Helyi sport

2023.08.03. 18:55

Visszavonult Gianluigi Buffon

A minden idők egyik legjobb futballkapusának tartott Gianluigi Buffon szerdán bejelentette a visszavonulását

„Ez van, srácok! Mindent megadtatok nekem, és én is mindent megadtam nektek. Együtt csináltuk” – írta közösségi oldalán a 45 éves hálóőr. Buffon a Parmában kezdte profi pályafutását, majd karrierje jelentős részében, 18 éven át a Juventust szolgálta, amellyel tíz olasz bajnoki címet gyűjtött be. A torinói klubot még akkor sem hagyta el, amikor a másodosztályba száműzték. Az egyetlen nagy trófea, amelyet sosem tudott megszerezni, a Bajnokok Ligája serlege: 2003-ban a Milantól, 2015-ben a Barcelonától, 2017- ben a Real Madridtól kapott ki a Juventus a fináléban. Buffon 2018-ban igazolt a PSG-hez, majd egy évvel később visszatért a Zebrákhoz, de már Szczesny cseréje volt. Pályafutása utolsó állomásaként 2021- ben visszatért nevelőegyesületéhez, a másodosztályú Parmához, ahol további egy évre volt még érvényes szerződése. Ő volt az első kapus, akit a Serie A legjobbjának választották, 12-szer pedig az olasz élvonal legjobb hálóőre lett. 176 alkalommal védte a válogatott hálóját, amivel csúcstartó hazájában. Legnagyobb sikerét is a Squadra Azzurrával érte el, 2006-ban világbajnok lett: a németországi tornán mindössze két gólt kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában