Újjáalakult csapattal

2020.07.20. 20:00

Az OB I/B-s szombathelyi aligátorokat Gortva Zoltán edző irányítja

Gortva Zoltán irányításával megkezdte a felkészülést a 2020/21-es OB I/B-s szezonra az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület.

Pum András

Gortva Zoltán edzőt hallgatja (balról): Hajmási András, Kovács Barnabás, Szőke Szabolcs és Horváth Alex

Fotó: Unger Tamás

Két és fél OB I-ben töltött év után tavasszal visszalépett az első osztálytól az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sport­egyesület, a vasiak a 2020/21-es szezonban az OB I/B-ben állnak rajthoz. A szakmai stáb és a csapat is alaposan kicserélődött. Távozott az edző Matajsz Márk, helyére a 2015/16-os bajnokságban OB II-es aranyérmet nyerő Gortva Zoltán érkezett. A szakember korábban ebben az egy idényben dolgozott a felnőttekkel, ám már hosszú évek óta a klubnál tevékenykedik, legutóbb az ifjúsági és serdülőcsapatot irányította.

A játékosok közül eligazolt Ekler Bendegúz (Honvéd), Irmes Pál (BVSC), Takács János (Szentes), Marnitz Gergő (Leiden, Hollandia), Szabó Bence, Szőke Benedek, Polovic Krisztián (mindhárman Tatabánya), Turnai Bálint, Sebestyén Balázs és Luka Jovanovics. Persze vannak érkezők is, a hétfőn dél­előtt a Fedett Uszodában tartott első nyári tréningen a vizet rótta az aligátorokban nevelkedett, a legutóbb a Vasasban pólózó 19 éves Landherr Csongor – igaz, vele még nem egyeztek meg a vasiak. Vasasos klubtársával, a 18 esztendős Fenyvesi Rolanddal viszont már igen. Az UVSE-től a 19 éves Csányi Erik, míg Kaposvárról a 21 éves Németh Levente igazolt Szombathelyre. A tavalyi keretből Horváth Alex, Kovács Barnabás, Sági Benjamin, Hajmási András, Baranyai Ákos, Szőke Szabolcs maradt, tízfős együttessel indította tehát a munkát az AVUS. Ekler Zsombor is a keret tagja, de a fiatal, jóval több mint tehetséges játékos már korábban elkezdte a tréningeket a serdülő és ifjúsági együttessel.

Gortva Zoltán edzőt hallgatja (balról): Hajmási András, Kovács Barnabás, Szőke Szabolcs és Horváth Alex

– Örültem a vezetők felkérésének, akkor még úgy volt, hogy az OB I-ben indulunk, de végül az ismert okok miatt az OB I/B-ben szerepelünk ősztől – mondta Gortva Zoltán.

 

– Ez azonban egyáltalán nem befolyásolt a döntésemben, ugyanolyan motiváltan kezdtem a munkát, mintha egy osztállyal feljebb játszanánk. Az első edzés még amolyan rávezető jellegű volt, különböző edzettségi állapotban tértek vissza a fiúk, hiba lenne őket már az elején agyonterhelni. Az első foglalkozáson háromezer méteres, többnyire technikát is javító úszást vezényeltem. Délelőttönként egyébként úszóedzést tartok, esténként pedig már a labda is előkerül. Emellett hetente három erőnléti edzése is lesz a fiúknak. Ami a keretet illeti, sokukkal hosszú évek óta együtt dolgoztam, ismerem a képességeiket, tudom, milyen poszton lehetnek igazán hasznára a csapatnak. Ez mindenképpen előnyt jelent. A keret gyakorlatilag kész, de még elképelhető, hogy egy játékos érkezik. A munkámat Tóth Enikő erőnléti edző, Stojadinov Nikola kapusedző segíti, míg az úszóedzésekben Maxim Imola lesz a segítségemre. A célok? Ezt még korai megfogalmazni, mindenesetre valamennyi csapatommal ugyanaz volt a célom: minél jobban összerakni az együttest és a maximumot kihozni a játékosokból. Egy agresszív, fizikálisan kifogástalan állapotban lévő csapatot szeretnék a bajnokságban látni, a stabil védekezés a legfontosabb, emellett gyorsan leforduló és ugyanolyan gyorsan visszazáró együttest képzelek el. Emellett fontos, hogy jó hangulat legyen az öltözőben – ezzel szerintem egyáltalán nem lesz gond – összetartó, egymásért küzdő csapatot szeretnék kialakítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában