)ÓCsaládban felnőni

orváthék otthona egy közös udvar középső háza. Évek óta csinosítják, szépítgetik lakásukat. Mint mondják minden nem megy egyszerre. Kati érkezésünkkor ebédet főz, sajtos spagetti és krumplileves lesz, ez a gyerekek egyik kedvence.

Az étkezőben ülünk le beszélgetni, Olivér Kati ölébe kuporodik, először bátortalanul válaszol a kérdésekre.

- Most voltam első osztályos. A tanulás mehetne egy kicsit jobban is. Megtanultam írni, olvasni és számolni is. Testnevelésből kitűnő vagyok- dicsekszik a kissrác. Mindenem a foci, amikor csak tehetem kimegyek és rúgjuk a bőrt a barátaimmal.

- Nekem is a foci a kedvencem - kapcsolódik a beszélgetésbe Piroska. - Tanulás helyett sokszor inkább játszunk az iskolaudvaron.

A két gyerek egy időre megunja a beszélgetést átmennek tévézni a szobába.

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

Az étkezőben ülünk le beszélgetni, Olivér Kati ölébe kuporodik, először bátortalanul válaszol a kérdésekre.

- Most voltam első osztályos. A tanulás mehetne egy kicsit jobban is. Megtanultam írni, olvasni és számolni is. Testnevelésből kitűnő vagyok- dicsekszik a kissrác. Mindenem a foci, amikor csak tehetem kimegyek és rúgjuk a bőrt a barátaimmal.

- Nekem is a foci a kedvencem - kapcsolódik a beszélgetésbe Piroska. - Tanulás helyett sokszor inkább játszunk az iskolaudvaron.

A két gyerek egy időre megunja a beszélgetést átmennek tévézni a szobába.

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

Az étkezőben ülünk le beszélgetni, Olivér Kati ölébe kuporodik, először bátortalanul válaszol a kérdésekre.

- Most voltam első osztályos. A tanulás mehetne egy kicsit jobban is. Megtanultam írni, olvasni és számolni is. Testnevelésből kitűnő vagyok- dicsekszik a kissrác. Mindenem a foci, amikor csak tehetem kimegyek és rúgjuk a bőrt a barátaimmal.

- Nekem is a foci a kedvencem - kapcsolódik a beszélgetésbe Piroska. - Tanulás helyett sokszor inkább játszunk az iskolaudvaron.

A két gyerek egy időre megunja a beszélgetést átmennek tévézni a szobába.

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

- Most voltam első osztályos. A tanulás mehetne egy kicsit jobban is. Megtanultam írni, olvasni és számolni is. Testnevelésből kitűnő vagyok- dicsekszik a kissrác. Mindenem a foci, amikor csak tehetem kimegyek és rúgjuk a bőrt a barátaimmal.

- Nekem is a foci a kedvencem - kapcsolódik a beszélgetésbe Piroska. - Tanulás helyett sokszor inkább játszunk az iskolaudvaron.

A két gyerek egy időre megunja a beszélgetést átmennek tévézni a szobába.

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

- Most voltam első osztályos. A tanulás mehetne egy kicsit jobban is. Megtanultam írni, olvasni és számolni is. Testnevelésből kitűnő vagyok- dicsekszik a kissrác. Mindenem a foci, amikor csak tehetem kimegyek és rúgjuk a bőrt a barátaimmal.

- Nekem is a foci a kedvencem - kapcsolódik a beszélgetésbe Piroska. - Tanulás helyett sokszor inkább játszunk az iskolaudvaron.

A két gyerek egy időre megunja a beszélgetést átmennek tévézni a szobába.

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

- Nekem is a foci a kedvencem - kapcsolódik a beszélgetésbe Piroska. - Tanulás helyett sokszor inkább játszunk az iskolaudvaron.

A két gyerek egy időre megunja a beszélgetést átmennek tévézni a szobába.

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

- Nekem is a foci a kedvencem - kapcsolódik a beszélgetésbe Piroska. - Tanulás helyett sokszor inkább játszunk az iskolaudvaron.

A két gyerek egy időre megunja a beszélgetést átmennek tévézni a szobába.

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

A két gyerek egy időre megunja a beszélgetést átmennek tévézni a szobába.

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

A két gyerek egy időre megunja a beszélgetést átmennek tévézni a szobába.

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

- Nálunk nincsenek tabu témák, mindent megbeszélünk a gyerekeinkkel. Fontos, hogy érezzék, ők is a család részei, tagjai - mondja Kati. Négy éve vagyunk a testvérpár nevelőszülei. Későn házasodtunk a férjemmel, hamarosan kiderült, hogy nem lehet saját gyermekünk. Több műtéten is átestem, de az orvosok azt mondták, ha szülők szeretnénk lenni, csak az örökbefogadás vagy a nevelőszülői hivatás lehet a járható út. Megfogadtuk a tanácsot és elvégeztük a nevelőszülővé váláshoz szükséges tanfolyamokat. Ezután nem sokkal megcsörrent a telefonunk - meséli Kati.

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángossütőt. A gyerkőcök legtöbbször velük tartanak, így a nyári szünidő jelentős részét a vízparton töltik.

A családnak vannak tervei, önálló házat szeretnének, ahol saját udvaruk van. Így Piroska és Olivér nagy álma is teljesülhetne, lehetne kutyájuk.

A gyerekek élvezik a fotózást, pózolnak a kamera előtt. Olivér bátortalanul megkérdezte kaphatna-e ő is a fényképekből.

Ki tudja, lehet, hogy az anyukáját szeretné meglepni vele anyák napján?

Horváth Béla számára nem volt ismeretlen a nevelőszülői hivatás, az ő szülei is magukhoz vettek annak idején egy állami gondozott kislányt. Gyermekszeretők az idősebb Horváthék is, ezért a három sajátjuk mellett felnevelték Irénkét is. Katalin és Béla egyetlen pillanatig sem idegenkedett a nevelőszülői munkától. Tudták, hogy nem lesz egyszerű, félelmeik is voltak, de érezték, hogy tiszta szívből tudják szeretni és sajátjukként felnevelni a magukhoz vett lurkókat.

- Telefonon értesítettek minket, hogy lenne számunkra egy testvérpár. Rögtön igent mondtunk - folytatja Béla. - Izgalommal és egy kicsit félve indultunk útnak, tartottunk az első találkozástól. Nem tudhattuk, hogyan fogadnak minket, mit is mondjunk nekik. Óriási volt bennünk a feszültség, de ahogy megpillantottuk a gyerekeket, éreztük, hogy mindenképpen kellenek nekünk. Olivér a kulcscsomómon megpillantott egy plüsskutyát. Odadtam neki, határtalan volt az öröme. Amikor másodjára mentünk, már várták az érkezésünket. Attól a naptól kezdve apának és anyának szólítanak minket.

Katalin és Béla jó ideig minden hét végén meglátogatta a gyerekeket, egyszer egy hétvégére haza is vihették őket. A testvérpár már nagyon várta a költözést, de a hivatalos engedélyek megérkezéséig eltelt egy kis idő.

- Egyedül voltam itthon, amikor jött a Tegyesz egyik munkatársa, hogy megvannak a papírok. Boldog voltam, autóba ültünk és elhoztuk Gencsapátiból Piroskát és Olivért. Elbújtak, hogy még nagyobb legyen az öröm, amikor az apjuk hazaér a munkából. A meglepetés nem is maradt el - meséli Kati. Nem tagadom, hogy a sikerek mellett vannak nehézségek és kudarcok is, de melyik családban nincsenek. A hibáinkból tanulunk. Annál nagyobb öröm nem érhet minket, amikor látjuk, hogy boldogok. Együtt éljük a mindennapjainkat, együtt sírunk és együtt nevetünk.

Ha ezek a szavak egy átlagos családban hangzanak el, semmitmondóak, talán még közhelyként is hangzanak. Horváthék és különösen olyan gyerekek számára, akik intézetben éltek eddig, az újdonság erejével hatnak, ezért igazak és minden szónak jelentése van.

- Szerencsére az iskolatársak elfogadták Olivért és Piroskát, nem gúnyolják ki őket, nem köszörülik rajtuk a nyelvüket. A tanító nénivel tartjuk a kapcsolatot, mindenről szeretnénk tudni. Azért imádkozunk a Jóistenhez, hogy egészségesek maradhassunk, amíg Piroska és Olivér felnő. Ez a két gyermek annyi megpróbáltatáson és nehézségen ment már eddig is keresztül, hogy még egy hercehurcát és költözést szerintem nem vagy csak nehezen bírnának ki.

Közben előkerül a sárga strandlabda. Kivételesen a szobában is megmutathatják a srácok a focitudásukat. Gurul ide-oda a labda. Majd anyjuk rájuk néz, rögtön tudják, hogy be kell fejezni a játékot.

Közelebb jönnek, hallgatják, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Tényleg nincs előttük tabu, beszélnek az intézetről.

- Hét évig éltem az intézetben, több barátot is szereztem, megszerettem a nevelőket is. Egyik nap anyuék felajánlották, hogy menjünk el Gencsapátiba. Nem tudtam volna odamenni - mondja Piroska.

- A gyerekek az életüknek ezt a szakaszát lezárták, többé nem is jött szóba a gencsi utazás. Soha nem panaszkodtak, nem mondták, hogy rossz volt az intézetben, de a család az mégis más. Sokat tanultak nálunk, az életről szinte semmit nem tudtak - árulja el Kati.

- Hamarosan serdülőkorba lépnek a gyerekek. Ez minden fiatal életében fordulópont. Nem tudjuk, hogyan fogják megélni. Biztosan ők is szeretnék megismerni közelebbről a vér szerinti édesanyjukat és édesapjukat. Mi ebben nem fogjuk megakadályozni őket. Abban biztosak vagyunk, hogy minket nem hagynának el soha - meséli Béla.

Béla zenész családból származik, nagybőgős. Szeretné, ha a gyerekei is zenélnének. Piroskát beíratták hegedülni, de hamar kiderült, hogy nem neki való. Viszont egy ideje gitározni szeretne, ezért ősztől újra zeneiskolába fog járni. Olivérből cimbalmos lesz, néhány éve az apja tanítgatja. Dédelgetett álma, hogy a fővárosban a legjobbaktól tanulhasson és együtt léphessenek fel. A kissrác rögtönzött bemutatót is tart, hiba nélkül eljátszott néhány nótát.

Kati és Béla a helyi fürdőben üzemelteti a lángo