet felé terelni az embereket. Nem vagyok egyedül, sok barátom van, akik hasonlóképpen dolgoznak – és szerencsére a feleségem is támogat. A szervezésbe ráadásul a 14 éves kislányomat is egyre gyakrabban bevonom, aki már egyre jobban érzi és érti, hogy miért jó a sportban tevékenykedni. Kellenek a közösségi sportélmények,

nélkülük üresebb lenne a világ – zárta szavait Baranyai Sándor.