Ágcsonk hatolt a szemébe - egészséges sportembert ragadott el a halál

- Hallottad? Meghalt a Lajos...

Nem, nem hallottam. És abban a pillanatban se felfogni, se elhinni nem akartam. Egész egyszerűen azért, mert úgy gondoltam: a Laja nem halhatott meg. Hiszen maga volt az élet...

Aztán bárhova mentem, mindenhol róla beszéltek. Meg a fatális, értelmetlen haláláról. Hogy favágás közben súlyosan megsérült, megműtötték, kómába esett, majd meghalt. És jött egy levél, messziről, e-mailben. Belgi-umból, Varga Istvántól, vagy ahogy leginkább ismerték őt, a Nátó Istitől. Sokat megélt, kemény katonaember írta e sorokat gencsapáti barátjáról.

...Családfő. Sportember. Harcos. Önzetlen támogató. Maratonista. Ökölvívó. Hegymászó. Magyar hagyományőrző. Túraszervező. Állatbarát. Kocsmáros. Masszőr. Edző. Barát. A kultúra pártfogója. Sorolhatnám... Nekünk Hauer Lala. A baleset hirtelen jött, küzdött tizenegy napig, vártuk a csodát. De Isten úgy gondolta, ha már a régi Lalát nem kaphatjuk vissza, akkor inkább maga mellé veszi. (...) Imádta a hegyeket, értett is a mászáshoz. A box is igazán illett hozzá. Szerette csinálni, szerette tanítani is. Harcos volt. Nem tudnék még egy olyan embert mondani, aki egész évben gyűjtötte a kapott borravalót azért, hogy év végén disznóölést rendezzen, és megvendégelje a helyieket. Ha nem volt elég, saját pénzéből vett egy másik malacot is. Ha kölcsönadta az autóját, azt sem mondta, hogy tankold vissza. Amikor pár hete edzés közben megsérültem, másnap már küldte légipostán az általa legjobbnak tartott fájdalomcsillapító tapaszt, nem számított, hogy több ezer kilométer választott el minket. Akkor beszéltem vele utoljára. Ha tudtam volna. (...) Soha nem panaszkodott, csak segített. A baleset is így érte...

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

- Hallottad? Meghalt a Lajos...

Nem, nem hallottam. És abban a pillanatban se felfogni, se elhinni nem akartam. Egész egyszerűen azért, mert úgy gondoltam: a Laja nem halhatott meg. Hiszen maga volt az élet...

Aztán bárhova mentem, mindenhol róla beszéltek. Meg a fatális, értelmetlen haláláról. Hogy favágás közben súlyosan megsérült, megműtötték, kómába esett, majd meghalt. És jött egy levél, messziről, e-mailben. Belgi-umból, Varga Istvántól, vagy ahogy leginkább ismerték őt, a Nátó Istitől. Sokat megélt, kemény katonaember írta e sorokat gencsapáti barátjáról.

...Családfő. Sportember. Harcos. Önzetlen támogató. Maratonista. Ökölvívó. Hegymászó. Magyar hagyományőrző. Túraszervező. Állatbarát. Kocsmáros. Masszőr. Edző. Barát. A kultúra pártfogója. Sorolhatnám... Nekünk Hauer Lala. A baleset hirtelen jött, küzdött tizenegy napig, vártuk a csodát. De Isten úgy gondolta, ha már a régi Lalát nem kaphatjuk vissza, akkor inkább maga mellé veszi. (...) Imádta a hegyeket, értett is a mászáshoz. A box is igazán illett hozzá. Szerette csinálni, szerette tanítani is. Harcos volt. Nem tudnék még egy olyan embert mondani, aki egész évben gyűjtötte a kapott borravalót azért, hogy év végén disznóölést rendezzen, és megvendégelje a helyieket. Ha nem volt elég, saját pénzéből vett egy másik malacot is. Ha kölcsönadta az autóját, azt sem mondta, hogy tankold vissza. Amikor pár hete edzés közben megsérültem, másnap már küldte légipostán az általa legjobbnak tartott fájdalomcsillapító tapaszt, nem számított, hogy több ezer kilométer választott el minket. Akkor beszéltem vele utoljára. Ha tudtam volna. (...) Soha nem panaszkodott, csak segített. A baleset is így érte...

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

Nem, nem hallottam. És abban a pillanatban se felfogni, se elhinni nem akartam. Egész egyszerűen azért, mert úgy gondoltam: a Laja nem halhatott meg. Hiszen maga volt az élet...

Aztán bárhova mentem, mindenhol róla beszéltek. Meg a fatális, értelmetlen haláláról. Hogy favágás közben súlyosan megsérült, megműtötték, kómába esett, majd meghalt. És jött egy levél, messziről, e-mailben. Belgi-umból, Varga Istvántól, vagy ahogy leginkább ismerték őt, a Nátó Istitől. Sokat megélt, kemény katonaember írta e sorokat gencsapáti barátjáról.

...Családfő. Sportember. Harcos. Önzetlen támogató. Maratonista. Ökölvívó. Hegymászó. Magyar hagyományőrző. Túraszervező. Állatbarát. Kocsmáros. Masszőr. Edző. Barát. A kultúra pártfogója. Sorolhatnám... Nekünk Hauer Lala. A baleset hirtelen jött, küzdött tizenegy napig, vártuk a csodát. De Isten úgy gondolta, ha már a régi Lalát nem kaphatjuk vissza, akkor inkább maga mellé veszi. (...) Imádta a hegyeket, értett is a mászáshoz. A box is igazán illett hozzá. Szerette csinálni, szerette tanítani is. Harcos volt. Nem tudnék még egy olyan embert mondani, aki egész évben gyűjtötte a kapott borravalót azért, hogy év végén disznóölést rendezzen, és megvendégelje a helyieket. Ha nem volt elég, saját pénzéből vett egy másik malacot is. Ha kölcsönadta az autóját, azt sem mondta, hogy tankold vissza. Amikor pár hete edzés közben megsérültem, másnap már küldte légipostán az általa legjobbnak tartott fájdalomcsillapító tapaszt, nem számított, hogy több ezer kilométer választott el minket. Akkor beszéltem vele utoljára. Ha tudtam volna. (...) Soha nem panaszkodott, csak segített. A baleset is így érte...

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

Nem, nem hallottam. És abban a pillanatban se felfogni, se elhinni nem akartam. Egész egyszerűen azért, mert úgy gondoltam: a Laja nem halhatott meg. Hiszen maga volt az élet...

Aztán bárhova mentem, mindenhol róla beszéltek. Meg a fatális, értelmetlen haláláról. Hogy favágás közben súlyosan megsérült, megműtötték, kómába esett, majd meghalt. És jött egy levél, messziről, e-mailben. Belgi-umból, Varga Istvántól, vagy ahogy leginkább ismerték őt, a Nátó Istitől. Sokat megélt, kemény katonaember írta e sorokat gencsapáti barátjáról.

...Családfő. Sportember. Harcos. Önzetlen támogató. Maratonista. Ökölvívó. Hegymászó. Magyar hagyományőrző. Túraszervező. Állatbarát. Kocsmáros. Masszőr. Edző. Barát. A kultúra pártfogója. Sorolhatnám... Nekünk Hauer Lala. A baleset hirtelen jött, küzdött tizenegy napig, vártuk a csodát. De Isten úgy gondolta, ha már a régi Lalát nem kaphatjuk vissza, akkor inkább maga mellé veszi. (...) Imádta a hegyeket, értett is a mászáshoz. A box is igazán illett hozzá. Szerette csinálni, szerette tanítani is. Harcos volt. Nem tudnék még egy olyan embert mondani, aki egész évben gyűjtötte a kapott borravalót azért, hogy év végén disznóölést rendezzen, és megvendégelje a helyieket. Ha nem volt elég, saját pénzéből vett egy másik malacot is. Ha kölcsönadta az autóját, azt sem mondta, hogy tankold vissza. Amikor pár hete edzés közben megsérültem, másnap már küldte légipostán az általa legjobbnak tartott fájdalomcsillapító tapaszt, nem számított, hogy több ezer kilométer választott el minket. Akkor beszéltem vele utoljára. Ha tudtam volna. (...) Soha nem panaszkodott, csak segített. A baleset is így érte...

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

Aztán bárhova mentem, mindenhol róla beszéltek. Meg a fatális, értelmetlen haláláról. Hogy favágás közben súlyosan megsérült, megműtötték, kómába esett, majd meghalt. És jött egy levél, messziről, e-mailben. Belgi-umból, Varga Istvántól, vagy ahogy leginkább ismerték őt, a Nátó Istitől. Sokat megélt, kemény katonaember írta e sorokat gencsapáti barátjáról.

...Családfő. Sportember. Harcos. Önzetlen támogató. Maratonista. Ökölvívó. Hegymászó. Magyar hagyományőrző. Túraszervező. Állatbarát. Kocsmáros. Masszőr. Edző. Barát. A kultúra pártfogója. Sorolhatnám... Nekünk Hauer Lala. A baleset hirtelen jött, küzdött tizenegy napig, vártuk a csodát. De Isten úgy gondolta, ha már a régi Lalát nem kaphatjuk vissza, akkor inkább maga mellé veszi. (...) Imádta a hegyeket, értett is a mászáshoz. A box is igazán illett hozzá. Szerette csinálni, szerette tanítani is. Harcos volt. Nem tudnék még egy olyan embert mondani, aki egész évben gyűjtötte a kapott borravalót azért, hogy év végén disznóölést rendezzen, és megvendégelje a helyieket. Ha nem volt elég, saját pénzéből vett egy másik malacot is. Ha kölcsönadta az autóját, azt sem mondta, hogy tankold vissza. Amikor pár hete edzés közben megsérültem, másnap már küldte légipostán az általa legjobbnak tartott fájdalomcsillapító tapaszt, nem számított, hogy több ezer kilométer választott el minket. Akkor beszéltem vele utoljára. Ha tudtam volna. (...) Soha nem panaszkodott, csak segített. A baleset is így érte...

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

Aztán bárhova mentem, mindenhol róla beszéltek. Meg a fatális, értelmetlen haláláról. Hogy favágás közben súlyosan megsérült, megműtötték, kómába esett, majd meghalt. És jött egy levél, messziről, e-mailben. Belgi-umból, Varga Istvántól, vagy ahogy leginkább ismerték őt, a Nátó Istitől. Sokat megélt, kemény katonaember írta e sorokat gencsapáti barátjáról.

...Családfő. Sportember. Harcos. Önzetlen támogató. Maratonista. Ökölvívó. Hegymászó. Magyar hagyományőrző. Túraszervező. Állatbarát. Kocsmáros. Masszőr. Edző. Barát. A kultúra pártfogója. Sorolhatnám... Nekünk Hauer Lala. A baleset hirtelen jött, küzdött tizenegy napig, vártuk a csodát. De Isten úgy gondolta, ha már a régi Lalát nem kaphatjuk vissza, akkor inkább maga mellé veszi. (...) Imádta a hegyeket, értett is a mászáshoz. A box is igazán illett hozzá. Szerette csinálni, szerette tanítani is. Harcos volt. Nem tudnék még egy olyan embert mondani, aki egész évben gyűjtötte a kapott borravalót azért, hogy év végén disznóölést rendezzen, és megvendégelje a helyieket. Ha nem volt elég, saját pénzéből vett egy másik malacot is. Ha kölcsönadta az autóját, azt sem mondta, hogy tankold vissza. Amikor pár hete edzés közben megsérültem, másnap már küldte légipostán az általa legjobbnak tartott fájdalomcsillapító tapaszt, nem számított, hogy több ezer kilométer választott el minket. Akkor beszéltem vele utoljára. Ha tudtam volna. (...) Soha nem panaszkodott, csak segített. A baleset is így érte...

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

...Családfő. Sportember. Harcos. Önzetlen támogató. Maratonista. Ökölvívó. Hegymászó. Magyar hagyományőrző. Túraszervező. Állatbarát. Kocsmáros. Masszőr. Edző. Barát. A kultúra pártfogója. Sorolhatnám... Nekünk Hauer Lala. A baleset hirtelen jött, küzdött tizenegy napig, vártuk a csodát. De Isten úgy gondolta, ha már a régi Lalát nem kaphatjuk vissza, akkor inkább maga mellé veszi. (...) Imádta a hegyeket, értett is a mászáshoz. A box is igazán illett hozzá. Szerette csinálni, szerette tanítani is. Harcos volt. Nem tudnék még egy olyan embert mondani, aki egész évben gyűjtötte a kapott borravalót azért, hogy év végén disznóölést rendezzen, és megvendégelje a helyieket. Ha nem volt elég, saját pénzéből vett egy másik malacot is. Ha kölcsönadta az autóját, azt sem mondta, hogy tankold vissza. Amikor pár hete edzés közben megsérültem, másnap már küldte légipostán az általa legjobbnak tartott fájdalomcsillapító tapaszt, nem számított, hogy több ezer kilométer választott el minket. Akkor beszéltem vele utoljára. Ha tudtam volna. (...) Soha nem panaszkodott, csak segített. A baleset is így érte...

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

...Családfő. Sportember. Harcos. Önzetlen támogató. Maratonista. Ökölvívó. Hegymászó. Magyar hagyományőrző. Túraszervező. Állatbarát. Kocsmáros. Masszőr. Edző. Barát. A kultúra pártfogója. Sorolhatnám... Nekünk Hauer Lala. A baleset hirtelen jött, küzdött tizenegy napig, vártuk a csodát. De Isten úgy gondolta, ha már a régi Lalát nem kaphatjuk vissza, akkor inkább maga mellé veszi. (...) Imádta a hegyeket, értett is a mászáshoz. A box is igazán illett hozzá. Szerette csinálni, szerette tanítani is. Harcos volt. Nem tudnék még egy olyan embert mondani, aki egész évben gyűjtötte a kapott borravalót azért, hogy év végén disznóölést rendezzen, és megvendégelje a helyieket. Ha nem volt elég, saját pénzéből vett egy másik malacot is. Ha kölcsönadta az autóját, azt sem mondta, hogy tankold vissza. Amikor pár hete edzés közben megsérültem, másnap már küldte légipostán az általa legjobbnak tartott fájdalomcsillapító tapaszt, nem számított, hogy több ezer kilométer választott el minket. Akkor beszéltem vele utoljára. Ha tudtam volna. (...) Soha nem panaszkodott, csak segített. A baleset is így érte...

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

A baleset, amiről számtalan mendemonda kering a városban. A baleset, amit egyetlen ember látott. Dancs István Roland, az ő kertjében történt a tragédia.

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, aki mindig tudta: hozza a csapatot a maratoni váltóhoz. Aztán a másik nagy szerelem: a box. 1995-ben kezdte a Haladásnál, nem is akárhogyan: egy nemzetközi bajnokságról ezüstérmet hozott haza. De néhány napja a Skorpió Box Club edzőterme is csendesebb, ahol tavaly szeptembertől edzősködött. Varga Roland klubvezető, egykori csapattársa mesélte, hogy a tragédia estéjén is várta Lalát edzésre. Előtte felhívta, hogy hozza el a fúrót, mert elkelne egy tükör az edzőterembe. De Lala már nem tudta felvenni a telefont. És hiányozni fog a túrázóknak, a hegymászóknak is. Hende Sanyinak, Maitz Balázsnak, akikkel az utóbbi években hegyekre járt. És akik kezdettől tudták: mellette biztonságban vannak, rábízhatják magukat a Mont Blancon ugyanúgy, mint a Grossglockneren. Káldi Csaba faműves cimborája is másként néz ezentúl az öreg fagerendákra, amikből együtt valóságos remekeket készítettek.

Előttem van egy fénykép: Lala verbunkot jár a gencsi néptáncosokkal. Mosolyog, mint mindig. Sokan nem tudják, hogy 2006-ban az országban elsőként kapta meg A kultúra pártfogója elismerést. Varga Albintól, a művelődési ház igazgatójától tudom, hogy amikor jött a pecsétes boríték, Lala kidobta, mondván: ugyan, miért írna nekem a miniszter? Mert ő ilyen volt. Soha, semmiért nem várt elismerést, viszonzást. Akkor sem, amikor festéket szerzett, összetrombitálta a csapatot, és kifestették a kultúrházat. Igazi közösségi ember volt: Gencsapátiban mindig ő vágta ki és állította a legmagasabb májusfát. Holnap már az sem lesz. Mint ahogy tükör sem az edzőteremben, mert hát ki csinálná meg most, hogy ő már nincs? És oda a nyári terv is: a Matternhorn megmászása.

Az utolsó pillanatig segíteni akart. Sokszor elmondta, hogy ha történik vele valami, a szerveit szeretné felajánlani. Hét ember várta, hogy még utoljára adhasson. Valakiknek új életet, családoknak boldogságot. Bár sokáig kitartott, a szíve már nem tudta megvárni az átültetéseket.

Lala! Elfáradt az őrzőangyalod. Ezt mondta néhány napja Ladó Miki, akivel először mentél hegyekbe. Alighanem, igaza van: szegény angyal nem bírta a tempót, amit diktáltál. Épp csak félrenézett, máris meglett a baj.

Jövő héten Bükön elbúcsúznak tőled szeretteid, barátaid. Közülük néhányan a Grossglocknerre is felmennek majd, hogy rád emlékezzenek. Aztán mire valamelyest szelídül a bánat, elkészül az a kőből faragott hátizsák is, amit barátaid a Rax egy félreeső helyén, egy sziklának támasztanak majd. Úgy, mintha te tetted volna oda. Arra a pár percre, amíg egy kicsit megpihensz... Nyugodj békében, Lala!

- Az edzőteremben ismertem meg Lalát. Erőfejlesztő edzésre járt hozzám. Összebarátkoztunk, a családjaink is összejártak. Említettem neki, hogy a kertemben van több öreg gesztenyefa, amikről le kellene vágni az elszáradt ágakat. Felajánlotta, hogy megcsinálja. Profi volt, a fakitermelői tanfolyamot is elvégezte. Azon a bizonyos április 9-ei napon már a negyedik gesztenyefa került sorra. Ebéd után fogtunk hozzá a munkához - idézi fel a tragikus napot Roland.

Lala mindent úgy csinált, ahogy máskor is: kifogástalan eszközökkel, védősisakban. A fa egyik elszáradt alsó ágának végére kötelet kötött, a kötelet átvezette egy másik ágon, majd a végét Rolanddal egy másik fához köttette. Lala létrán állt, onnan vágta be fűrésszel az ágat. Az volt a terv, hogy lentről engednek a kötélen, és akkor a bevágott ág letörik. Az ág azonban már akkor megadta magát, amikor Lajos még a létrán állt. Leszakadt, nekicsapódott a létrán álló férfinak, egy kiálló ágcsonk pedig a szemét érte. Roland lesegítette a létráról, feltámogatta a kert végébe. Nem volt nála telefon, de a szomszédból látták, hogy baj van, hívták a mentőt és hozták az elsősegélydobozt. Roland szorítókötést tett barátja szemére, és beszéltette, nehogy elveszítse az eszméletét. A mentő a szemészeti ambulanciára vitte. Onnan került át a balesetire, ahol csak Roland erélyes fellépésenek köszönhetően kerülhetett be a vizsgálóba a soron következő, kificamodott ujjú beteg előtt. Már nem volt magánál. A CT-vizsgálat után az intenzív osztályra vitték. Kiderült: az agyalapi mirigy is sérült. Az egyik szemére teljesen megvakult, és a másikon is sérült a látása. Az összehívott orvosi konzílium úgy döntött, nem operálják meg. A hozzátartozók kérték, hogy mentőhelikopterrel vigyék Pécsre, de besötétedett, a helikopter már nem tudott felszállni. Lala állapota rosszabbodott, másnap műteni kellett. Az operáció után magához tért ugyan, de nehezen kommunikált. A műtétet követő ötödik napon kómába esett, rá hat napra meghalt.

Hauer Lajos sok embernek fog hiányozni. Szüleinek, társának, lányainak. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. Hiányozni fog a futóknak. Európa szinte minden fővárosában lefutotta a maratont, és Szombathelyen is mindig számíthattak rá. Ős-erő. Ezt mondta róla Söjtöry Elvira, a