Beharangozó

2022.02.19. 17:00

A III. Kerületi TVE-t fogadja a Haladás - Több szombathelyi futballista is sérüléssel bajlódik

A labdarúgó NB II. 24. fordulójában vasárnap 17 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás a III. Kerületi TVE együttesét fogadja.

Pum András

A csapatkapitány Németh Milán játéka kérdéses

Fotó: Unger Tamás

A szombathelyiek tavasszal egy-egy győzelmet, döntetlent és vereséget gyűjtöttek be, 41 ponttal az ötödik helyen állnak. A legutóbbi fordulóban 1-1-es döntetlent játszottak Békéscsabán úgy, hogy nyerhettek volna. Azaz idei szereplésüket sem érheti különösebb panasz. Ráadásul csak öt pontra vannak a már feljutást jelentő második helytől. A vasárnapi vendég, az egykori Honvéd- és FTC-kapus Kemenes Szabolcs irányította III. Kerületi TVE jelenleg a kiesést jelentő, 18. helyen tanyázik. 

 

Az óbudaiak 22 pontot szereztek. Idén két döntetlen és egy vereség a mérlegük. A tavaszi nyitányon odahaza 1-1-es döntetlent játszottak a Szegeddel, majd szintén 1-1-re végeztek Dorogon, legutóbb pedig szintén hazai pályán kiesési rangadón 2-1-re kikaptak a Tiszakécskétől. A III. Kerület keretében egyébként több ismert, komoly NB I.-es múlttal rendelkező, rutinos játékos is található: Remili Mohamed, Barczi Dávid, Kulcsár Dávid, Egerszegi Tamás, Fejes András és a szombathelyi születésű Bori Gábor neve ismerősen csenghet. 

 

De Óbudán szerepel a korábban a Haladásban futballozó Nyári Patrik, Schuszter Ronald, Doncsecz Levente, Horváth Olivér is. Tehát a III. Kerület helyezése csalóka, a nevek alapján lényegesen többre lehet képes a kék-fehér együttes. Ősszel a két csapat küzdelmes mérkőzésen gól nélküli döntetlenre végzett a fővárosban.

 

 – Vasárnapi ellenfelünket jó nevű játékosok alkotják, én is úgy gondolom, csalóka a helyezésük, az eddig mutatottnál több van bennük – mondta Németh Szabolcs, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője. – A fővárosiak kulturált futballt játszanak, a mérkőzéseken megpróbálnak dominálni. Szóval nem lesz egyszerű feladat legyőzni őket – márpedig erre készülünk. Szeretnénk győzelemmel megörvendeztetni közönségünket. A héten is rendesen, fegyelmezetten edzettek a fiúk, egy rossz szavam sem lehet rájuk. Sajnos vannak hiányzóink, Csilus Tamás sérült, Csató Martin betegsége után még nincs százszázalékos állapotban, Németh Milán térdproblémái miatt hagyott ki edzéseket. Szekér Ádám pedig poszt-Covid-tüneteket produkál. Jó hír viszont, hogy műtétje után Délczeg Gergely a héten már a csapattal együtt edzett. 

 

A stadion jegypénztárai vasárnap 14 órakor nyitnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában