Emeld följebb a Jóistent!

A színházi próbánál nincs izgalmasabb. A kívülálló számára visszatérő alapélmény, hogy az előadás megszületésének folyamatában - főleg talán az elején - mindig a gyakorlati feladatok, apró szöszmötölések a legfontosabbak. A műhelymunka. Hogy miképpen lehetséges a leggördülékenyebben levágni a gonosz Banyasárkány fejét; vagy milyenek is legyenek valójában a banya harcban kinyúló, rettenetes csápjai. Lehet, hogy a tekergő-fénylő piros szalag inkább szépnek hat a színpadon, mint félelmetesnek? Majd meglátjuk.

A teljesség élménye - mondjuk ki csöndben: a katarzis, a megtisztulás - szellemi értelemben is csak akkor jöhet létre, ha a kézzel fogható részletek mind jól működnek, a helyükön vannak. Az pedig mindig kizárólag a helyszínen, a színpadon dől el, hogy az asztal mellett megszületett - képregényszerűen megrajzolt, makett formájában modellezett - előzetes ötletek, elképzelések valóban működnek-e.

Kovács Géza vezetésével két hete kezdődtek meg a Suttogó füzesek című előadás próbái: tegnap ért véget a rendelkező szakasz, vele a színpadi képalkotás folyamata, de csak azért, hogy hétfőn aztán - az aprómunkával, a részletek precíz kidolgozásával - minden kezdődhessen elölről. A tervező, Boráros Szilárd már jóval a próbák megkezdése előtt együtt dolgozott, gondolkodott a rendezővel, a jövő héten pedig bekapcsolódik a közös munkába a koreográfus, Nemes Zsófia és a zeneszerző, a makámos Krulik Zoltán is. December 18-án lesz a premier. Ráadásul ősbemutatóról van szó - bár Kovács Géza hangsúlyozza, hogy a bábszínházi életben ez nem számít különleges alkalomnak. (Másképpen: Arányaiban a bábszínházak sokkal több ősbemutatót tartanak - ezáltal mondhatni frissebbek, mozgékonyabbak a kőszínházaknál.)

A rendező kifejezetten cigánymese színpadra állítására kapott felkérést a Mesebolt igazgatónőjétől, H. Nagy Katalintól. Nem véletlenül: a szombathelyi bábszínház tudatosan és rendszeresen irányítja közönsége figyelmét a világ sokszínűségére, az egymás iránti kíváncsiságra, türelemre; bízva abban, hogy a másikban végül ki-ki önmagát pillanthatja meg. Kovács Géza a felkérés nyomán mélyült el többek között a vasi kötődésű Holdosi József és Jónás Tamás szépirodalmi műveiben, valamint a számára persze korábbról sem ismeretlen cigány folklórban - amelynek különleges íze, hangulata talán az archaikus formák és a rendre mai, konfliktusos (tehát feldolgozásra váró) reálszituációkból táplálkozó csodás történetek harmonikus együttélésével magyarázható. A rendezőre különösen mély benyomást gyakorolt a délvidéki cigányság siratókultúrája; mintegy húsz-huszonöt éve hordozza-őrzi magában például azt a verset, amely a II. világháborúból, az 1944-es deportálások - a cigányokat is sújtó holokauszt - idejéből származik. Szerteágazó olvasmányélményei, tapasztalatai, a folyton úton lévő, didergetően szabad cigányság - akiről a Jóisten is megfeledkezett - történetéről, sorsáról benne kialakult kép nyomán született meg a Suttogó füzesek című legenda, amelyet a kecskeméti Galuska László Pál öntött végső formába.

A Suttogó füzesek úgy fejti föl a cigányság történetét-eredetét, hogy benne észrevétlenül tűnik át egymásba mese, mítosz és történelem: mint ugyanannak a dolognak különböző, felénk fordított arcai. Az alapszituáció szerint az édesanyának meg kell küzdenie a gyermekeit elragadó hétfejű sárkánnyal. A hét fiúért, vagyis a cigányságért - vagyis a világ megmentéséért - folytatott pokoljáró küzdelem fogalmazódik meg a cigányholokauszt egészen plasztikus, fölismerhető képeiben, történéseiben. Egyáltalán nem baj, ha a történetnek ezt az arcát-rétegét - kellő történelmi ismeretek híján - nem látják meg a kisgyerekek: az alaphelyzetet bizonyára pontosan érteni-érezni fogják. A bábszínház persze szeretné felkészíteni a gyerekeket kísérő pedagógusokat - megnyitni a szívüket - az előadásra. Kovács Géza szerint egyébként tiszteletreméltó bátorságra vall, hogy a Mesebolt vállalta a Suttogó füzesek bemutatását - pedig tulajdonképpen nem tesz mást, csak komolyan veszi a gyerekeket, komolyan veszi a feladatát.

Holnap le kell győznünk a hétfejű sárkányt , búcsúzik csütörtökön délután öt óra tájban a rendező társulattól. Boráros Szilárd azt mondja, az alsó állkapocs már megvan: Alapnak jó lesz, de asztalnál találtuk ki - azóta sok minden változott.

Aztán már csak a szépséges, csupatüll szomorúfűzre lesz szükség a mindig újramondható történet befejezéséhez. Mert a poklot megjáró, világmentő asszony végül hajladozó, a világot átölelő fűzfává változik. A második mesélő azzal biztatja majd a megmentett hét fiút, hogy Ne ríjatok! Az anyátok mindig itt fog várni rátok. Sátorként borul fölétek, ha esőtől veretnétek, s majd, ha lesznek kis porontyok, vesszeiből bölcsőt fontok. Úgy ringnak majd belsejében, mint a nagyanyjuk ölében. (...) Így van ez. Már öregapám öregapja, ha úgy esett, a fűzfákat megkereste, s vesszeikből vágott, nyesett. A kis bölcsőt abból fonta, rajkóját abban ringatta. Én is nyestem, a fiam is, unokám unokája is, minden cigányember így tesz, s remélem, ez mindig így lesz .

Így válik áldássá az átok. Az örökkévalóság a szépen megszerkesztett fűzfavessző-bölcsőben - meg a színházban - ringatózik.

A fűzfavessző-bölcső cigány legendája: benne ringatózik az örökkévalóság