Karrier

2020.09.15. 17:03

Kozma Gergő abbahagyta a kosárlabdát, más szerepkörben dolgozik a Körmendnél

Kozma Gergő abbahagyta a játékot, ettől a szezontól más szerepkörben – csapatvezetőként – dolgozik az Egis Körmendnél.

Tóth Judit

Kozma Gergő tavaly nyáron igazolt az Egis Körmend csapatához. Az akkor húszéves játékos az idény első felében sérült volt, később pedig Veszprémben volt kölcsönjátékon.

Az előző szezonban még játékosként segítette a piros-feketéket, a következő szezontól már más szerepkörben dolgozik a csapat sikeréért
Fotó: VN-archív

- Talán már a múlt évben is abbahagytam volna a játékot, ha nem kapom meg a lehetőséget itt Körmenden. Ezért nagyon hálás vagyok a klubnak. Korábban is leültem beszélgetni Ziga Mravljakkal a jövőről, hogy milyen lehetőségeim lehetnek a folytatásban. A vezetőedző semmit nem ígért, ami érthető, hiszen sokan vagyunk, bőséges a keret a csapatnál. De akkor még nem dőlt el semmi. Az új idény előtt aztán újra előkerült a jövőm kérdése.

A vezetőedző úgy látta, jó állapotban tértem vissza. De – ahogy fogalmazott – ezzel elég nehéz helyzetbe hoztam, mert még mindig fenntartotta a korábbiakat, miszerint nem tud nekem semmit ígérni. Ugyanakkor javasolta, hogy ha lehet, maradjak a csapat mellett, akár leendő edzőként. Szóba került, hogy elindulhatnék ezen a vonalon, akár szlovéniai gyakorlattal is. De én akkor már elkezdtem Szombathelyen a gazdálkodás és menedzsment szakot. Így jött az a javaslat, hogy ehhez is kötődhetne az itteni szerepvállalásom. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hogy játékoskarrier helyett más területen tevékenykedjek. Sok támogatást kaptam ezen a téren is, elhatározásomat megerősítették a klub és a tulajdonos képviselői is – mondta az újdonsült csapatvezető.

Gergő azért teljesen még nem mondott le a játékról, ha lesz rá lehetősége, alsóbb osztályokban még szívesen pályára lép.

Az új csapatvezetőről Hajba Ádám, a körmendi klub ügyvezetője is pozitívan nyilatkozott.

- Gergő munkakörébe tartozik a mindennapi feladatok megoldása, a klubvezetés és a csapat közti kapcsolattartás, valamint a játékosok problémáinak kezelése, csapatprogramok, utazások szervezése. Intelligens, ambiciózus fiatalemberről van szó, aki ismeri a körmendi közeget, a sportág belső világát, ráadásul tökéletesen beszél angolul, szóval teljes mértékben alkalmas erre a feladatra. Amúgy is szeretnénk, ha azok, akik esetleg nem tudnak játékosként megfelelő lehetőséghez jutni, maradnának nálunk és különböző területeken segítenék tovább a klub munkáját.

Ezek is érdekelhetik