Labdarúgás

2020.07.24. 18:12

Új védő a Haladásnál – Mocsi Attila három évre szóló szerződést írt alá

Aláírta három évre szóló szerződését a Szombathelyi Haladás új igazolása, a Mol Fehérvártól érkezett Mocsi Attila.

Pum András

Mocsi Attila és Séllei Árpád ügyvezető a stadionban szentesítette a szerződést

Fotó: Unger Tamás

A támadó Simon András és a középpályás Csilus Tamás után megvan a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatának harmadik nyári igazolása: a védő Mocsi Attila is a vasiaknál folytatja pályafutását. A szlovákiai Lakszakállason született, 20 éves védő már hete óta a szombathelyiekkel edzett és játszott a felkészülési mérkőzéseken, a papírmunka mostanra rendeződött. A 189 cm magas védő péntek délelőtt aláírta 2023 nyaráig szóló kontraktusát. Mocsi szerepelt a magyar U16-os, U17-es, U18-as és U19-es válogatottban is. A Szoboszlai Dominik fémjelezte U17-es együttessel a 2017-es horvátországi Európa-bajnokságon hatodik helyezést ért el.

Mocsi Attila és Séllei Árpád ügyvezető a stadionban szentesítette a szerződést
Fotó: Unger Tamás

– Kilencévesen kerültem a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémiára, de mivel akkor még nem akartam kollégista lenni, másfél évig édesapám otthonról, a Felvidékről hordott nap mint nap Győrbe – ez oda-vissza 80 kilométert jelentett – mondta Mocsi Attila. – Aztán beköltöztem a kollégiumba, majd hat és fél évig az ETO különböző korosztályos csapataiban futballoztam, mielőtt 2017 nyarán Székesfehérvárra szerződtem. Az akkori edző, Marko Nikolics kedvelte a játékom, habár csak egy NB I-es meccsen léptem pályára, magyar bajnoknak és kupagyőztesnek vallhatom magam, és például a Bordeaux és a Partizan Belgrád elleni Európa-liga meccseken kerettag voltam, a kispadon ültem. De összességében kevés lehetőséget kaptam, így örültem, amikor a Haladás télen megkeresett. Akkor a két klub nem tudott megegyezni – most viszont sikerült Szombathelyre szerződnöm. Nyáron kétnapos próbajátékon vettem részt, s mivel megfeleltem, és a két egyesület három-négy hete szintén megegyezett, csak a hosszúra nyúlt papírmunka miatt írtam alá most a szerződésemet. Eddig nagyon jó benyomásaim vannak a csapatról, az öltözőben és a pályán is sikerült beilleszkednem. Remek társakkal futballozhatok, elég csak Schimmer Szabolcs, Devecseri Szilárd, Jancsó András vagy Holdampf Gergő nevét említeni – tőlük sokat tanulhatok. És ne felejtkezzünk el edzőmről, Mátyus Jánosról, aki hozzám hasonlóan szerepelt belső védőként is, tőle is sok tanácsot kapok. A körülményekre sem lehet panasz, az Illés Akadémia hibrid füvesítésű pályája kiváló és gyönyörű a stadio­nunk. Egyébként korábban is képben voltam a Haladást illetően, párommal Szigetszentmiklóson laktunk, és mivel a Hali korábbi edzője, Horváth Ferenc és kapusedzője, Borsos Vilmos szintén ott laktak, sokszor szóba került a csapat. Az erősségeim? Elsősorban a mentalitásom, szinte mindent ennek köszönhetek. Profin gondolkodom, profin táplálkozom, csak a munkában hiszek, mindent a futballnak rendelek alá. Ahhoz képest, hogy magas vagyok, viszonylag gyors is, azt nem ígérem, hogy cselezgetni fogok a pályán, azt viszont igen, hogy a lefújásig darálok. De összességében mindenben fejlődnöm kell. A mosonmagyaróvári meccset leszámítva valamennyi felkészülési mérkőzésen játszottam, remélem a nyitányon kezdőként kapok lehetőséget. Ha nem, akkor csereként teszek meg mindent a csapatért. Mert elsősorban a csapat a fontos. Ami a célokat illeti, helyezésben nem gondolkodom, az a fontos, hogy ha majd véget ér a bajnokság, bátran egymás szemébe nézhessünk csapattársaimmal, hogy igen, ebben ennyi volt, kihoztuk a maximumot. Aztán kiderül, ez a hányadik helyet jelenti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában