kosárlabda

2021.04.11. 13:29

Magyar Kupa: Pichler Gergely és kislánya, Pichler Panna készen áll a szurkolásra!

Ma este, 19.30-kor rendezik a kosárlabda Magyar Kupa döntőjét – a mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport televízió.

Tóth Gábor

Fotó: Cseh Gábor

Pichler Gergely és kislánya, Pichler Panna készen áll a szurkolásra!

Pichler Gergely fontos szereplője volt az elmúlt évek Falcójának. Tizenkét éves kora óta tartozott a sárga-feketék kötelékébe, 2000-ben már a klub munkatársa volt, 2003-ban lett a kosárcsapat technikai vezetője – 2020. augusztusában távozott a Falcótól. Hosszú utat járt be szeretett klubjával – egy kis időutazáshoz kértük a segítségét.

-Az első, 1998-ben elveszett kupadöntőben ott voltam Körmenden, szurkolóként, a vendégszektorban – elevenítette fel az eseményeket Pichler Gergely. – Már az is óriási eredmény volt, hogy a Falco bejutott a Final Fourba, ráadásul az elődöntőben legyőztük az Honvédot. A döntőben aztán kikaptunk a Körmendtől – persze csalódottak voltunk, de akkor azt az eredményt nem tekintettük nagy kudarcnak. Aztán múltak az évek, a Falco felnőtt a legnagyobb csapatok közé, kétszer is bajnok lett – a kupagyőzelem azonban csak nem akart összejönni. A következő öt kupadöntőt már közvetlen közelről, a kispadról, technikai vezetőként éltem meg. 2008-ban és 2009-ben Szombathely adott otthont a finálénak. Előbb a Pakstól kaptunk ki roppant szerencsétlen körülmények közepette, kétszeri hosszabbítás után, majd az esélytelennek gondolt Pécs lepett meg minket – mind a két esetben óriási csalódottságot éreztem. Mindkét esetben napok kellettek, amíg rendezni tudtam magamban a dolgokat. 2010-ben ismét kupadöntőt vívtunk, de Székesfehérváron az akkor bombaerős, később a bajnoki címet is begyűjtő ZTE nyert – a papírformának megfelelően. Ezt a vereséget el lehetett fogadni. Kis kihagyás után a 2018-as fináléban ismét ott voltunk. Ám a debreceni döntőben Perl és Pustahvar sem játszhatott – szűk kerettel pedig nem volt esélyünk a Szolnok ellen. Az utolsó 2019-es győri döntőben ismét a Szolnok ellen maradtunk alul. Pedig akkor nekünk állt a zászló, a Szolnok küszködött létszámproblémákkal, de nem tudtuk átlépni az árnyékunkat – szerencsére később a bajnoki cím azért orvosolta a kínjaimat. Mint látható, minden mérkőzés más és más, minden egyes kupadöntő mögött teljesen más történet rejtőzik.

-Nagyon szurkolok a fiúknak, izgatottan várom az esti meccset, igaz, már napok óta a kupadöntő lázában égek – folytatta Pichler Gergely. – Követem a bajnokságot, és az összes kupameccset megnéztem – köszönhetően az M4 Sport televízió és a mindigo közvetítéseinek. Nem vitás: a két legjobb, a két legjobb formában lévő, a két legerősebb kerettel rendelkező csapat csap össze – nem lennék meglepve, ha a bajnoki cím sorsa is e két gárda között dőlne el. A Debrecen minden dicséretet megérdemel, nagy utat járt be az elmúlt években, szisztematikus építkezés, tudatos csapatépítés után ma már a legjobbak között követel helyet magának – kicsit emlékeztet a Falcóra, mi is hasonló utat jártunk be. És bízom abban, hogy a DEAC meg is ragad a közvetlen élmezőnyben. Erős, taktikus csapat lesz a Falco ellenfele az esti döntőben. De mégis úgy gondolom, hogy a Falco megnyerheti története első kupaaranyát. Hogy mire alapozom a véleményemet? Egyszerű: a Falco ugyanis az utóbbi években számtalan nemzetközi meccset vívott, és a válogatott játékosai is sokat edződtek a nemzetközi porondon – ezt a tapasztalatot pedig hasznosítani lehet, hasznosítani kell. A Falco magyar magja kiváló játékosokból áll, akik ráadásul fiatal koruk ellenére már kellő rutinnal vannak felvértezve – bírni fogják a nyomást! A Falco ma már az egyik legmagasabban jegyzett klub az országban – és megérdemli története első kupagyőzelmét!

Útra kelt a Falco!

A csapatbusz 14.30-kor gördült ki az Arena Savaria parkolójából. A játékosokat, a szakmai stáb és a klubvezetés tagjait rögtönzött köszöntéssel lepték meg a szurkolók. A csapat vastaps közepette szállt buszra – érezve a drukkerek támogatását, szeretetét. Látható, érezhető, hogy mindenki nagyon vágyik a klub első, történelmi kupagyőzelmére!

Magyar Kupa: hamarosan Falco-DEAC döntő!

A fináléban a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely és a Debreceni EAC csap össze. Történelmi esemény közeleg, hiszen még egyik csapat sem diadalmaskodott a kupában. A Falco számít „rutinosabb” döntőzőnek, hiszen már hatszor (1998, 2008, 2009, 2010, 2018, 2019) járta meg a finálét. A Debrecen pedig 2003-ban gyűjtött be egy ezüstérmet.

Mind a két alakulat magabiztosan vette az akadályokat a döntőig: a Falco a Pécset (96-69), majd a Szolnokot (84-63) söpörte félre, míg a DEAC a Szegedet (87-80) verte, majd a Körmendet (102-74) gázolta el.

Az alapszakaszban mindkétszer nagy csatát vívtak a felek: Szombathelyen a Falco (77-71), Debrecenben pedig a DEAC (98-89) győzött – utóbbi mérkőzést bő egy hónapja, március 6.-án rendezték, tehát még frissek az élmények. Egyébként a Falco (19 győzelem/7 vereség) a második, a DEAC (17 győzelem/9 vereség) pedig a negyedik helyen zárta az alapszakaszt.

Kálmán Lászlót nem kell bemutatni senkinek. A legendás játékos 21 szezont töltött el sárga-fekete mezben. Egy bajnoki cím, egy Szuper Liga-győzelem, két ezüst- és három bronzérem fűződik a nevéhez. A válogatottban 78 alkalommal lépett pályára, ott volt az 1999-es Európa-bajnokságon, hatszor választották meg az év játékosának (2000, 2001, 2004, 2005, 2007, 2008). Négyszer szerepelt kupadöntőben (1998, 2008, 2009, 2010), de a végső győzelem nem jött össze. A korábbi kiváló irányító úgy véli: vasárnap este a Falco-játékosok nyakába kerül az aranyérem!

Fotó: Unger Tamás

-A jelenlegi egészségügyi helyzetben nem lehetek ott a lelátón, de természetesen a televízión keresztül figyelemmel követem majd a meccset, és nagyon szurkolók a srácoknak – fogalmazott Kálmán László. – A Falco eddig nagyon jól teljesít a kupában. A Pécs elleni kötelezőt könnyedén hozta, és a Szolnok ellen is roppant magabiztos győzelmet aratott. Az alapszakaszban Szolnokon kikapott a Falco, de sokat tanult abból a mérkőzésből, az Olaj minden taktikai húzására volt válasza. De a Debrecen jóval nehezebb feladat lesz. A DEAC-nak ugyanis minden poszton van válasza a Falcóra, rutinos, bő a kerete. Öt remek légióst vonultat fel – ebből három extra képességű. És kifejezetten erős a Tóth Ádám, Molnár, Polyák, Somogyi alkotta magyar mag is. Ráadásul a DEAC – a Falcóhoz hasonlóan – nagy formában van. Ami talán a szombathelyiek felé billenti a mérleg nyelvét az az, hogy a Falco szervezettebben kosárlabdázik, és jobban dolgozik védekezésben. Ha a Falco-játékosai nem lesznek görcsösek, megilletődöttek, akkor nyerhetnek. Az biztos, hogy magas hőfokú meccset láthatunk majd, hiszen mindkét csapat az első kupagyőzelmére hajt, mindkét fél történelmet akar írni. Nézve az elmúlt időszak mérkőzéseit, úgy gondolom, hogy a Falco feljövőben van, egyre jobban összeáll a játéka, taktikailag nagyon érett a csapat – minden téren remek munkát végez a szakmai stáb. Éppen ezért úgy gondolom, hogy most nagy esélye van a Falconak a kupagyőzelemre – majd később a bajnoki címre is!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában