Zapletán triplázott

2020.11.09. 20:35

Három répcelaki érem is született a tekések egyéni ob-ján

A hazai rendezésű férfi egyéni teke országos bajnokságon a Répcelaki SE három játékosa is dobogóra állhatott. Mindhárom számban a klub volt játékosa, Zapletán Zsombor (Szeged) lett a bajnok.

Horváth Erika

A sprintversenyben ezüstérmet szerző Horváth Zoltán

Fotó: Unger Tamás

Története során először adhatott otthont felnőtt egyéni országos tekebajnokságnak Répcelak. A koronavírus-járvány miatt nézők a helyszínen nem, csak interneten követhették nyomon a kétnapos verseny történéseit. A mezőnyt 32-en alkották: a szabályoknak megfelelően a nyugati és a keleti döntőről továbbjutottak, illetve a válogatott kerettagok. A járvány miatt a zalaegerszegiek nem tudták vállalni a részvételt. Kilenc Vas megyei versenyző is pályára léphetett, öten a Répcelaki SE, hárman a Thermalpark-Szentgotthárdi VSE és egy játékos a Balog­unyom TK színeiben.

A szombati klasszikus, 120 vegyes gurításos versenyben közülük Pintér Károly szerepelt a legjobban, a dobogóra is felállhatott, 607 fával bronz­érmes lett. A bajnoki címet a korábban több szezont Répcelakon lehúzó, idén Szegedre visszatért kétszeres világbajnok Zapletán Zsombor szerezte meg 635 fával szintén többszörös világbajnok klubtársa, a csupán egy fával kevesebbet ütő Kiss Norbert (634) előtt. A Répcelakon második szezonját töltő Pintér Károlynak nem ez az első egyéni bajnoki érme, zalaegerszegi színekben 2015-ben bajnok is volt ebben a számban.

A sprintversenyben ezüstérmet szerző Horváth Zoltán
Fotó: Unger Tamás

Vasárnap a sprintszámmal folytatódott az ob. Ez egy egyenes kieséses verseny, ahol az összesorsolt párok 2×20 vegyes gurítást teljesítenek. Ha 1-1-re alakulnak a szettek, akkor szétdobás dönt, amelyben hármat-hármat guríthat mindkét versenyző. A kilenc Vas megyei versenyzőből a 16 közé Pintér Károly, Molnár Pál, Horváth Zoltán és Józsa Gábor került be, a nyolcaddöntőben már csak Józsa és Horváth maradt állva. Utóbbi klubtársát, Molnárt búcsúztatta.

A negyeddöntőben Horváth Zoltán nyert, Józsa viszont kikapott a szegedi Kiss Norberttől. Az elődöntőn azonban már nem jutott túl a szegedi klasszis, mert Horváth Zoltán rendkívül szoros csatában 2-1-re legyőzte, a szétdobást 21-18-ra nyerte a répcelaki játékos. Jöhetett a döntő Zapletán ellen. A finálé is szoros csatát hozott, szintén szétdobásban dőlt el, de Zapletán javára (23-20). Az országos bajnokság első napján még gyengén gurító Horváth Zoltán – aki 2018-ban már volt sprintbajnok – összekapta magát a második napra, és ezüstérem lett a jutalma.

A második nap végén összetettben is végeredményt hirdettek a 120 vegyes gurítás, valamint a sprintben elért legjobb teljesítmény alapján. Itt is Zapletán Zsombor volt a legjobb – 850 fával –, a második a szintén szegedi Kiss Norbert lett (843), a bronzérem pedig a répcelaki Molnár Pál nyakába került, aki 821 fával szerezte meg élete első egyéni felnőtt érmét.

A 2020. évi férfi egyéni bajnokság végeredménye. Klasszikus (120 vegyes): 1. Zapletán Zsombor (Zengő Alföld Szegedi TE) 635 fa, 2. Kiss Norbert (Szegedi TE) 634, 3. Pintér Károly (Répce­laki SE) 607), … 6. Molnár Pál (Répcelak) 604, 7. Józsa Gábor (Balogunyom TK) 598, 11. Cseh Bence (Thermalpark-Szentgotthárdi VSE) 580. Sprintverseny: 1. Zapletán Zsombor (Szeged), 2. Horváth Zoltán (Répcelaki SE), 3. Kiss Norbert (Szeged), Rácz Róbert (Szegvár). Összetett: 1. Zapletán Zsombor (Szeged) 850 fa, 2. Kiss Norbert (Szeged) 843, 3. Molnár Pál (Répcelak) 821.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában