2024.02.04. 11:50
NB III.: elmaradt a HVSE edzőmeccse
A Szombathelyi MÁV Haladás VSE NB III.-as labdarúgócsapatad a vármegyei I. osztályban szereplő Sárvár ellen játszott volna edzőmeccset szombaton – de a mérkőzés elmaradt, helyette a egymás között játszottak a zöld-fehérek.
Forrás: MW-archív
– Pénteken este közölte velünk a kellemetlen hírt a Sárvár FC klubvezetése, hogy a mérkőzést lemondja – árulta el a HVSE NB III-as futballcsapatának edzője, Szenczi Imre. – Nem tehettünk mást, az utánpótlás csapatainkból kellett visszatartanunk játékosokat, hogy a hétre tervezett ritmust tartani tudjuk – az utánpótlásunk a ZTE fiataljaival meccselt volna, így mi sajnos a zalaiaknak okoztunk kellemetlenséget, amiért elnézést kérünk... Egymás közötti mérkőzéssel próbáltuk pótolni az eltervezett terhelést – 3x30 percben ismételtük az eddig tanultakat. Voltak pozitív dolgok, de egy edzőmérkőzés talán többet segíthetett volna. A fiúk nagyon szerettek volna játszani. Még jó, hogy, sok felkészülési mérkőzést kötöttünk le, és azok között azért lesznek nehéz felmérők is.
A Haladás a héten két edzőmérkőzést játszik, két Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztályú csapat ellen. Szenczi Imre együttese szerdán 18 órakor a Lipótot, majd szombaton 14 órakor a Mezőörsöt látja vendégül.