amerikaifutball

2020.10.21. 19:00

Hazai pályán a Crushers

Hazai pályán zárja a divízió I-es amerikaifutball-bajnokság alapszakaszát az NBA Crushers: szombaton 13 órakor a Budapest Wolves gárdáját fogadja a városligeti pályán.

Tóth Gábor

A Crushers Győrben kikapott, Dunaújvárosban nyert. Míg a jó erőt képviselő, profi-félprofi játékosokat is felvonultató Wolves két győzelemmel (Debrecen, Miskolc) a háta mögött érkezik Szombathelyre. Az eredmények úgy alakultak, hogy a szombati szombathelyi mérkőzés eredményétől függetlenül már mindkét csapat bejut a felsőházi rájátszásba, sőt, az elődöntőt éppen egymás ellen vívják (november 25-én, Budapesten). Érdekes összecsapásra van kilátás.

– Elég rosszul alakult a sorsolásunk, tulajdonképpen a szezon egyetlen hazai mérkőzését vívjuk szombaton – fogalmazott Májer László, az NBA ­Crushers divízió I-es amerikaifutball-csapatának elnöke, játékosa. – Éppen ezért szeretnénk szép, eredményes játékkal előrukkolni, megpróbáljuk kiszolgálni a szurkolótáborunkat. A mezőny egyik legjobb csapatát fogadjuk – amellyel néhány hét múlva ismét megmérkőzünk. Be akarjuk bizonyítani, hogy jobbak vagyunk, jó lenne lélektani előnybe kerülni az elődöntő előtt. Nehéz, kemény meccsre számítok. Ráadásul vannak problémáink is, ugyanis több játékosunk van karanténban, és akadnak olyanok is, akiknek pozitív lett a koronavírustesztje – sajnos kulcsemberek hiányoznak. Ennek ellenére is a győzelem a célunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában