Szuperliga

2020.06.28. 19:40

Remek kezdés – Kétszer is nyert a kőszegi teniszcsapat (Fotógalériával)

Két győzelemmel kezdte a tenisz Szuperliga 2020-as szezonját a Kőszegi SE – szombaton idegenben, vasárnap hazai pályán meccselt a vasi alakulat.

Tóth Gábor

Bartakovics Marcell extra teljesítményt nyújtott a hétvégén

Fotó: Unger Tamás

Szombaton a Budaörs vendégeként lépett pályára a Kőszegi SE, vasárnap a Pasarétet fogadta. A Szuperligában öt egyéni, majd két páros meccset vívnak a csapatok, minden győzelem két pontot ér.

Budaörsi TC–Kőszegi SE 4-3. – Budaörs, 50 néző, szuperligás tenisz csapatmérkőzés. Győztek: Bartakovics M., Kéki M., Kihn D., Kihn D.–Bartakovics M.

Bartakovics Marcell extra teljesítményt nyújtott a hétvégén
Fotó: Unger Tamás

A betegséggel bajlódó Vörös Máté vállalta a mérkőzést, – taktikai okokból lépett pályára, feladta a meccsét, de így a többiek a betervezett ellenfelekkel csaphattak össze. Jól taktikázott a szakmai stáb, élt a lehetőséggel, nyert a csapat. Bartakovics remekelt, egy nála magasabban jegyzett riválist múlt felül. Kéki ki-ki meccset húzott be, míg Kihn érvényesítette a papírformát. A páros diadalt nagy csatában csikarta ki a vasi kettős – Kihn és Bartakovics is második győzelmét aratta. Roppant fontos sikerrel kezdte a szezont a Kőszeg.

Kőszegi SE–Pasarét TC 4-3. – Kőszeg, 100 néző, szuperligás tenisz csapatmérkőzés. Győztek: Vörös M., Bartakovivs M., Kihn D., Kihn D.–Bartakovics M.

Sok néző előtt, jó hangulatban csaptak össze a felek. Vörös Máté ezúttal „tényleg” játszott, nagy csatát nyert. Akárcsak Bartakovics, aki végsőkig kiélezett mérkőzésen bizonyult jobbnak. Kihn ismét a tőle elvárható stabil teljesítménnyel rukkolt elő, biztos győzelmet aratott. A párosoknál pedig – akárcsak szombaton – a Kihn–Bartakovics kettős gyűjtötte be a hőn áhított győzelmet, viszonylag simán.

 

– Szenzációsan kezdtük a szezont, a legmerészebb álmaimban sem gondolkoztam két győzelemben, örülök, hogy a fiúk rám cáfoltak – értékelt Koltay Árpád, a kőszegiek csapatvezetője. – Ugyanis az előjelek nem voltak túl biztatók, ráadásul sem a Budaörs, sem a Pasarét ellen nem tudtunk kiállni kompletten – szombaton két, vasárnap pedig egy fontos játékosunk hiányzott. Egyik meccsen sem mi léptünk pályára esélyesként, mégis mindkétszer mi ünnepelhettünk a végén. Ez azt jelenti, hogy az utolsó alapszakasz-mérkőzés eredményétől függetlenül már bejutottunk a felsőházba, a Szuperliga legjobb négy csapata közé.

A Kőszeg kedden 11 órakor a mindkét meccsét megnyerő MTK pályáján zárja az alapszakaszt.

– A mérkőzésnek természetesen a végső győzelemre is esélyes MTK a favoritja, de a csapat már bizonyította, hogy nem lehet leírni, hogy képes a meglepetésekre. Mindenesetre az biztos, hogy teher nélkül léphetünk pályára – zárta szavait Koltay Árpád.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában