Szombathelyi Dobó SE

2022.01.14. 12:00

Átlag alatt teljesítettek tavaly a dobóatléták

Évet értékelt, és rávilágított a 2022- es célokra Németh Zsolt, a Szombathelyi Dobó SE mesteredzője. Csalódást keltően alakult a 2021-es esztendő a Dobó SE versenyzőinek, akiket egyrészt a járványhelyzet, másrészt váratlan sérülések hátráltattak a kimagasló eredmények elérésében.

Viszkeleti Villő korosztályában a világranglista második helyén áll

Forrás: Szendi Péter

Viszkeleti Villő korosztályában a világranglista második helyén áll

Forras: Szendi Péter

– Tavalyi évünket úgy tudom jellemezni, hogy az átlagos szintünk alatt teljesítettünk, röviden: nem sikerült – tekintett vissza Németh Zsolt, a Szombathelyi Dobó SE mesteredzője. – Terveink nagy része nem valósult meg. Itt többek között az olimpiára gondolok, mivel nem voltunk érdekeltek a döntőben. Ehhez hozzátartozik, hogy amikor belevágtunk az alapozásba, nem gondoltuk, hogy műteni kell majd Halász Bence térdét, illetve azt sem láttuk előre, hogy a beavatkozást követően a vártnál hosszabb időt vesz igénybe a felépülése.

 

 Varga Donát operációja sem volt betervezve, február végéig őt sem lehetett hadra fogni. A legnagyobb problémát azonban az jelentette, hogy egyetlen edzőtáborba sem jutottunk el 2021 elején, a téli felkészülésünk során, és ez meg is látszott a versenyidőszakban. Azt érdemes tudni, hogy egyegy sikeres edzőtábor másfél-két métert jelent pluszban egy dobóatléta teljesítményében éves szinten. Az új esztendőnek azonban órási lendülettel vágtak neki Németh Zsolt és Németh László tanítványai, hiszen karácsony előtt sikerült eljutniuk Ciprusra, ahol az év végi edzőtáborban végzett munka hatása már most megmutatkozik az atléták eredményein. A ciprusi után következik a dél-afrikai edzőtábor is, amitől Németh Zsolt mesteredző azt várja, hogy atlétái vissza rázódnak az eredeti kerékvágásba, és nyáron szállítják majd a jól megszokott, kimagasló eredményeket. 

 

– Felnőtt világbajnokság és Európa-bajnokság, Universiade, U20-as vb, U18-as Eb, Dobó Európa Kupa – ezeken mind érdekeltek vagyunk – tekintett előre a mesteredző. – Azon dolgozunk, hogy Bence visszatérjen a világelitbe, és megszorongassa a lengyeleket, adott esetben el is kapja őket. Gyurátz Rékának stabilizálnia kell formáját, hogy az Európa-bajnokságon magabiztosan kerüljön a legjobb nyolc közé. Rába Dani esetében fontos lenne, hogy ne csak az Eb-re, hanem a vb-re is teljesítse a kvalifikációs szintet. U23-as versenyzőink, Doma Benedek és Varga Donát az Universiadéra készülnek – jó lenne, ha ők is tovább tudnának fejlődni a jelenlegi 71-72 méterről a 74-75 méteres szintig. Németh Zsanettnek sem lesz világversenye idén, de célunk, hogy minél közelebb dobjon a 70 méterhez. 

 

Viszkeleti Villő pedig az U20-as vb-n és az U18-as Eb-n alkothat maradandót – fogalmazta meg idei évi várakozásait Németh Zsolt. Január 15-én, szombaton a hagyományoknak megfelelően a Sugár úti Atlétikai Centrumban rendezik a Szombathelyi Dobó SE Németh Pál Dobóakadémia téli versenysorozatát, amelynek célja ezúttal is a szakosztály utánpótlás-nevelő munkájának felmérése, versenylehetőség biztosítása a hazai élvonal számára.

Ezek is érdekelhetik