Labdarúgás

2022.12.31. 14:49

Hali-koccintás az öltözőben

Az év utolsó napjának délelőttjén összegyűltek a Haladás Sportkomplexum öltözőjébe a Szombathelyi Haladás játékosai, vezetők és korábbi futballisták.

Pum András

Fotó: © Unger Tamás

A Haladásnál hosszú-hosszú évek óta hagyomány, hogy az év utolsó napján, szilveszter délelőttjén közösen búcsúztatják az esztendőt a csapat megyeszékhelyen élő labdarúgói, vezetői, hozzájuk csatlakoznak korábbi Hali-futballisták. Ezúttal sem volt másként, jónéhányan eljöttek a Haladás öltözőjébe, hogy közösen koccintsanak az elmúlt évre és jó egészséget, sikereket minél több Haladás-győzelmet kívánjanak az immáron idei évre.

– Immáron 1976 óta hagyomány a Haladásnál, hogy a Szombathelyen, a megyében élő játékosok találkoznak az öltözőben egy koccintásra – mondta Németh Milán, a Szombathelyi Haladás csapatkapitánya. – Korábban még – amikor a keret túlnyomó részét helyi játékosok alkották – a koccintás, beszélgetés mellett gyakran kimentek a játékosok focizni is a havas pályára. Azóta változott a világ, a focik elmaradtak, de a hagyomány, a találkozás nem szakadt meg. Ezúttal is összejöttünk néhányan, itt volt jónéhány korábbi kiváló futballista, legenda is, beszélgettünk, majd koccintottunk egyet.

A Haladás játékosai már nem sokat pihenhetnek, hiszen kedden tartja az első téli edzést Michlal Hipp vezetőedző. A vasiak négy felkészülési mérkőzést vívnak a január 29-i bajnoki rajtig.
 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában