Junior Európa Kupa

2022.08.02. 12:50

Triatlon: negyedik hely Csehországban, remekül versenyzett Hóbor Zalán

Hóbor Zalán éppen lemaradva a dobogóról második európaiként a 4. helyen végzett a Junior Európa Kupa futamon.

Pum András

Hóbor Lehel (balról) és testvére, Zalán Csehországban szerepelt

Forrás: VN /Hóbor Péter

A csehországi Táborban teljes sprint távon zajlott a verseny,  750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 kilométer futás várt a sportolókra. Az úszást egy nagy körben kellett teljesíteni, nem volt sok fordító sem, így a mezőny sem szakadt szét nagyon – de azért szétszakadt.

 A Kőszegi Triatlon és Úszó Klub két versenyzővel, Hóbor Zalánnal és Hóbor Lehellel állt rajthoz. Zalán most is hozta az utóbbi időben mutatott remek formáját és itt is elsőként jött ki a vízből a 70 fős mezőnyből. Hóbor Lehel is jól úszott, ő a 18. helyen jött ki a vízből. Kerékpáron egy erősen hullámos, helyenként szeles négy körös pályán kellett teljesíteni a távot. A kerékpározás során nagy bolyok jöttek létre, így több gyengébb úszó, de jól futó versenyző is előre került. Zalán az első, 28 fős bollyal szállt le a futásra, de nem sikerült jól helyezkedni, így a 20. hely körül kezdte csak meg a befejező távot.

 Lehel a második nagy bollyal ért másodszor a váltózónához. Lehel a kerékpározás során elkészült az erejével és már nem tudott előrébb lépni, végül a 64. helyen ért célba. Zalán a futás során viszont egyre előrébb tudott kerülni az egyébként igen kanyargós emelkedőkkel-lejtőkkel tarkított körön az élmezőnyhöz - szépen beosztva az erejét -, végül éppen lemaradva a dobogóról a negyedik helyen ért célba második európaiként, így a ranglistán is értékes pontokkal egyre előrébb kerül.

A nyáron még egy magyar triatlon verseny vár a gyerekekre, valamint a bledi Európa Kupa futamon vesznek részt a kőszegiek. Az Európa Kupa sorozatból még négy verseny van hátra, ezek közül Bledben rendezik az utolsó futamot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában