Eredmények

2023.09.04. 12:36

Tenisz: érmes vasi veteránok

Szépen szerepeltek a veterán Vas vármegyei teniszezők az ITF World Tennis Masters Tour magyarországi, keszthelyi állomásán.

Tóth Gábor

Bogár Szabó Éva

Forrás: VN/HVSE

Magyarország legnagyobb, legrangosabb – ITF 700-as besorolású – szabadtéri szenior versenye hat napon át tartott, jó 300 fős nemzetközi mezőnyt vonultatott fel – és az erős, népes mezőnyben természetesen ott voltak a Vas vármegyei teniszezők is.

Bogár Szabó Éva (Haladás VSE) hosszú sérülés, másfél éves kihagyás után tért vissza a pályára – igazán remek teljesítménnyel. Ugyanis a +65-ös korosztályban egyesben és vegyespárosban is begyűjtötte az aranyérmet.

Sákovics Péter (Haladás VSE) a +60-as korosztályban második helyen végzett párosban, míg a +55-ösök mezőnyében ugyancsak ezüstérmes lett vegyespárosban – +60-ban pedig megnyerte az egyes vigaszági küzdelmeit.

Lipták János (Kőszegi SE) a +45-ös korosztályban versenyzett. Másodiként zárt az egyesek között, ugyancsak a dobogó második fokára állhatott párosban, míg vegyespárosban begyűjtötte a bajnoki címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában