NB II-es labdarúgás

2021.03.31. 07:00

Visszatér a Haladás gólvágója

Az NB II-es szombathelyi labdarúgócsapat saját nevelésű csatára, Medgyes Zoltán sérülése után teljesen rendbe jött. További gólokkal és gólpasszokkal segítené a zöld-fehéreket.

Pum András

Fotó: Szendi Péter

A Szombathelyi Haladás támadója, Medgyes Zoltán 11 találatával vezeti a vasiak házi góllövő listáját. A 25 éves csatár ezzel holtversenyben az NB II.-es mezőny harmadik legeredményesebb támadója. Ráadásul úgy, hogy tavasszal csak három bajnokin – a Gyirmót, a Szeged és a Vasas ellen – léphetett pályára, majd Achilles-ín-sérülése miatt egy hónapot, összesen öt mérkőzést kihagyott. Az Illés Akadémián nevelkedett csatár ősszel így tíz, tavasszal eddig egy gólt szerzett.

Medgyes még februárban sérült meg, de mostanra teljesen rendbe jött, a legutóbbi fordulóban, Tatabányán a Dorogi FC (0-0) ellen a második félidőre már becserélte Mátyus János vezetőedző.

– Örültem, hogy végre ismét pályára tudtam lépni, alig vártam már, hogy futballozhassak, nagyon ki voltam éhezve a játékra – mondta Medgyes. – Azt sajnálom csak, hogy nem nyertünk, hiszen mindkét fél­időt kontrolláltuk, mienk volt a meccs – idegenben nem rossz az egy pont, de ezúttal hármat érdemeltünk volna. Egyébként szó volt róla, hogy már az azt megelőző fordulóban, a Soroksár ellen is beszállok a hajrára, de szerencsére Németh Milán a 70. percben betalált, így a végén nem csatár, hanem védő kellett a pályára. Nem is volt értelme kockáztatni, nehogy rásérüljek. Szerencsére már teljesen rendben vagyok, a háromhetes szünet olyan szempontból nekem jól jött, hogy erőnlétileg is utolértem magam. És játékban is egyre inkább úgy érzem, hogy kezdek a régi lenni. Hogy hány góllal számolok még? Sajnos a sérülésem miatt jó néhány meccsem kimaradt. Még kilenc bajnoki van hátra, két-három találattal és ugyanennyi gólpasszal már elégedett lennék. A csapattal kapcsolatban konkrét helyezésben nem gondolkodok, de jó lenne minél közelebb végezni az élmezőnyhöz – az első hatban a helyünk.

Medgyes egyébként a háromhetes szünet alatt is betalált, a szombathelyiek az Illés Akadémia-Haladás U17-es együttese ellen vívtak az egyik edzésen kétkapus meccset, az első találatot az egy félidőt szereplő támadó jegyezte. A Haladás vasárnap bajnoki mérkőzésen 14.30-kor a Nyíregyházát fogadja a Rohonci úton.

Kiemelt képünkön: Medgyes Zoltán vasárnap kezdőként léphet pályára a Rohonci úton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában