Atlétika

2023.08.21. 14:00

Eszeveszett csata volt - Halász Bence saját magát is meglepte az atlétikai vb-n

A Szombathelyi Dobó SE még mindig csak 26 éves kalapácsvetője, Halász Bence egészen pazar teljesítménnyel szerezte meg a bronzérmet az atlétikai világbajnokságon.

Sütő Dániel

Forrás: MTI/Derencsényi István

„Egy álom lenne” – írta közösségi oldalán Halász Bence még 2017 augusztusában arra vonatkoztatva, hogy Budapest ráhajt a 2023-as atlétikai vb rendezésére. Nos, az álomból valóság lett, amelyben Bence főszerepet játszott. Bencétől sokat várt a hazai szakma, nagy nyomás nehezedett rá, az egyik legfőbb éremesélyesnek számított és nem is okozott csalódást. Új egyéni csúcsától ugyan megfosztották, de így is megszerezte a dobogó harmadik fokát.

– Nem volt nagy grealishezés, csak szolidan ünnepeltünk egy kicsit – mondta nevetve Halász Bence, utalva vasárnapi esti interjúiban a Manchester City labdarúgójára, Jack Grealishre, aki napokig ünnepelte júniusban csapata BL-győzelmét. A szombathelyiek fiatal titánjának válláról már az első dobás után leszakadtak a mázsás súlyok, szinte hallani lehetett, annak a bizonyos gátnak az átszakadását. – Úgy voltam az első dobással, hogy csak legyen meg biztosan az a 78-79 méter, utána tudok még ötször próbálkozni – folytatta Bence. – Ehhez képest már az első nekifutásra majdnem 81-t sikerült dobnom, amiben óriási szerepe volt a hazai publikumnak, ennyit jelentett a fergeteges buzdítás. Ami az óvást illeti, őszintén szólva nem éreztem, hogy érintettem a dobókör peremét, de ez van el kell ismerni, hozzáért. 

- De ha esetleg meg is adják, akkor sem változtatott volna a 81,02-es dobásom a végeredményen, mert azonos eredmény esetén a második legjobbat nézik, és Nowicki egy centivel túldobott. Picit sajnálom, hogy az egyéni csúcsomat így nem sikerült megjavítanom, de ettől még ez egy rettentő jó verseny volt. Abszolút nincs hiányérzet bennem vagy elkeseredettség, mert borzasztó nehéz éven vagyunk túl. Januártól áprilisig sérülések, betegségek nehezítették a felkészülésemet, azt hittem, nem is lesz ebből már semmi. Aztán júliusban egyre jobb eredményeket tudtam produkálni, felcsillant a remény, remekül sikerült a vb előtti budapesti edzőtábor és akkor újra kezdtem hinni abban, hogy ebből mégis lehet valami. Sokat gondoltam verseny közben Pars Krisztiánra, akiből rengeteg erőt merítettem, elvégre 10 évig figyeltem folyamatosan mit és hogyan csinál.    

Bence edzője, Németh Zsolt csak szuperlatívuszokban beszélt tanítványáról.  

– Messzemenőkig elégedettek lehetünk, hiszen úgy futottunk neki a vb-nek, hogy Bencét a 3-6. helyek valamelyikére vártuk – fogalmazott Németh Zsolt, a Szombathelyi Dobó SE mesteredzője. – Igaz, a kanadai Katzberggel nem számoltunk az élen, de mindig van egy ilyen meglepetés. Az, hogy Bence ennyiszer 80 méter fölé tudott dobni, óriási örömmel tölt el minket. Egyébként mindkét óvást a lengyelek kezdeményezték, akik már-már sportot űznek ebből, van erre egy emberük is, aki csak ezt figyeli. A fiatalabbakat illetően Rába Dani új idei csúccsal 15., Varga Donát pedig élete első felnőtt nagyversenyén helytállt, 25. lett, két rontott dobás után tudott érvényeset produkálni, helyén volt a szíve – mindkettejüknek jár a gratuláció. Olyan élményben volt részünk a hazai közönség előtt, amit sosem fogunk elfelejteni.

Gyurátz Réka szerdán lép dobókörbe selejtezőjében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában