Kézilabda

2022.01.03. 07:00

Teljes erőbedobással dolgoznak a sikerért - A fejlődés jelei mutatkoztak az SZKKA-n

A Mosonmagyaróvár ellen elszenvedett hétgólos vereség ellenére van mire építenie a jövőben a Marosán György edzette SZKKA-nak a női NB I.-es kézilabda-bajnokságban.

Sütő Dániel

Harcolni, menni előre – ez a szombathelyiek mottója

Fotó: © Szendi Péter

Nagyon jól kezdte legutóbbi bajnoki mérkőzését a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia alakulata a Mosonmagyaróvár vendégeként, de még az első félidőben sikerült érvényesítenie a papírformát a jobb játékerőt képviselő hazai csapatnak.

 

 – Az első 11 percben rendben voltunk, vezettünk, utána pedig jött az a szakasz, amelyben kidomborodott a csapatok közti tudáskülönbség – értékelte az SZKKA mosonmagyaróvári vendégjátékát Marosán György vezetőedző. – Nagyon rossz százalékban lőttünk, ami egyértelműen a Mosonmagyaróvár malmára hajtotta a vizet, a második félidőt viszont egy góllal megnyertük. A nagy kérdés az volt a mérkőzést megelőzően, hogy kondicionálisan mennyire sikerült utolérnünk magunkat. A látottak alapján kijelenthetem, hogy nagyot léptünk előre, bírtuk erővel a meccs végéig, volt tartása a csapatnak, amely tetemes hátrányban sem omlott össze, hanem küzdött becsülettel. Mindent egybevetve a dobogóért küzdő Mosonmagyaróvár és a bennmaradásért harcoló SZKKA között jelenleg ekkora különbség van, nem tudtuk eltüntetni ezt a tudáskülönbséget, de nagyot küzdöttünk. Az is látszott, hogy egyéni teljesítményekben komoly javulásra lesz szükség – összegezte tapasztalatait a tréner. A lányok mentális állapotát tükrözi, hogy a találkozó utolsó négyöt percében zsinórban öt gólt szórtak a házigazdának, miközben a Mosonmagyaróvár biztos előnye tudatában kissé kiengedve egyetlen találatot sem jegyzett. 

 

– Ez az a mentalitás, ami nálam alapelvárás, amióta Szombathelyen tevékenykedek – szögezte le Marosán György. – Harcolni, menni előre függetlenül attól, hogy mi az eredmény. Mentalitásban, hozzáállásban nem lehet deficitünk. Ez látszódik tízgólos hátrányban vagy háromgólos előnyben, mert vért ittunk és harapunk – hangsúlyozta az SZKKA szakvezetője. Marosán György ezúttal is lehetőséget adott több tehetséges utánpótláskorú kézilabdázónak – Pődör Blankának, Szmolek Apollóniának, Forgács Viktóriának és Christe Dalmának –, akik éltek is a kínálkozó játékpercekkel. Legközelebb január 12-én a Ferencváros vendégeként lépnek pályára a szombathelyi lányok. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában