Birkózás

2022.11.17. 12:53

Kőszeg a legjobb - Nemzetközi birkózó gálát rendeztek Bükön

Összesen 42 érmet szereztek a vasi birkózópalánták a 10. Bükfürdő-Castrum Sec kupa Szabadfogású Nemzetközi Birkózó Gálán.

Sütő Dániel

Forrás: Kőszegi SE

A nívós nemzetközi birkózó tornán 12 csapat 110 indulóval képviseltette magát.

Két csapat jött külföldről, Guta és Dunaszerdahely. A házigazda Büki Birkózó Club versenyzői közül a diák I.-es korosztály 85 kg-os mezőnyében Kajtár Gergő aranyérmes lett, míg a lányok között Hamza Hanna és Horváth Luca is aranyéremnek örülhetett. Gyermek kategóriában Kóczán Róza és Kurbely Ábel állhatott a dobogó legfelső fokára. Második helyen zárt a bükiek közül Krötzl József, Varga Bendegúz, valamint Windisch Mátyás. Miskei Botond pedig bronzérmes pozícióban zárt.

Népes gyereksereg képviselte a Haladást. Diák I.-ben 46 kg-ban második helyen végzett Kovács Péter, Simon-Kiss Nimród pedig a dobogó harmadik fokára léphetett fel. 50 kg-ban ezüstérmet szerzett Kóbor Patrik, míg 58 kg-ban Dercsár-Kovács Mátyás diadalmaskodott. Diák II.-ben 60 kg-ban első lett Horváth Bence, mögötte pedig a második Nyári Tamás Bence. A 32 kg-os között Mendöl Dominik bronzérmes pozícióban végzett. Gyermek korosztályban nem súlycsoportok, hanem négyes csoportok voltak. Kiss Dávid Levente és Őze Vajk ezüstérmet szerzett, Szép Noel és Kovács András pedig harmadik helyen zárt. A versenyen részt vett Fekete-Riha Miklós is.

Forrás: HVSE

A kőszegi egyesületet diák I-II. és a két gyermek korosztályban 15 versenyző képviselte nem is akárhogyan, hiszen az összetett versenyt a kőszegi csapat nyerte, megelőzve a zalaegerszegieket és a győrieket. A diák I.-esek 42 kg-os mezőnyében Tornai Ábel végzett az élen, 46 kg-ban Pusztai Dominik győzedelmeskedett, míg 54 kg-ban Tóth Ábel harmadik helyen zárt. Diák II.-ben 32 kg-ban Pusztai Dániel, 35 kg-ban Kóczán Kolos, 38 kg-ban pedig Pusztai Szilveszter diadalmaskodott. 46 kg-ban Németh Áron és 50 kg-ban Vlasich Balázs is ezüstérmet szerzett. A 60 kg-osok között Csánits Barnabás harmadik lett. Gyermek I.-ben Polgár Ádin ért el első helyet, Csiszár Krisztofer és Rémai Zétény második pozícióban zárt, Nagy Róbert és Oláh Mirkó pedig a dobogó legalsó fokán végzett. Gyermek II.-ben Csiszár Gergő aranyat, Dán Bertalan bronzot gyűjtött be.    

A Kovács Vince Birkózó SE Körmend birkozópalántái közül többen betegség miatt kényszerültek kihagyni a gálát, így csak kilencen képviselték az egyesületet. Szomi Máté, Markó Pál és Agg Benedek eredményesen mutatkozott be újoncként első szabadfogású versenyén. A Rába-parti csapat tagjai közül Somogyi Emese, Kovács Gyula Attila és Szomi Máté is a dobogó legtetejére állhatott fel. Márkó Pál ezüstérmet, míg Csillag Levente, Dancsecs Oliver, Somogyi Botond, Sárai-Szabó Ákos, valamint Agg Benedek is bronzot szerzett.

Forrás: Kovács Vince Birkózó SE Körmend

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában