Hétvége

2008.10.31. 03:29

A csend virágoskertje

Ezekben a napokban több mint 150 ezren látogatnak ki a Jáki úti temetőbe, az ország egyik legszebb sírkertjébe. A 33 hektáros területen mintegy 25 ezer sírban több mint negyvenezren találtak végső nyugodalmat.

Nagy Ildikó

Tudja ezt Csonka László is, a Jáki úti temető vezetője. Huszonhét éve dolgozik a vállalatnál, sírásóként kezdte, most, több mint ötvenévesen diplomázik a főiskola hittanári szakán.

Sok temetésen volt már, mégis nehezen tudná megfogalmazni, milyen a szép búcsú. Talán az, amelyik méltóságteljes. Ahol sokan vannak, ünneplőben, csendben, és ahol érezni lehet, hogy az elhunytat tényleg sokan szerették.

Csonka László naponta többször körbejárja a 33 hektáros temetőt, engem is ő kalauzol végig az ország egyik legszebb sírkertjén, amelyben 1963 január elején temették az első halottat. A főúton indulunk el, ahol városunk és megyénk egykori nagyjai nyugszanak. Árnyat adó fák alatt ballagunk fel, az amerikai típusú sírok felé. Krizantémok, mécsesek, dáliák, koszorúk, gyertyák kísérnek utunkon. Munkásokkal találkozunk, faleveleket gyűjtenek. Mert ha valahol, itt tényleg rendnek kell lenni. Főleg ezekben a napokban, amikor több mint 150 ezren lépnek be a három kapu valamelyikén.

Már fenn járunk, a legfrissebb parcellánál. Még csak egyetlen sír van benne, de nem sokáig: naponta négy-öt temetést tartanak a Jáki úton. Sortemetés van, mondja Csonka László, ami annyit jelent, hogy nem ember dönt arról, kit ki mellé temetnek. Kis sírhalmokhoz érünk, apró keresztek, mosolygó angyalkák jelzik, hogy a gyermekparcellánál járunk.

- Ez a legnehezebb, ezt soha nem lehet megszokni - sóhajt a temető vezetője, aki nemigen tud elképzelni borzalmasabb dolgot, mint amikor gyermeket vagy fiatal édesanyát temetnek. Nyírek, tölgyek szegélyezik azt a tisztást, amit kórházi parcellaként emlegetnek. Ide kerülnek azok, akiket az önkormányzat temettet el, közpénzen. Itt találjuk Kondics József sírját, akit 1983-ban nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítéltek halálra. Az akkor 38 éves csepregi férfi 3 ezer 200 forintért és két fényképezőgépért verte agyon baltával szombathelyi Sas utcai házában Reisz Lajos 76 éves festőművész-restaurátort. Mellette nyugszik Vajda János, akit gyermekgyilkosságért akasztottak fel 1982-ben. Itt, a tisztáson már nincs mérlegelés, az ő sírjukra is ugyanúgy süt a nap, mint másokéra. És ez így van jól.

Bejárjuk a szépen rendben tartott hősi temetőt, megállunk a bejáratnál kialakított urnafalnál, és benyitunk az ügyfélszolgálati irodába. Koporsó, szemfedő, kereszt vagy fejfa: ezek nélkül nincs temetés, mondja Molnárné Kajári Vera. És mostanában rögfogó nélkül sem igen temetnek. Így hívják azt a leplet, amit azért tesznek a koporsóra, hogy a hozzátartozók ne hallják a rögök kopogását. Van, aki kettőt rendel belőle...

Ilyen lett a világ: mi, akik itt maradunk, kíméljük magunkat. És még valami, amit már a kapuban virágot áruló Irma néni mesél. Neki is feltűnt, hogy kevés gyerek jár a temetőbe. Mert kíméljük őket. Mitől is? A haláltól? Vagy az élettől? Mert egyik sincs a másik nélkül...

Ezek is érdekelhetik