Jézus a világ reménysége

- Keresztyén hitünk kiindulópontja a Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról szóló bizonyságtétel. A nagykorú hit kétezer éve a húsvét öröméből táplálkozik. Erről az örömhírről szól az evangélium is. Krisztus azért jött el emberként a világra, hogy helyreállítsa az emberiség és a teremtő Isten megromlott kapcsolatát. Ez történt karácsonykor. Mi, a húsvét után élő emberek a kortársakkal ellentétben már azt is tudjuk, hogy Isten egyszülött fiát feláldozta az emberiségért, ami a nagyhét drámai eseményeiben vált láthatóvá. A bűntelen Krisztus magára veszi az emberiség bűnét és a kereszthalál áldozatát, majd feltámad a halálból, megmutatva az örök élet reménységét.

- A húsvétot a nagyböjtöt kiteljesítő nagyhét előzi meg. Mire emlékeztetnek minket ezek a napok?

- Az első nap, amit ki kell emelnünk, a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap. Ez az a nap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. Királyként, uralkodóként vonul be, s hívei hódolattal fogadják. Ám kortársai félreértik őt. Jézus nem a politikai hatalom megdöntésére törekszik, hanem hogy az embereket újra közel hozza a Teremtőhöz.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- A húsvétot a nagyböjtöt kiteljesítő nagyhét előzi meg. Mire emlékeztetnek minket ezek a napok?

- Az első nap, amit ki kell emelnünk, a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap. Ez az a nap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. Királyként, uralkodóként vonul be, s hívei hódolattal fogadják. Ám kortársai félreértik őt. Jézus nem a politikai hatalom megdöntésére törekszik, hanem hogy az embereket újra közel hozza a Teremtőhöz.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- A húsvétot a nagyböjtöt kiteljesítő nagyhét előzi meg. Mire emlékeztetnek minket ezek a napok?

- Az első nap, amit ki kell emelnünk, a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap. Ez az a nap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. Királyként, uralkodóként vonul be, s hívei hódolattal fogadják. Ám kortársai félreértik őt. Jézus nem a politikai hatalom megdöntésére törekszik, hanem hogy az embereket újra közel hozza a Teremtőhöz.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- A húsvétot a nagyböjtöt kiteljesítő nagyhét előzi meg. Mire emlékeztetnek minket ezek a napok?

- Az első nap, amit ki kell emelnünk, a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap. Ez az a nap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. Királyként, uralkodóként vonul be, s hívei hódolattal fogadják. Ám kortársai félreértik őt. Jézus nem a politikai hatalom megdöntésére törekszik, hanem hogy az embereket újra közel hozza a Teremtőhöz.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- A húsvétot a nagyböjtöt kiteljesítő nagyhét előzi meg. Mire emlékeztetnek minket ezek a napok?

- Az első nap, amit ki kell emelnünk, a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap. Ez az a nap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. Királyként, uralkodóként vonul be, s hívei hódolattal fogadják. Ám kortársai félreértik őt. Jézus nem a politikai hatalom megdöntésére törekszik, hanem hogy az embereket újra közel hozza a Teremtőhöz.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- Az első nap, amit ki kell emelnünk, a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap. Ez az a nap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. Királyként, uralkodóként vonul be, s hívei hódolattal fogadják. Ám kortársai félreértik őt. Jézus nem a politikai hatalom megdöntésére törekszik, hanem hogy az embereket újra közel hozza a Teremtőhöz.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- Az első nap, amit ki kell emelnünk, a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap. Ez az a nap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. Királyként, uralkodóként vonul be, s hívei hódolattal fogadják. Ám kortársai félreértik őt. Jézus nem a politikai hatalom megdöntésére törekszik, hanem hogy az embereket újra közel hozza a Teremtőhöz.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- Az első nap, amit ki kell emelnünk, a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap. Ez az a nap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. Királyként, uralkodóként vonul be, s hívei hódolattal fogadják. Ám kortársai félreértik őt. Jézus nem a politikai hatalom megdöntésére törekszik, hanem hogy az embereket újra közel hozza a Teremtőhöz.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- Az első nap, amit ki kell emelnünk, a húsvét előtti vasárnap, virágvasárnap. Ez az a nap, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe. Királyként, uralkodóként vonul be, s hívei hódolattal fogadják. Ám kortársai félreértik őt. Jézus nem a politikai hatalom megdöntésére törekszik, hanem hogy az embereket újra közel hozza a Teremtőhöz.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választott Ábrahám bibliai története, akit Isten arra kér, hogy áldozza fel egyetlen fiát az oltáron. Ábrahám engedelmes, ám midőn már megkötözte Izsákot, Isten lefogja a kést emelő kezet, mert kérésével Ábrahám hitét akarta próbára tenni. Amit nem engedett az embernek, azt nagypénteken ő megteszi egyszülött fiával. Itt kell egy kis kitérőt tennem. Évszázadok óta kétfajta véglet között mozog az emberiség Isten-képe. Az egyik egy transzcendens, távoli Isten-kép, melynek hétköznapi életünkhöz nincs túl sok köze. A másik az immanens, azaz bennünk élő Isten képe, amely az emberi aspektust hangsúlyozza túl. Mindegyik véglet veszélyes, mert Istent mindkettő kikapcsolja a közösségi létünkből. A keresztény ember se nem transzcendens, se nem immanens, hanem hozzá lehajló Istenben hisz, a lehajló szeretetben, melynek azzal adta jelét, hogy fia emberré lett, majd magára vette az emberiség bűnét, és meghalt a kereszten. Azt kell tudomásul vennünk, hogy minden értünk történt és történik ma is. Nem Istennek fontos, hogy meggyónjuk bűneinket, hogy elmenjünk az istentiszteletre, hogy betartsuk a parancsolatokat, hanem nekünk. Ezáltal lehetünk mindennap közel Krisztushoz.

- Az ünnepkör Krisztus feltámadásával teljesedik ki.

- A megváltással Krisztus az örök élet ízét és minőségét hozta el a világba. Aki Jézushoz tartozik, az ő szeretetét elfogadja, az mulandósága ellenére bizonyos lehet abban, hogy az örök életet megtapasztalja. A húsvét üzenete egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy a halál a bűn következménye, de nem a vége mindennek. Az emberi személyiség örökre megmarad Isten emlékezetében.

- Ha a húsvét ilyen szép reményekkel biztat, miért van mégis, hogy Európa-szerte gyengül a keresztény egyház szerepe?

- Elfelejtettük Krisztust, mint urat imádni. Vallási szokásainkat valamelyest megtartjuk, de a mindennapi életünk elválik a Krisztus-követéstől. Sokan úgy tekintenek az egyházra, mint szolgáltatószervezetre, ami a lelki szükségleteinket hivatott kielégíteni. A modern ember számára a szent fogalma háttérbe kerül, a hitünk is profanizálódik, emberi elgondolásokhoz igazodik. Ahelyett, hogy Isten szentlelke áthatná életünket, fordítva történik: a profán, anyagi világ, a fogyasztási kultúra megrontja keresztény szemléletünket. Az elvilágiasodott gondolkodás a templom falain belül is helyet követel. A bűn domesztikálódik, az emberek a tízparancsolatot is megpróbálják felülírni. Márpedig az a keresztény közösség, amelyik elvilágosiasodik, az fel is fog bomlani. Ahúsvéti hitből élő keresztények száma egyébként csak a nyugati kultúrkörben csökken, a világ többi részén növekszik. Az egyház nem helyhez kötött, a Szentlélek ott működik, ahol hívják. A törté-nelem során nem volt alaptalan a sok egyházvita: a kereszténységnek vissza kell térnie a forráshoz.

- A gazdasági válság, a globalizáció mennyiben okolható az elvilágosiasodásért?

- A mai közgondolkodás fókuszába a pénz került, ami a hatalomról szól. Az ember számára az okoz örömet, ha megrakhatja a bevásárlókocsiját, vagy ha lecserélheti az autóját. Pedig ez az életünknek csak egy apró szeglete. Ki vagyunk szolgáltatva a fogyasztói kultúrának, s emellett eltűnnek az emberi, közösségi értékek. Nem teszünk fel olyan alapvető kérdéseket, mint hogy miért születtünk, mit hagyunk magunk mögött, milyenek az emberi kapcsolataink, hogy érezzük ma- gunkat ezen a világon? Ebből ki kell mozdulni.

- Ez a világ vesz körül bennünket. Hogyan találhatjuk meg a vakító fényreklámok között az Isten igazi fényességét?

- Először is gondolkodjunk el azon, hogy mi a vasárnap. A hét első napja, Krisztus feltámadásának napja. Minden vasárnap a húsvét örömét hordozza magában. Kezdjük azzal, hogy vasárnap reggel nem a bevásárlóközpontba megyünk el, hanem a templomba. Tegyük fel magunknak az élettel kapcsolatos alapvető kérdéseket, és egyszer az életben hagyjuk, hogy saját elképzeléseink helyett Isten szava is megszólítson. Ha erre megadjuk a lehetőséget s a kellő időt, kérdéseinkre meg fogjuk kapni a választ. A kételkedők többségét a gőg, a büszkeség tartja ettől vissza. Amíg van bennem elég erő, gondolják, addig nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Ám amikor baj van, akkor már nem marad semmi, ami felemel. A keresztény ember ilyenkor még mindig imára tudja kulcsolni a kezét, vagy amikor már ez sem megy, imádkoznak érte mások. Ha pedig meghal, akkor se a semmibe hull, hanem az Isten kezébe. Minden évben megtapasztaljuk a hívekkel, hogy amikor a hajnali sötétségben a húsvéti istentiszteletre gyülekezünk, a közeli szórakozóhelyről akkor tántorognak ki a részeg mulatozók. Tapintható ilyenkor a szakrális és a profán világ közötti kontraszt. A nagypéntek megrendülése, a húsvét csodálatos öröme a legjobb alkalom arra, hogy eddigi életünket átgondoljuk, fontosnak tűnő dolgainkat félretegyük, és betérjünk Isten házába.

- Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, az Oltáriszentség ünnepe.

- Ki kell emelni, hogy Jézus és tanítványai a legnagyobb zsidó ünnepre, páskavacsorára ülnek le ezen az estén. Az Egyiptomból való megszabadulást ünnepli ilyenkor a zsidó nép. Azzal viszont, hogy Jézus kezébe veszi a kovásztalan kenyeret és a kelyhet, az ünnep új értelmet nyer. Azzal, hogy új szövetséget köt az emberrel, az egész Ószövetség új összefüggésbe kerül. A keresztyén ember az Ószövetségre is krisztusi látásmóddal tekint. Mi az evangélikus gyülekezetben évek óta felidézzük a páskavacsorát, az úrvacsora szentségének születését. Az áldozati páskabárány helyébe Krisztus teste és vére lép, mely a megváltás lényegét hordozza magában.

- A következő jeles nap nagypéntek, a megváltó kereszthalálának napja.

- A vallástörténet abszurditása, hogy az Isten fia a legmegalázóbb módon szenvedi el a halált. Eszünkbe juthat a választo