Dobó SE

2020.12.21. 21:05

Halász a legjobb – A kalapácsvető harmadszor lett az év atlétája

A Szombathelyi Dobó SE kalapácsvetője, Halász Bence már harmadszor érdemelte ki az év legjobb férfiatlétája címet.

Horváth Erika

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Tumbász Hédi

A koronavírus-járvány az atléták versenynaptárát is átírta, gyakorlatilag nem is voltak világversenyek – az olimpiát a jövő évre halasztották, az Európa-bajnokságot pedig törölték. Így a 23 évesen már világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, tokiói olimpiai kvótás Halász Bence nem tudta gyarapítani a világversenyes érmeinek számát. De pandémia és a megszokottnál jóval kevesebb verseny ide vagy oda, az eredményeivel bizonyította, hogy ő még ebben a nagy kihívások nélküli évben is fejlődött. Az európai szövetség júliusi szavazásán ő lett a hónap legjobb férfiatlétája a kontinensen. Nemzetközi versenyből összesen három akadt számára 2020-ban; a csehországi Pardubicében nyert, a székesfehérvári Gyulai Memorialon és a lengyelországi Skolimowska Memorialon második lett a hazaiak egyik klasszisa, Nowicki mögött. Idén egyéni csúcsot is javított – éppen az országos bajnokságon, ahol sorozatban negyedszer lett felnőtt magyar bajnok –, már csak 12 centi hiányzik a 80 méterhez. A 79,88-dal harmadik a kalapácsvetők idei toplistáján.

Ebben az évben kilenc versenyen dobott 78 méternél nagyobbat – ez a kiegyensúlyozottan jó teljesítmény is nagy pozitívum.

– Természetesen örülök, hogy ismét az enyém lett az év atlétája cím, de ez most nem egészen olyan, mint a többi, hiszen nem kellett hozzá nagy nemzetközi siker – reagált az elismerésre Halász Bence. – Ugyan végigdolgoztam ezt a szezont is, de a versenyek szempontjából egy kicsit üres év volt, jó világversenyes szerepléssel nagyobb lenne az értéke a díjnak is. Nagyon szeretném jövőre is elnyerni, akkor már mindenképpen egy nagy – reményeim szerint kiváló olimpiai – eredménnyel.

A Magyar Atlétikai Szövetség 2020. évi legjobbjai között további Vas megyei sportolók is akadnak. Még két Dobó SE-s kalapácsvető: az U23-as férfiaknál Rába Dániel, a junioroknál Doma Benedek. Az év paraatlétája pedig a szombathelyi Ekler Luca lett.

 

Kiemelt képünkön: A Gyulai Memorial is jól sikerült Halász Bence számára

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában