Torna

2021.09.01. 07:00

Dr. Andits Tamásra emlékeztek

Komoly érdeklődés mellett zajlott, nagy sikert aratott az amatőr teniszezőknek, párosoknak első alkalommal kiírt dr. Andits Tamás-emléktorna.

Tóth Gábor

Fotó: VN/Savaria TC

Már az előzetes jelentkezésekből látszott, hogy komoly érdeklődést váltott ki a szombathelyi amatőr teniszközösségből a sport- és ifjúsági iroda által életre hívott, párosoknak kiírt torna – amely dr. Andits Tamás emlékének adózott. A Savaria TC Késmárk utcai – minden igényt kielégítő – teniszcentruma adott otthont az erőpróbának.A megnyitón az önkormányzat nevében a torna lebonyolításával megbízott Palotai Zoltán köszöntötte a megjelenteket, versenyzőket, majd dr. Andits Tamás özvegye, dr. Horváth Ágnes köszönte meg a részvételt a jelenlévőknek, végül Horváth Tihamér, Andits doktor barátja, tenisztársa méltatta a városszerte, országszerte ismert, elismert orvost, sportembert, embert, dr. Andits Tamást.

Három páros kategóriában hirdettek versenyt: női, férfi –120, férfi +120. A női párosok körmérkőzéses formában döntöttek a helyezésekről. A férfi –120 kategóriában két csoportban küzdöttek meg a párosok a csoportelsőségért, egyben a döntőbe jutásért, míg a két csoportmásodik csapott össze a bronzmeccsen. A +120-as kategória vonultatta fel a legnépesebb mezőnyt, 12 páros nevezett. Itt három négyes csoportban kezdődött a közdelem, majd a csoportgyőztesek körmérkőzéses formában döntöttek a dobogós helyekről. Közben délben a versenyzőket és résztvevőket ebéddel kínálták. Az eredményhirdetésen – Szabó Péter versenybíró és Palotai Zoltán versenyigazgató volt a díjátadó – értékes ajándékokkal gazdagodtak a legjobbak.

I. dr. Andits Tamás-emléktorna, végeredmény, női: 1. Dr. Horváth Ágnes–Kupiné Ildikó, 2. Cser Márta–Frölich Hanna, 3. Lisztesné Völgyi Margit–Somogyi Péterné. Férfi –120: 1. Jóna László–Pálóczy László, 2. Poór Zoltán–Süle Róbert, 3. dr. Rajki Csaba–Héra Zsolt. Férfi +120: 1. dr. Birosz Béla–Polyák Kálmán, 2. Donázy Ottó–Szabó Ferenc, 3. Bilics László–Palotai Zoltán.

Kiemelt képünkön: A +120-as kategória dobogósai

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában