Búcsúzunk a klasszis diszkoszvetőtől

November 13-án érkezett a szomorú hír, hogy a már oly sok tragédiát okozó vírus legyőzte a magyar atlétika egyik kiemelkedő alakját, a Vas megyei Halhatatlanok Klubjának tagját, Horváth Attilát is. A kilencvenes évek – 1967-ben született – diszkoszvetőklasszisának lelki üdvéért Schauermann János plébános mondott szentmisét, a Magyar Atlétikai Szövetség nevében az elnök Gyulai Miklós méltatta a kiváló sportolót. A búcsúztatón a sporttársak is lerótták kegyeletüket Horváth Attila urnájánál.

Most búcsúzzunk tőle mi is – felelevenítve eredményes pályafutását.

Kőszegről indult, ott járt általános iskolába, ott kezdte a zenetanulást – klarinétozott –, és ott ismerkedett meg a sporttal is. Elsősorban focizott és atletizált. Akkori edzői, Odonits István és Stettner Imre hamar felismerték tehetségét és azt is, hogy elsősorban a dobószámokban lehet eredményes – és ő is amellett tette le a voksát. Az általános iskola után 1981-től a szombathelyi Savaria Szakközépiskolában tanult, és tagja lett Németh Pál mesteredző dobócsoportjának a Haladásban – naponta ingázott Kőszegről Szombathelyre. Termetével is kimagaslott a többiek közül, és hamarosan eredményeivel is. Sorra nyerte a korosztályos magyar bajnoki címeket, az ifjúságiak 1,5 kg-os diszkoszával elért 68,48 méteres országos csúcsát máig nem tudták megdönteni. Kiléphetett a nemzetközi porondra is.

Két Ifjúsági Barátság Versenyen (IBV) is dia­dalmaskodott, 1985-ben már korosztálya legjobbja volt Európában, megnyerte a juniorok kontinensviadalát 60,02 méterrel, és első felnőtt országos bajnokságán ezüstérmes lett. Abban az évben édesanyjával Szombathelyre költözött, hogy még jobban összpontosíthasson a sportolásra. Sorozatban kilencszer nyert felnőtt magyar bajnoki címet, mindvégig a Haladás színeiben. Kilenc éven át magyar diszkoszvető egyetlen versenyen sem győzte le. Az első felnőtt Európa-bajnokságán, 1990-ben döntőbe jutott, nyolcadik lett. Egy év múlva, 1991-ben megszerezte a magyar atlétika első világbajnoki érmét, egy bronzot Tokióban. Sikerei közepette is csendes, szerény maradt, nem vágyott hangos ünneplésre. Következett az 1992-es barcelonai olimpia és egy ötödik hely. Ezután elváltak útjaik Németh Pállal, Attila nem tartott a Haladást elhagyó társaival. A későbbiekben Szegletes Ferenc és Simon Gyula irányításával is dolgozott. Ekkor is tudott fejlődni, 1994. június 24-én Budapesten megszületett a régóta ostromolt eredmény: 68,58 méterre írta át a felnőtt országos csúcsot – Tégla Ferenc szakállas, 17 éves rekordját adta át a múltnak. Az új csúcsa aztán nyolc évig élt – éppen egy feltörekvő klubtársa, Fazekas Róbert döntötte meg 2002-ben.

„Nagyon-nagyon tehetséges volt, és messze a legjobb technikája a diszkoszvetők között, olyan, hogy arról tanulmányt lehetett volna készíteni. Kár, hogy nem sikerült mindent elérnie, amire hivatott volt” – mondta róla a kalapácsvető sport- és klubtárs, Vida József. Horváth Attila még részt vett néhány világversenyen; az 1994-es Európa-bajnokságon ötödik, egy év múlva a világbajnokságon negyedik lett. Második olimpiája, az 1996-os atlantai már kevésbé sikerült, tizedikként zárt. Ezután már nem tudta tovább őrizni helyét a világ­elitben, egyre több sérülés kínozta, akadályozta. Harminchárom évesen, 2000-ben döntött úgy, hogy felhagy az élsporttal. Egy ideig szakosztályvezetőként dolgozott a Haladás VSE atlétái mellett, aztán Debrecenben egy rövid időre kipróbálta magát edzőként is. Utána viszont eltávolodott a sporttól, az atlétikától.

Az atlétatársadalom, a sport­barátok viszont nem feledik a világelithez tartozó sportolót. Attila, nyugodj békében!