Javítani akarnak

2020.09.25. 19:55

Vasárnap a Haladás a Dorogot fogadja

A labdarúgó NB II. 11. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Dorogi FC-t fogadja.

Pum András

Bosnjak Predrag hatékonyan futballozik a pálya bal oldalán

Fotó: Unger Tamás

A 13 ponttal 9. helyen álló Haladás a legutóbbi fordulóban Soroksáron egy már simán megnyertnek tűnő meccsen kapott ki 2-1-re, azt megelőzően pedig két gól nélküli döntetlent – Kaposvár idegenben, Pécs otthon – játszott. A va­siak utolsó három bajnokijukon mindössze két gólt kaptak, viszont csak egyet szereztek. Pedig a helyzeteik ezúttal megvoltak, de a jobbnál jobb lehetőséget is elpuskázták. Arra viszont lehet építeni, hogy a hátsó alakzat stabilan áll a lábán. Múlt vasárnap Ráczék a Magyar Kupa 6. fordulójában magabiztosan, 3-0-ra nyertek a Szegedi VSE vendégeként Mórahalmon. A vasárnapi vendég Dorog kispadján a korábban az Illés Akadémián dolgozó, az U19-es csapattal bajnoki címet nyerő Németh Szabolcs ül. A Komárom-Esztergom megyeiek 12 pontot szereztek, és a vasiak mögött két hellyel, a 11. pozícióban állnak. A Dorogban több korábbi Illés akadémista futballista is szerepel, így Mursits Roland, Nyíri Vince és a nemrégiben kölcsönadott Illés Bence. Az egy bajnokival kevesebbet játszott vasárnapi vendégek holtversenyben a legkevesebb gólt szerezték – hetet. Viszont mindössze kilencet kaptak. A két csapat legutóbb tavasszal játszott egymással, akkor Medgyes góljával 1-0-ra nyert Szombathelyen a Haladás.

– Minden győzelem jót tesz egy csapatnak, így a Szegedi VSE elleni sikerünk is – mondta Mátyus János, a Haladás vezetőedzője. – Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, azért ott más volt a játék minősége, mint amilyen vasárnap lesz.

Bosnjak Predrag hatékonyan futballozik a pálya bal oldalán Fotó: Unger Tamás

A Dorog ellen a tavaszihoz hasonló mérkőzésre számítok, akkor is két hasonló játékerejű csapat játszott szoros meccset, ezúttal is így lesz. Hason­lóan kell védekeznünk, mint az utóbbi időben – leszámítva persze a soroksári bajnokit –, elöl pedig ki kell használnunk a helyzeteket, véget akarunk vetni a kóros gólképtelenségnek. Gólt, gólokat várok – az elmúlt hetek viszonylagos sikertelensége után nyernünk kell és nyerni is fogunk! Rózsa Dániel mellett Schimmer Szabolcs is sérült, a csapatkapitányának ülőideg-gyulladása van. Farkas Balázs már velünk edzett, de még nem érte utol magát.

– Ismerem a vendégek edzőjét, Németh Szabolcsot, tudom, hogy szervezett, masszív csapatot rakott össze, amely nemcsak védekezni, hanem futballozni is akar – mondta a vasiak rutinos játékosa, Bosnjak Predrag. – Jól emlékszem a legutóbbi találkozónkra, a tavaszi meccseink közül a legnehezebb volt. Ezúttal sem számítok könnyebb összecsapásra, de hazai pályán nem lehet más tervünk, mint a győzelem. Az utóbbi két bajnokink nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna – vasárnap javíthatunk!

A stadion pénztárai 14 órakor nyitnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában