Segíteni érkezett

2022.03.11. 11:30

Mészöly Géza nagy fantáziát lát a Haliban - A csapat újdonsült szakmai vezetőjével beszélgettünk

A Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának új szakmai vezetője, Mészöly Géza számára adrenalinbombával ért fel újbóli, szombathelyi szerepvállalása.

Pum András

Balról: Séllei Árpád, Németh Szabolcs, Mészöly Géza

Forrás: VN/Szombathelyi Haladás

Az 55 éves szakember korábban vezetőedzőként sikeres éveket töltött el a Haladásban, bízik benne, hogy szakmai vezetőként is ugyanolyan sikeres lesz.

 

 – Egy Vasas-meccsen ültem, amikor a Haladás részéről felhívtak, hogy számítanának a munkámra Szombathelyen – tudtuk meg Mészöly Gézától. – Bizsergő érzés fogott el. Már csak azért is, mert nagyon szép emlékeim maradtak a klubról, a Haladásról, a szurkolókról, Szombathelyről. Amikor annak idején távoztam, akkor is úgy éreztem, számomra van visszaút a Haladáshoz – nem égettem fel magam mögött a hidakat. Rengeteg szép emlékem van a Haladásnál eltöltött időszakról, és ahogy most visszatértem, sok ismerős arcot láttam a csapat körül. A csapattal elért ötödik helyre pedig máig büszke vagyok. Megtisztelő, hogy ismét a Haladásért dolgozhatok, magaménak érzem a feladatot. Igazi adrenalinbomba számomra, hogy itt lehetek, ezt őszintén mondom. Szeretném a pozitív gondolkodásomat átadni a játékosoknak is. Nem akarok egyből belecsapni a lecsóba, lépésről lépésre szabad haladni. De hadd szögezzek le máris valamit: a csapatnak van edzője, úgy hívják, hogy Németh Szabolcs. Nem a helyére érkeztem, nem vezetőedzői babérokra hajtok. Az én feladatom sokrétű. Első számú feladatom, hogy szakmai segítséget nyújtsak a stábnak, de ez nem azt jelenti, hogy például beleokoskodok az összeállításba és elmondom a jobbszélsőnek, hogy kell beadni. Nem én akarom fújni a passzátszelet. 

 

- Mondok egy példát: a tiszakécskei meccs előtt beültem a taktikai értekezletre, így tisztában voltam vele, milyen taktikával játszunk és melyik játékosnak mi a feladata. Ezek alapján kielemezzük a stábbal a történteket, és az esetleges hibákat közösen kijavítjuk. Ami Németh Szabolcsot illeti, hasonló a felfogásunk a labdarúgásról, biztos vagyok benne, hogy jól együttműködünk majd, mindent meg tudunk beszélni. Én alapból egy nyitott személyiség vagyok. A Haladásból egy nagy klubot, egy szerethető csapatot szeretnénk közösen felépíteni. És ne feledkezzünk el a fiatalokról sem, a Haladásnál sok tehetséges fiatalt láttam, jómagam pedig – már csak a Mészöly Focisuli miatt is – mindig a szívemen viseltem a fiatalok szereplését, menedzselését, egyengetését.

 

 – Folyamatosan fogok tárgyalni, képviselem a klubot, közvetítek a tulajdonos, a vezetőség és az edző között és még számtalan feladatom lesz – folytatta Mészöly. – Azt látom Szombathelyen, hogy van jövőkép – ez fontos szempont volt, amikor elvállaltam a feladatot. Az infrastruktúra is adott, a körülményekre nem lehet különösebb panasz. Viszont nem azért érkeztem, hogy úgymond csak simogassak, dicsérjek, ami nem tetszik, amin változtatni kell, azt megmondom majd. Van felelősségem, nem időt tölteni jöttem, a munkámnak kell, hogy gyümölcse, eredménye legyen. Már olyan szemmel is nézem a meccseket, hogy a játékosok közül kikre lehet hosszabb távon is számítani, kik szeretnének felszállni a remélt sikerek felé menő buszra és kik azok, akik lemaradnak. Való igaz, most a szezon végéig szerződtem, így egyelőre csak a hátralévő 11 bajnokira fókuszálunk, arra, hogy minél eredményesebben szerepeljen a csapat. Ugyanakkor hiszek abban, hogy hosszú, többéves, gyümölcsöző együttműködésünk lesz. Elindultunk egy úton, amely reményeink szerint messze repíti a Haladást. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában