Labdarúgás

2022.01.14. 10:00

Visszavonult az Illés Alapítvány elnöke: Kóbor Lászlót Halmai Gábor váltotta

Kóbor László, az Illés Sport Alapítvány kuratóriumának elnöke egészségi okok miatt leköszönt tisztségéről – Halmai Gábor váltotta.

VN

Kóbor László leköszönt

Forrás: VN/Illés Akadémia

Az Illés Béla Labdarúgó Akadémiát működtető Illés Sport Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kóbor László a közelmúltban egészségügyi okok miatt leköszönt eddig betöltött tisztségéről. Kóbor az Illés Akadémia honlapján nyilatkozott az akadémián töltött időszakról és jövőbeni terveiről is. A korábbi elnököt az 57-szeres válogatott Halmai Gábor váltja az Illés Sport Alapítványnál. 

 

– Egy ideje érlelődött bennem már ez a döntés, szó sincsen arról, hogy egyik napról a másikra határoztam volna el magam – mondta az illesakademia.hu oldalon Kóbor László. – Most mindenekelőtt a saját egészségem kerül az előtérbe, és szeretnék minél több időt eltölteni a gyermekeimmel és a nyolc unokámmal. Örülök, hogy részese lehettem mindannak, ami ezzel az intézménynyel megtörtént. Az alapítás gondolatával és megvalósításával, az elit akadémiává válás eredményével – ami az akkori infrastrukturális lehetőségeinket figyelembe véve maga volt a csoda. 

 

Hogy mire vagyok büszke? Sok-sok mindenre! Mindarra, amit ma az Illés Akadémia jelent. A munkával elért sikerekre, amelyek az akadémia által kinevelt utánpótlás-, majd felnőttválogatottak sorával, bajnoki címekkel, és többtucatnyi, a Haladásban vagy más NB I.-es csapatban való bemutatkozással folytatódtak. Ezek után 2019-ben bekerülhettünk abba a szűk elitbe, ami ma Magyarországon tíz kiemelt labdarúgó-akadémiát jelent. Ez utóbbi annak a 13 évnek köszönhető, amely során nagyon komoly szakmai és gazdasági tevékenységet végeztünk. Hosszú-hosszú idő után, 2021 óta elmondhatjuk, hogy nyugat-európai körülmények közé kerültünk, és ettől fogva mind a rendelkezésünkre álló pályák mennyisége és minősége, mind a szakmai előmenetelünk alapján joggal várhatják el tőlünk a még eredményesebb munkát. 

 

Mintegy 300 munkavállaló dolgozik az akadémia területén. A kollégák túlnyomó többsége szombathelyi és környékbeli. Mindegyikük azért tesz meg mindent a maga területén, hogy óvodáskortól a felnőttkor küszöbéig csaknem 500 fiatal sportolhasson minél magasabb szakmai színvonalon. Büszke vagyok arra, hogy együtt dolgozhattam dr. Gasztonyi Beáta gasztroenterológussal is. Magánemberként is hálával tartozom, ugyanis neki köszönhető, hogy a betegségem még kezdeti stádiumban kiderült. Gazdasági szakembernek tartom magam. Most, hogy úgy érzem, a nemzetközi szint előtti lépcsőfoknál járhatunk, és itt már nem elég az a tudás és tapasztalat, amivel én rendelkezem. Egy nálam fiatalabb, valódi menedzsertípusú szakemberre van szükség, aki nyelveket beszél, kapcsolatteremtő szándékú, ambiciózus – Halmai Gábor tökéletes választás az elnöki posztra. Az, hogy éveken keresztül 12-14 óra munkával telik el a nap, szintén közrejátszott a döntésemben.

 

– Sok embernek tartozom köszönettel – folytatta Kóbor László. – Első helyen kell Orbán Viktor miniszterelnök úrnak köszönetet mondanom. Megtiszteltetés volt számomra, hogy az Illés Akadémia kapcsán több alkalommal is személyesen találkozhattam vele. Kiemelkedőek a magyar sport érdekében tett intézkedései. Az ő megingathatatlan támogatása nélkül ma nem az lenne az Illés Akadémia, amivé fejlődött. Ő már 2012 októberében, személyes látogatásakor látta, milyen kiemelt akadémia tudna megvalósulni Szombathelyen. A találkozó során teljes támogatásáról biztosított bennünket, és ígéretét konzekvensen megtartotta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában