Hétvége

2008.02.02. 03:29

Dolgozom, ahogy bírok

Dr. Schweitzer József élő szimbólum. A zsidó hagyományok letéteményese, művelt ember, a holokauszt túlélője. Könyveket ír, publikál, vidékre látogat, ha felkérik, esket. A nagypapája hatására lett rabbi, édesapja főnökét méltóságos úrbácsinak szólította. Gyermekkoráról, munkásságáról és a zsidóságról mesélt.

PLT

- Veszprémben a játszótér részben a templomudvar volt. Oda mentünk játszani. Emlékszem, mindig imponált nekem a nagypapám. Bár nem értettem héberül akkoriban, mégis érdeklődve hallgattam, ahogy a templomban prédikált. Édesapám szemben lakott velünk. Minden reggel, mielőtt irodába ment, átjött, és hozott egy darab csokoládét nekem. Gondolom, reggeli utánra szánta, de én előbb megettem. Nyáron minden délután a játszótéren találkoztunk, és együtt mentünk haza. Közjegyző-helyettesként dolgozott. A főnöke a liget környékén lakott, akkor méltóságos úr volt. Én egyszerűen méltóságos úrbácsinak szólítottam. Apám délutánonként elvitt sétálni, és gyakran bementünk az Elit kávéházba, ami Veszprém főterén állt. Ott mindig kaptam egy kis fagylaltot. Egy idő után már megismertek, én pedig kihasználtam, és egyszer meghívtam oda a barátaimat, s mondtam a kasszás bácsinak, hogy kérünk szépen fagyit, mert apám úgyis ki fogja fizetni. Hát apa ki is fizette. Persze azért nem tetszett neki.

- Semmilyen atrocitás nem érte gyerekkorában amiatt, hogy zsidó volt?

- Nem. A többi gyerek is zsidó volt, mivel ilyen iskolába jártam. Vallási kérdés nem merült fel soha. A Parlamentnek a Lánchíd felé eső részén, a téren nagyon jókat fociztunk. Az ottani kertésszel ért az első inzultus. Azt mondta, hogy odamehetünk, de zsidó gyerek nem jöhet labdázni. Erre én azt feleltem: Márpedig én zsidó vagyok, és miért ne jöhetnék ide. Erre a férfi elhallgatott.

- Majd az ötvenes években tanítani kezdett...

- Veszprémben oktattam először. Később, már rabbi voltam Pécsett, amikor Scheiber professzor meghívott ide tanítani, így heti egy-két napot Budapesten töltöttem. Először magyar zsidótörténetre osztott be, majd egyetemes zsidótörténetre. Aztán egy időben sokat betegeskedett, így a helyére engem osztott be Szentírás-tudományokat oktatni. Ezenkívül tanítottam már prédikációelméletet, azaz homiletikát is.

- Ha már említette a pécsi rabbiéveket. Hogyan lett rabbi önből?

- Nálam elsősorban a családi hatás játszott szerepet ebben. Engem az anyai nagyszüleim és az édesapám neveltek közösen. A nagypapám, Hoffer Ármin, Veszprémben volt rabbi, így én egy rabbiházban nevelkedtem, ahol a zsidó vallásos életben fontos szerepet játszó rituális törvényeket, étkezéseket, ünnepeket precízen megtartottuk. Engem teljesen megragadott az egész miliő.

- Rabbivá avatásakor ezt mondta: Szolgálni az ősi talajon, az apák örökségén, új magot vetni a lelkekben, új barázdát szántani a szívekben, új utat vágni és mutatni az ember számára - ez a szolgálatunk, ez a küldetésünk. Mit gondol, így hatvan év távlatából, megvalósult mindez?

- Igyekeztem. Hogy megvalósult-e valójában, annak megválaszolására nem én vagyok hivatott. Ennek az időszaknak a zömét Pécsen töltöttem, mint pécsi rabbi. Azok, akik abban az időben óvodások voltak, ma már nagypapák és nagymamák. Tanítottam őket mint elemi iskolásokat, gimnazistákat, egykor, a nehéz időkben. Mert ugye pécsi éveim egy része a diktatúrára esett, amikor semmi nem volt szimpatikus, ami kapcsolatban állt a vallással. Amióta elkerültem Pécsről, rendületlenül tartom velük a kapcsolatot. Gyakran keresnek, beszélünk. Ebből én arra következtetek, hogy törekvéseim nem voltak egészen eredménytelenek.

- Milyen volt rabbivá avatásakor, hatvan évvel ezelőtt a zsidóság?

- 1944-ben a vidéki hitközségek majdnem száz százalékát deportálták. A debreceni, szolnoki, szegedi, azaz a keleti országrészben élő zsidók bizonyos hányadát Ausztriába vitték. Akik oda kerültek, azok javarészt megmenekültek. Sajnos, akiket Lengyelországba, Auschwitzba és egyéb táborokba szállítottak, azok zömében meghaltak. Pécsett közel négyezer zsidó vallású élt a deportáció előtt, azt követően ez a szám lecsökkent úgy hat-hétszázra. Sokan elköltöztek vagy elhaláloztak, így maradtak mintegy két-háromszázan. A budapesti zsidóság nem csökkent olyan mértékben, mint a vidéki zsidók száma. A fővárosban élő kétszázezer főnek nagyjából a fele túlélte, nem vitték el. Ugyanis a gazemberek úgy gondolták, hogy innen viszik el legutoljára a zsidókat. Ha valaki megszökik például Székesfehérvárról Budapestre, majd elkapják ott. Mire azonban Pestre került volna a sor, megváltozott a politikai helyzet, a Sztójay-kormányt a Lakatos követte, és a deportáció abbamaradt. Sajnos, még az utolsó pillanatban elvitték az újpestieket, úgy tizenhétezer zsidót. Ezáltal a hatszázezres magyar zsidóság százezer körülire csökkent le a felszabadulás után. Hatvan évvel ezelőtt még élt az a nem zsidó nemzedék, amely az 1944-es zsidó tragédia szemtanúja volt. Azóta már szinte mindenki elhunyt, aki átélte azt az időszakot. Ma már kevesebbet beszélnek róla. Szomorúan tapasztalom, hogy manapság néhány szélsőséges teória megint kezd erőre kapni, gyűlöletük kicseng. A demokrácia arra való, hogy a vélemények ütközzenek, de nem szabad, hogy stigmatizálásba, szégyenteljes eszmékbe, kifejezésekbe torkolljon. A politika elleni kifogásokat művelt ember módjára is ki lehet mondani. A zsidózó emberek önmaguk bizonyítványát állítják ki. És sajnos egyáltalán nem állítom, hogy ez a bizonyítvány jeles.

- Jelenleg nyugdíjas. Mivel tölti napjait?

- Gyakran megyek vidékre, néha esketést is vállalok. Már ritkábban prédikálok, mert elfáraszt. Dolgozom, ahogy bírok, de azért érzem az idő múlását. Csinálom, amit egy öreg rabbi csinál.

Dr. Schweitzer József Született: 1922. október 13., Veszprém Diploma: bölcsészdoktori (1946), rabbi diploma (1947) Pályafutás: 1947 óta rabbi, a Budapesti Izraelita Hitközség főrabbija (1981- 1985), Országos Rabbiképző Intézet igazgatója (1997-ig) Kitüntetései: Magyar Köztársaság Tisztikeresztje és Érdemérme, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának címzetes egyetemi tanára, Károli Gáspár Református Egyetem díszdoktora, a New York-i Jewish Theological Seminary díszdoktora, Széchenyi-díj, Pázmány-díj, Francia Köztársaság Becsületrendje, Budapest és a XIII. kerület díszpolgára Család: nős, két gyermeke és két unokája van

Ezek is érdekelhetik