2020.11.03. 21:21
Jó formában vannak a szombathelyi zöld-fehérek
A labdarúgó NB II. 15. fordulójában szerdán 18 órai kezdettel a hatodik Szombathelyi Haladás a 19. helyen álló Aqvital Csákvár vendégeként lép pályára.
Verpecz István biztos pont a kapuban Fotó: Unger Tamás
A Csákvár volt az első NB II-es együttes, amelyet megtizedelt a koronavírus-járvány, azóta viszont szép lassan visszatértek a Fejér megyei csapat futballistái – ez látszik az eredményeiken. Két körrel ezelőtt a Debreceni EAC otthonában 2-1-re, míg az elmúlt fordulóban, szintén idegenben 4-1-re verték a Szentlőrincet, megszerezve ezzel első két bajnoki sikerüket. Azelőtt négy döntetlen mellett nyolc vereség állt a nevük mellett.
A csákváriak utóbbi hat góljából négyet a korábban a ZTE-ben és Pakson NB I-ben szereplő csatár, Daru Bence vállalt, aki kilenc góljával holtversenyben második az NB II-es góllövőlistán.
A csákváriak védekezése nem a legstabilabb, ők kapták a legtöbb gólt (33) a mezőnyben. Mivel a tíz ponttal az utolsó előtti, 19. helyen álló együttes gyakorlatilag a Puskás Akadémia fiókcsapata, sok felcsúti fiatal szerepel az együttesben.
Habár a csákváriak két győzelemmel a hátuk mögött várják a Haladást, Mátyus János csapata még jobb formának örvend. A hatodik helyen álló szombathelyi együttes utolsó négy bajnokijából hármat megnyert, nyolc gólt szerzett, egyet kapott. A vasiak mindössze négy pontra állnak a feljutást érő második helytől – igaz, feljutásról senki sem beszél a szombathelyiek háza táján. A zöld-fehérek csendben teszik a dolgukat – mindig csak a következő meccsre koncentrálnak.
![](https://cdn.vaol.hu/2021/10/mUjk1aR3LNR_pHPsZ4dnre-ThREmDQFXTNSuSO-A8YU/fill/1200/1800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyNTA5NjE4NGMzYTRlOTBhN2IyODgzZTU2MGIxYmQw.jpg)
– Nagyon becsapós a tabella, hiszen Csákváron kimondottan jó lehetőségek vannak és jó szakmai munka is folyik a klubnál – mondta a Haladás edzője, Mátyus János. – A Puskás Akadémiához hasonlóan sokat járatják a labdát, elöl pedig Daru személyében van egy gólerős centerük. Nehéz mérkőzésre számítok. Mi jó formában vagyunk, hetek óta jól megy a játék, szeretném, ha ez Csákváron sem szakadna meg. Még tavasszal, több sebből vérezve a legjobb meccsünket idehaza a Csákvár ellen játszottuk – ez pozitív töltetet adhat szerdára. Ugyanazt a megalkuvás nélküli futballt kell játszanunk – hátul stabilnak, elöl gólveszélyesnek kell lennünk. Pontra, de inkább pontokra számítok. Schimmer Tóth Dávid, Farkas sérült és kérdéses a szintén nem teljesen egészséges Bosnjak, Devecseri és Kiss játéka.
– Jó csapatról van szó, amely kezd összeállni, játékosai felépültek a koronavírus-fertőzésből, nehéz mérkőzésre számítok – fogalmazott a Haladás kapusa, Verpecz István. – Daru Pakson csapattársam volt, remek képességű támadó, nagyon oda kell figyelnünk rá.