Labdarúgás

2023.03.07. 12:43

Kupamérkőzés előtt - Hosszú felkészülésen van túl a Haladás Viktória

Hosszú felkészülés után szerdán már Magyar Kupa-negyeddöntőben lép pályára a Haladás Viktória női NB I.-es labdarúgócsapata.

Pum András

A vasiak fiatal, tehetséges játékosa, Csáki Eszter

Forrás: Unger Tamás

A 6. helyről várja a tavaszi folytatást a Haladás Viktória, a vasiak a szerdai kupameccs után szombaton az ETO FC Győr otthonában kezdik a szezont. A zöld-fehérek öt felkészülési mérkőzést vívtak télen. A Sturm Graz ellen 7-0-ra alulmaradtak, a Wildcats csapatát 4-1-re, a Radomljét 1-0-ra, Komárnót 7-1-re verték, a First Viennától 3-1-re kikaptak. Emellett utánpótlás fiúcsapatokkal is összecsaptak a felkészülés során.

– Nagyon hosszú, nyolchetes felkészülésen vagyunk túl, ugyan január 9-én kezdtük el az edzéseket, de mivel már decemberben az egyénileg kapott edzésprogramot teljesítették a játékosok, így még hosszabbra nyúlt a téli alapozás – mondta Markó Edina, a Haladás Viktória vezetőedzője. – Igyekeztünk minél több edzőmérkőzést vívni és arra is figyeltünk, hogy mindenkinek megfelelő játékperc jusson. Akadt, aki az U19-es együttesben szerepelt többet, mások a felnőttcsapatban. Ilyen szempontból jól sikerült a felkészülésünk, hiszen valamennyi kerettag megfelelő meccsterhelést kapott. Játszottunk például a Lurkós fiúk ellen, aztán a Sturm Graz, a Wildcats, a Radomlje, a Komárnó vagy éppen a First Vienna együttesével.  

Úgy gondolom – az első, gráci találkozót leszámítva – jó eredményeket értünk el. A játékosok aktuális állapotuknak megfelelően futballoztak, a maximumot nyújtották. Jó iramú meccseket vívtunk, jó eredményeket értünk el. Az utolsó két hét ugyan a korosztályos és a felnőttválogatottak miatt kissé hektikusan alakult, de az elmúlt hétvégére ismét kiegyenesedtünk. Ami a célokat illeti, soha nem a realitást nézem, a 4. helyet célozzuk meg – azért, hogy a rájátszásban a bronzéremért futballozhassunk. Fiatal a csapatunk, éppen ezért hektikus a teljesítményünk, de azon dolgozunk, hogy ez ingadozás minél kisebb legyen és állandósuljon a jó teljesítmény. A sérültekkel kapcsolatban jó hír, hogy Szil Tünde velünk készül, Jelena Koprena jövő héten csatlakozik és várjuk Marlo Sweatman, Urbán Viktória és Németh Mirtill visszatérését is. Sajnos Balogh Henriettára és Nagy Vanesszára tavasszal már nem számíthatok.

A Haladás Viktória a Magyar Kupa negyeddöntőjében szerdán 14 órakor a Haladás Sportkomplexumban az Astra-HFC együttesét fogadja. A továbbjutás egy meccsen dől el, döntetlennél nincs hosszabbítás, egyből tizenegyesek következnek.

– A kupában szeretnénk minél tovább jutni, így természetesen nyerni akarunk az Astra ellen – folytatta a vezetőedző. – Kielemeztük az Astra játékát, tudjuk miben jó, tudjuk, hogy masszívan védekezik, játékosai jók a fejpárbajokban, a rögzített szituációkban, gyors szélsőik vannak. De megvan a tervük ellen, arra, hogyan győzhetjük le őket. Két hasonló képességű gárda csap össze, a pillanatnyi forma dönthet. Fiataljainknak nincs veszítenivalójuk, hiszem, hogy megmutatják, mire képesek.

A Magyar Kupában korábban már lejátszották az ETO FC Győr–Szekszárd (4-0) és a Kelen SC–Puskás Akadémia (0-3) összecsapásokat, a győriek és a felcsútiak jutottak az elődöntőbe.
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában