Autók, média, állatok

A bizarr az egészben, hogy miközben irritálóan laza a pali, egy könyökvédős csinovnyik pedantériájával intézi ügyeit. Interjú? Mehet, de e-mailben. Akkor, hogyan reagálok a hülyeségeidre. E-mailben. Az öreg ördög. Háromnapos egyeztetés után találunk egy helyszínt és egy időpontot. Diktafon legyen, és az ablakból látnia kell a motort. Brrrr. Na jó, dikta-fon, jegyzetfüzet rendben, Winkler úr elégedetten somolyog.

- Ha belekóstolnál a médiasztárok keserű életébe, bizonyára te is óvatos lennél. Érdekes, hogy ezeknél a trendi, fiatalos, női akármiknél előszeretettel alkalmaznak ilyen huszonéves lánykákat, akik azt gondolják, hogy mivel valami színes újságnál dolgoznak, akkor ők újságírók. Többször előfordult, hogy jön a lányka, kérdezem, diktafon? Nem, ő lejegyzeteli. Szerintem viszont a kettőnk szókincse között komoly alá-fölé rendeltségi viszonynak kellene lenni az ő javára, hogy vissza tudja adni jegyzetelés alapján, amit mondtam, és az én szófordulataim köszönjenek vissza a beszélgetésből, ne az övé. Előfordult, hogy szégyenkezve olvastam magamat, úristen, én egy ekkora retardált kretén vagyok? Attól kezdve mindig mondtam a lánykáknak, hogy hozzanak diktafont, bocs, nekem ez a sztárallűröm. A legjobb mégis az e-mail.

- No és a személyes varázs?

- Őszintén, mi varázs van abban, hogy valaki velem találkozik? Másrészt sokan tartanak attól, hogy csak vakkantok válasz helyett, pedig általában szép, kerek bekezdéseket szoktam produkálni.

- Mi lehet az oka, hogy egyre többen akarnak veled interjút készíteni?

- Na ez az. Hullámokban tör rám az érdeklődés. Mikor a TV2-n idult a Totalcar, akkor Bazsó Gábor kollégával hívogattak minket rendesen, de utána évekig nem vettük föl az ismeretlen számokat. Szerinted, ha tudod, hogy ki szponzorálta Németh Kristóf esküvői tortáját, attól nagyobb kedved lesz másnap megnézni a Barátok közt-öt? Szerintem nem ezen múlnak a dolgok. Ha jó műsort csinálsz, megnéznek. Különben lóbálhatod az aranyeredet lasszóként a híd tetején. A második hullám most jött, én nem is tudtam, hogy ekkora durranás az MTV, de gondolj bele, még Moldáviában is van már nemzeti MTV. Odáig fajult a dolog, hogy a pozsonyi Új Szó is megkeresett, szerencsére e-mailben. Nemrég egy színes magazinnál jártam fotózáson, ami nagyszerű élmény volt, mondom a végén a fodrásznak, aki húsz percig aktívan dolgozott a hajamon, ami már önmagában humor, hogy bocs, de ez Steiner Kristóf és nem én. Mire ő kicsit sértődötten azt mondja, a Kristófnak másképpen van levágva.

- Mennyire veszel poénra egy ilyen fotózást?

- Semennyire. Ez az ő fotózásuk, az ő lapjuk, nem szúrhatok ki velük. Rájuk hagyom. Terpesz, fejedet így, toka eltüntetve, kicsit balra, de legyen benne mozgás, és akkor a mosoly és viselkedj természetesen. Világ csapása.

- Az sem volt poén, hogy egy időben dolgoztál a vérbulvár Kiskegyed-ben és a kicsit alternatív, mindenesetre húzósabb Magyar Narancsban?

- Több érv szólt a Kiskegyed mellett. Az egyik, hogy ők fizettek. A másik, hogy Miskolci Miklós, az akkori főszerkesztő, aki persze a régi anciene regime tagjaként igazi komancs volt, lenyűgöző tudatossággal szerkesztette a lapot. Favágás volt az egész, de nem árt megtanulni a favágást sem. Mivel nem jártam újságíró-iskolába, Miskolci külön kurzusokat tartott nekem, szépen elmagyarázta, mi a lead, mi a kopf, hová kell, mondjuk egy keretet tenni, s ha kicsit eleresztettem magam írás közben, azonnal elővett, hogy Winkler úr, maga szerint ezt Andrea megérti Pincehelyen? Andrea egyébként konkrét személy, Miskolci akkora róka volt, hogy amikor indult a Kiskegyed, kitúratta a postással az első előfizetőt. Volt a Kiskegyed előfizetőinek prototípusa, aki elsőként kötelezte el magát a lap mellett, s akit attól kezdve minden évben felköszöntött a lap. Hoppá, nézz oda, ott jön egy V-Max, tyű, vegye észre az enyémet! Az övé teljesen eredeti, az enyém már átépített.

- Örülök, hogy kitört belőled a szakbarbár. Mindig gyanakodva figyeltelek, hogy honnan a fenéből lettél ekkora autószakértő, kutyaszakértő, rovarszakértő?

- Egy időben szerkesztettem egy finn festékgyár üzemi lapját. Borzasztó lelkes voltam, s amikor először tárgyaltam Tor Viktor Kivinen ügyvezetővel, megkérdeztem, hogy hányan dolgoznak a cégnél. Mondta, hogy huszonhatan. Akkor egy ilyen faliújságot tudnék javasolni, kekeckedtem vele. Ennek ellenére beleástam magam a Tikurilla festékek rejtelmeibe. Autóügyben kicsit könnyebb a helyzetem, hiszen az elmúlt hét évben rengeteg autót vezethettem.

- Műszaki érzék?

- Nulla. Bár valami érzékem azért lehet, mert Bazsó kollégával, aki gyerekkora óta autómániás, általában ugyanazokat az autókat szeretjük.

- Akkor betanulsz mindent? Magolsz, mint egy kisiskolás?

- Előfordult, hogy befeküdtem az autó alá, és kétségbeesetten futtattam a fejemben a mátrixot, hogy hová is megy be a féltengely és mit is csinál a differenciál. Külföldi forgatásokon nem mindig tudtam bemagolni a dolgokat, fölírtam egy cetlire, ráragasztottam a napellenzőre, és daráltam, hogy hú a nyomaték, az a 260 newtonméter.

- És mi a helyzet az állatokkal? Könyvet írtál a kutyákról és a nagyvárosi ragadozókról .

- Konkrétan a lisztkukac tápértékét a mexikói mezőgazdasági minisztérium honlapjáról olvastam le.

- Vagyis azt mondod, hogy az internet segítségével bármilyen területen azt a látszatot lehet kelteni, hogy szakértő vagy?

- Abszolút. Ezért nem értem, hogy miért nem emelkedik ez állami szintre? Hiszen a politikusoknak is van laptopjuk.

- És erre a látszatra műsorokat, könyveket lehet építeni?

- És milyen sok műsor van, ahol még a látszatot sem találod.

- Azért ennek kétféle üzenete is lehetséges. Az egyik a szakértelem látszata.

- Mert tényleg az vagyok. És ebben nincs ellentmondás.

- A másik, hogy bármit csinál az ember, legyen nagyon alapos.

- Ezt teljesen komolyan gondolom.

- Igaz, hogy az MTV-ben induló műsorodban egyik állandó partnered a kutyád lesz, akit legtöbbször az ügyvédedként szoktál bemutatni?

- Morzsa egész nap egyedül van otthon. Azt azért mégsem tehetem meg vele, hogy este beköszönök, helló, akkor most megyek az MTV-be, szevasz, mulass jól. Úgyhogy elviszem magammal.

- Ha jól tudom, Morzsa tizenhat éves, ami elég matuzsálemi kor a kutyáknál. Héttel kell szorozni a kutyaéveket?

- Ez nem egészen így van, a fajtától is függ. Egy bernáthegyi nyolcévesen már a halálán van, a rendőr német juhászt ötévesen nyugdíjazzák, de a tacskók akár húsz évig is elvannak.

- Morzsánál mik az öregedés jelei? Felvételre jár az MTV-be?

- Süket. Ha egy nagyot üvöltök, azt meghallja és néz, hogy mi van. Egyik szemére nem nagyon lát, és annyi gyógyszert szed, mint egy öregember. Néha valamelyiktől bepörög és szaladgál össze-vissza, mint az őrült, nem tudom megfogni.

- Miért nem dobsz rá egy törülközőt?

- A réten? Ne csináld már, olyan lenne szegény Morzsa, mint egy össze-vissza száguldozó szellem.

- Mikor jártál Szombathelyen?- Jobbára már csak mindenszentekre megyek haza. Néha rajtaütünk Polgár Tibi barátomon, ami kicsit ilyen Batu kánra emlékeztető roham, hogy van-e valami harapnivaló. Ennyi.

- Akkor maradtak az emlékek.

- Abból van bőven, máig emlegetem az egykori Halál-albérletet, ami death metál fészek volt, s amit háromezer forintért béreltünk nyolcvankilencben. Egyszer nálunk aludt a Sex Action, még ők is elborzadtak. De ma már csak apám sírja köt Szombathelyhez.

- Jól bírod ezt a pesti pörgést, a kutyasétáltatást, az internetes szakmai elmélyülést?

- Az én koromban az ember már vigyáz, hogy ne hajtsa túl magát.

Karcos vigyor a szájszegletben (tiszta Humphrey Go-kart), magára rántott motorosdzseki, bukósisak föl, dörmögő dörrentés, és a W-Max elsuhan döcögve a huzatos aluljáróban. Megcsap a szél, megyek a dolgomra, körülöttem prüttyögve illegő lánykák libegnek a kócos téren. Kicsikét gyanúsnak tűnnek, lehet, hogy diktafon lapul a zsebükben. Még akár főszerkesztők is lehetnek.