Hétvége

2011.02.13. 10:17

Kóborló kutyák megmentői

Van néhány ember. Elkötelezetten, lelkesen mentik az állatokat. Saját pénzből, otthonukba fogadva őket. Alapítvány, egyesület összefogott, hogy legyen végre állatmenhely Szombathelyen. Pénteken bált rendeznek ezért.

Némethy Mária

A kezdetek? A Joskar-Ola lakótelepen laktunk, ahol Szamos Rudi bácsi, a Kántor híres írója adott egy dalmata kölyköt nekünk, gyerekeknek. A szüleink nem is tudtak róla, csak haza állítottunk vele. Ez volt az első kutyánk. Aztán több lett, valahogy mindig megtaláltak a kutyák, s hogy jobb helyük legyen, elköltöztünk Szombathelyről Toronyba - emlékezik Csollányné Horváth Krisztina a Fekete István Állatvédő Egyesület titkára. Volt 16 kutya is náluk.

Trenyik Zsolt, a Kutyamenhely Alapítvány elnöke jáki. Ják és Szombathely között a kanyargós út tipikus kutyakirakó hely. Ő egy kóborló, csavargó kutya befogadásával kezdte az állatvédelmet.

- Dr. Takátsné dr. Tenki Mária 2010 nyarán kereste meg a jelenlegi kuratóriumi tagokat, és kért fel bennünket a munkára - hallom Zsolttól. - 2010 őszén úgy kezdtünk ennek neki, hogy közben rendbe kellett tennünk az alapítvány belső ügyeit. Ez mostanra sikerült. Közalapítványként egy tizenhét éves elmaradást is talán sikerül a közgyűlés támogatásával bepótolnunk: remélhetőleg hamarosan megkapjuk a közhasznú státuszt.

Az alapítvány új honlapot indított a menhely-szombathely.hu címen. Meglepődve tapasztalják, milyen sokan megtalálják őket.


- Ez azt jelenti, hogy ezen a területen szükség van az állami, önkormányzati apparátust támogató civilek tevékenységére - magyarázza Zsolt. - Az alapítvány, az új kuratórium azt vállalta, hogy elsősorban Szombathelyen megoldást próbál találni a gazdátlanná vált állatok elhelyezésére. Ezt a munkát a Fekete István Állatvédő Egyesület tagjai évek óta lelkesen végzik. Mi inkább arra koncentrálunk, hogy a gyepmesteri teleppel kapcsolatos negatív megítélésen változtassunk, és a várossal együttműködve létrehozzunk egy olyan menhelyet, ahol minden feltétel adott az ellátásra, gondozásra szoruló állatok elhelyezésére.

A Fekete István Állatvédő Egyesület 2008. novemberében került át Zala megyéből Vas megyébe. 2010-ben 453 kutya, 122 cica, több vadászgörény, papagáj, pinty, csincsilla, nyúl, bagoly és sok más kis jószág került a tagok által új, szerető gazdához, vagy nemzeti parkba, vadasparkba. Befogadó tagjaik szerető gondoskodása révén válnak újra egészségessé, örökbe adhatóvá a sokszor borzasztó küllemű, félős, legtöbbször lelki sérült kis jószágok. Ám a befogadás hosszú távon nem megoldás.

- Felhív valaki azzal, hogy az úton lát egy kóborkutyát, tegyünk érte valamit - mondja Krisztina. - Nehéz megértetni vele: nekünk is van munkahelyünk. Sajnos ma még sokkal több kutyát akarnak leadni, mint örökbe fogadni.

Eseteket, élethelyzeteket mesélnek. Van, ahol az elhunyt szülőről marad a kutya a fiatalokra, de ők nem tudják befogadni, gondozni; van, amikor a kutyát a gazdája egyszerűen otthagyja, elköltözik, a szomszédok keresik meg őket. Mindig oda lyukadunk ki: a menhely megépüléséig nem várható gyors eredmény.

Az állam nagyot lépett előre tavaly júliusban, amikor az 1998-as állatvédelmi törvényhez új rendeletet adott ki. Ennek az iránya és tartalma előremutató. Tapasztalataik szerint az önkormányzatok részéről a segítő szándék általában megvan.

- Az állatvédelemnek ez a szintje még mindenkinek új, mi is tanuljuk folyamatosan, de aki napi szinten nem foglalkozik a témával, érthető, hogy segítséget vár - magyarázza Zsolt. - Mi ebben is szeretnénk az önkormányzatok partnerei lenni. Tudjuk, hogy a településeken nem feltétlenül ez a legégetőbb probléma.

Ezen a téren nem rózsás a helyzet. Volt már olyan közmeghallgatás, amikor a felszólaló azt ecsetelte: kóborló kutyák mindig is csámborogtak az utcákon, nincs abban semmi új, járkáljanak csak most is. És ebben maradtak.

Mi lenne a megoldás? A chip. Azzal bármikor azonosítható a gazda, mindent meg lehetne tudni az állatról, például az oltásairól.

A jövő eléggé biztató.

- Nemrég volt egy reményt keltő megbeszélésünk a polgármesteri hivatalban - hallom Zsolttól. - Szóba került a gyepmesteri telep üzemeltetésének átadása a közterület-felügyelet kezébe. Ez logikus lépésnek tűnik, hiszen a jelenlegi üzemeltető, a vásárcsarnok eredeti tevékenységi körétől igen messze esik az élő, de különösen az elhullott állatokkal való munka.

Az alapítvány fejlesztéseket szeretne. Ősszel az adóhatóság segítségével sikerült az egyszázalékos felajánlásokat megszerezniük, így a 2011-es évnek jó helyzetből indultak. Két konkrét, jelentős kiadással járó tervük: a gyepmesteri telepen lévő kennelek mosható-fertőtleníthető járólappal való ellátása, boxok építése, ahová akár beteg, idős állatokat is el tudnak helyezni.

Február 18-án jótékonysági, állatvédő bált szervez az alapítvány és az egyesület Szombathelyen. Várnak oda minden állatbarátot, de van támogatójegy is. 
 

Ezek is érdekelhetik