Seres Dóra 25 évesen már minden álmát elérte

Seres Dóra munkahelyi elfoglaltságai, valamint a majd ezernégyszáz kilométeres távolság miatt ritkán jár vissza Lentibe, ezért ilyenkor nehéz kiszakítani a családi környezetből. A vele folytatott beszélgetéshez mégis a kisváros egyik hangulatos vendéglátóhelyét, a Táncsics úton található Denis Étterem és Panziót választjuk, mely a kiváló konyhája és a gyógyfürdőhöz való közelsége miatt a városba érkezők körében kedvelt különösen. A fiatal fuvolaművész határozott fellépése, eleganciája, kisugárzása tekintélyparancsoló, azonnal magára vonja a figyelmet.

- Már több mint négy éve dolgozom külföldön, előtte a Magyar Rádió első fuvolistája voltam - kezdi. - Három évnyi itthonlét után úgy döntöttem, jó lenne kimozdulnom. A legelső álláshirdetés, amin megakadt a szemem, a Dán Királyi Rádió Kamarazenekaráé volt, amit az a Fischer Ádám vezényelt, aki itthon is a karmesterem volt.

A történet mesélését röpke pillanatra félbeszakítja a pincér érkezése, a fiatal művész gyors és határozott döntést hoz az étel kiválasztásánál. A felkínált levest és előételt udvariasan elhárítja - inkább a végén valami desszertet kérnék, indokolja -, majd könnyed húsétel mellett dönt, s hozzá párolt zöldséget kér köretnek. Nem vagyok válogatós - teszi hozzá - egyedül a gombát nem szeretem. Amíg az étel elkészül, a beszélgetés fonalával Dániához kanyarodunk vissza. A fiatal fuvolista elárulja, nagyon jól érzi magát a koppenhágai társulatnál, amelyben nem kis szerepe van Fischer Ádámnak, akinek egyénisége, nyugalma biztonságot jelent egy szólistának.

- Különleges baráti kapcsolat a miénk, ő volt az, aki leginkább ösztönzött, nagyon sokat kaptam tőle szakmailag és emberileg is - teszi hozzá Dóra, majd azzal folytatja, hogy kollégáitól is rengeteg szeretetet kapott, ám az igazi otthonra találáshoz leginkább egy szerető és megértő társra volt szüksége.

- Volt az életemben körülbelül négy-öt év, hogy állandóan útközben éreztem magam. Szakmailag mindig is tudtam, hova szeretnék eljutni, csak azt nem, magánemberként hol kötök ki. Voltak olyan nyomasztó gondolataim, hogy mennyire érezhetem jól magam egy távoli országban, lesz-e igazi társ, akivel megoszthatom életemet. Aztán György Imre operaénekes személyében megtaláltam a páromat, ekkor éreztem úgy, hogy révbe értem. Ő Svédországban született, szülei 1956 után kerültek ki, s ott találkoztak. 2008 novemberében költöztem hozzá Malmőbe, az esküvőnket idén nyáron tartjuk - folytatja csillogó szemmel, majd a svéd város nevének említése után rögtön magyarázatba kezd. Koppenhága és Malmö egymástól alig félórányi távolságra található, a tengeren egy híd köti őket össze. A kétlakiság emiatt nem okoz számára problémát, újonnan választott otthonát - amely amúgy a második legnagyobb város a skandináv országban, körülbelül Debrecen méretű lehet - zöldövezetei miatt nagyon megszerette. Egy park mellett laknak, közel a természethez, innen utazik naponta a munkahelyére.

- A 42 tagú kamarazenekar a vezető együttesek közé tartozik Európában - ismerteti a legfontosabb tudnivalókat a fiatal fuvolaművész. - Rengeteg CD-t adunk ki, Fischer Ádám vezényletével felvesszük az összes Mozart-szimfóniát, ezzel beírtuk magunkat a zenetörténelembe. Számos nemzetközi díjat is nyertünk, a legfontosabb szakmai lapokban pedig hihetetlen dicsőítő kritikák jelennek meg rólunk. Ez annak a teljesen új előadásmódnak köszönhető, amit a karmesterünk honosított meg. Mozart zenéje könnyed, optimista hangulatot sugároz, mi viszont bemutatjuk a vadabb, harsányabb oldalát is.

- Egy zenekar tagjaként nyilván nincs annyi lehetősége, mint szólistaként. Fuvolistaként tud érvényesülni ebben a közegben?

- Szólista karrieremet a zenekari muzsikusi mivoltommal ötvözöm. Nagyon sokszínű embernek tartom magam, szeretek több mindennel párhuzamosan foglalkozni. Bár szólistaként több a lehetőségem az önmegvalósításra, mert akkor én vagyok a középpontban, engem kísér a zenekar, de örömöm lelem az együttes zenélésben is. Első fuvolistája vagyok a Dán Királyi Rádió Kamarazenekarának, ez szólamvezetői feladatot jelent. Társaim mind nagyszerű emberek és zenészek. Amikor meghívást kaptunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, egyértelmű volt számukra, hogy miattam Nielsen fuvolaversenyét mutassuk be, ami jutalomjáték volt számomra. Nagyon sok szép kritika jelent meg arról a fellépésről, akkor éreztem igazán, hogy a dániai társulat és a Svédországban élő kedvesem jóvoltából minden szempontból otthonra leltem.

Az otthon említése kapcsán a karrier kiteljesedéséhez vezető útra terelődik a szó. Seres Dóra máig büszkén vallja, egy zalai kisvárosból, Lentiből indult. Orvos szülei nagyon korán észrevették benne a művészet iránti fogékonyságot, így talált rá a zenére.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

- A 42 tagú kamarazenekar a vezető együttesek közé tartozik Európában - ismerteti a legfontosabb tudnivalókat a fiatal fuvolaművész. - Rengeteg CD-t adunk ki, Fischer Ádám vezényletével felvesszük az összes Mozart-szimfóniát, ezzel beírtuk magunkat a zenetörténelembe. Számos nemzetközi díjat is nyertünk, a legfontosabb szakmai lapokban pedig hihetetlen dicsőítő kritikák jelennek meg rólunk. Ez annak a teljesen új előadásmódnak köszönhető, amit a karmesterünk honosított meg. Mozart zenéje könnyed, optimista hangulatot sugároz, mi viszont bemutatjuk a vadabb, harsányabb oldalát is.

- Egy zenekar tagjaként nyilván nincs annyi lehetősége, mint szólistaként. Fuvolistaként tud érvényesülni ebben a közegben?

- Szólista karrieremet a zenekari muzsikusi mivoltommal ötvözöm. Nagyon sokszínű embernek tartom magam, szeretek több mindennel párhuzamosan foglalkozni. Bár szólistaként több a lehetőségem az önmegvalósításra, mert akkor én vagyok a középpontban, engem kísér a zenekar, de örömöm lelem az együttes zenélésben is. Első fuvolistája vagyok a Dán Királyi Rádió Kamarazenekarának, ez szólamvezetői feladatot jelent. Társaim mind nagyszerű emberek és zenészek. Amikor meghívást kaptunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, egyértelmű volt számukra, hogy miattam Nielsen fuvolaversenyét mutassuk be, ami jutalomjáték volt számomra. Nagyon sok szép kritika jelent meg arról a fellépésről, akkor éreztem igazán, hogy a dániai társulat és a Svédországban élő kedvesem jóvoltából minden szempontból otthonra leltem.

Az otthon említése kapcsán a karrier kiteljesedéséhez vezető útra terelődik a szó. Seres Dóra máig büszkén vallja, egy zalai kisvárosból, Lentiből indult. Orvos szülei nagyon korán észrevették benne a művészet iránti fogékonyságot, így talált rá a zenére.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

- A 42 tagú kamarazenekar a vezető együttesek közé tartozik Európában - ismerteti a legfontosabb tudnivalókat a fiatal fuvolaművész. - Rengeteg CD-t adunk ki, Fischer Ádám vezényletével felvesszük az összes Mozart-szimfóniát, ezzel beírtuk magunkat a zenetörténelembe. Számos nemzetközi díjat is nyertünk, a legfontosabb szakmai lapokban pedig hihetetlen dicsőítő kritikák jelennek meg rólunk. Ez annak a teljesen új előadásmódnak köszönhető, amit a karmesterünk honosított meg. Mozart zenéje könnyed, optimista hangulatot sugároz, mi viszont bemutatjuk a vadabb, harsányabb oldalát is.

- Egy zenekar tagjaként nyilván nincs annyi lehetősége, mint szólistaként. Fuvolistaként tud érvényesülni ebben a közegben?

- Szólista karrieremet a zenekari muzsikusi mivoltommal ötvözöm. Nagyon sokszínű embernek tartom magam, szeretek több mindennel párhuzamosan foglalkozni. Bár szólistaként több a lehetőségem az önmegvalósításra, mert akkor én vagyok a középpontban, engem kísér a zenekar, de örömöm lelem az együttes zenélésben is. Első fuvolistája vagyok a Dán Királyi Rádió Kamarazenekarának, ez szólamvezetői feladatot jelent. Társaim mind nagyszerű emberek és zenészek. Amikor meghívást kaptunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, egyértelmű volt számukra, hogy miattam Nielsen fuvolaversenyét mutassuk be, ami jutalomjáték volt számomra. Nagyon sok szép kritika jelent meg arról a fellépésről, akkor éreztem igazán, hogy a dániai társulat és a Svédországban élő kedvesem jóvoltából minden szempontból otthonra leltem.

Az otthon említése kapcsán a karrier kiteljesedéséhez vezető útra terelődik a szó. Seres Dóra máig büszkén vallja, egy zalai kisvárosból, Lentiből indult. Orvos szülei nagyon korán észrevették benne a művészet iránti fogékonyságot, így talált rá a zenére.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

- Egy zenekar tagjaként nyilván nincs annyi lehetősége, mint szólistaként. Fuvolistaként tud érvényesülni ebben a közegben?

- Szólista karrieremet a zenekari muzsikusi mivoltommal ötvözöm. Nagyon sokszínű embernek tartom magam, szeretek több mindennel párhuzamosan foglalkozni. Bár szólistaként több a lehetőségem az önmegvalósításra, mert akkor én vagyok a középpontban, engem kísér a zenekar, de örömöm lelem az együttes zenélésben is. Első fuvolistája vagyok a Dán Királyi Rádió Kamarazenekarának, ez szólamvezetői feladatot jelent. Társaim mind nagyszerű emberek és zenészek. Amikor meghívást kaptunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, egyértelmű volt számukra, hogy miattam Nielsen fuvolaversenyét mutassuk be, ami jutalomjáték volt számomra. Nagyon sok szép kritika jelent meg arról a fellépésről, akkor éreztem igazán, hogy a dániai társulat és a Svédországban élő kedvesem jóvoltából minden szempontból otthonra leltem.

Az otthon említése kapcsán a karrier kiteljesedéséhez vezető útra terelődik a szó. Seres Dóra máig büszkén vallja, egy zalai kisvárosból, Lentiből indult. Orvos szülei nagyon korán észrevették benne a művészet iránti fogékonyságot, így talált rá a zenére.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

- Egy zenekar tagjaként nyilván nincs annyi lehetősége, mint szólistaként. Fuvolistaként tud érvényesülni ebben a közegben?

- Szólista karrieremet a zenekari muzsikusi mivoltommal ötvözöm. Nagyon sokszínű embernek tartom magam, szeretek több mindennel párhuzamosan foglalkozni. Bár szólistaként több a lehetőségem az önmegvalósításra, mert akkor én vagyok a középpontban, engem kísér a zenekar, de örömöm lelem az együttes zenélésben is. Első fuvolistája vagyok a Dán Királyi Rádió Kamarazenekarának, ez szólamvezetői feladatot jelent. Társaim mind nagyszerű emberek és zenészek. Amikor meghívást kaptunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, egyértelmű volt számukra, hogy miattam Nielsen fuvolaversenyét mutassuk be, ami jutalomjáték volt számomra. Nagyon sok szép kritika jelent meg arról a fellépésről, akkor éreztem igazán, hogy a dániai társulat és a Svédországban élő kedvesem jóvoltából minden szempontból otthonra leltem.

Az otthon említése kapcsán a karrier kiteljesedéséhez vezető útra terelődik a szó. Seres Dóra máig büszkén vallja, egy zalai kisvárosból, Lentiből indult. Orvos szülei nagyon korán észrevették benne a művészet iránti fogékonyságot, így talált rá a zenére.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

- Szólista karrieremet a zenekari muzsikusi mivoltommal ötvözöm. Nagyon sokszínű embernek tartom magam, szeretek több mindennel párhuzamosan foglalkozni. Bár szólistaként több a lehetőségem az önmegvalósításra, mert akkor én vagyok a középpontban, engem kísér a zenekar, de örömöm lelem az együttes zenélésben is. Első fuvolistája vagyok a Dán Királyi Rádió Kamarazenekarának, ez szólamvezetői feladatot jelent. Társaim mind nagyszerű emberek és zenészek. Amikor meghívást kaptunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, egyértelmű volt számukra, hogy miattam Nielsen fuvolaversenyét mutassuk be, ami jutalomjáték volt számomra. Nagyon sok szép kritika jelent meg arról a fellépésről, akkor éreztem igazán, hogy a dániai társulat és a Svédországban élő kedvesem jóvoltából minden szempontból otthonra leltem.

Az otthon említése kapcsán a karrier kiteljesedéséhez vezető útra terelődik a szó. Seres Dóra máig büszkén vallja, egy zalai kisvárosból, Lentiből indult. Orvos szülei nagyon korán észrevették benne a művészet iránti fogékonyságot, így talált rá a zenére.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

- Szólista karrieremet a zenekari muzsikusi mivoltommal ötvözöm. Nagyon sokszínű embernek tartom magam, szeretek több mindennel párhuzamosan foglalkozni. Bár szólistaként több a lehetőségem az önmegvalósításra, mert akkor én vagyok a középpontban, engem kísér a zenekar, de örömöm lelem az együttes zenélésben is. Első fuvolistája vagyok a Dán Királyi Rádió Kamarazenekarának, ez szólamvezetői feladatot jelent. Társaim mind nagyszerű emberek és zenészek. Amikor meghívást kaptunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, egyértelmű volt számukra, hogy miattam Nielsen fuvolaversenyét mutassuk be, ami jutalomjáték volt számomra. Nagyon sok szép kritika jelent meg arról a fellépésről, akkor éreztem igazán, hogy a dániai társulat és a Svédországban élő kedvesem jóvoltából minden szempontból otthonra leltem.

Az otthon említése kapcsán a karrier kiteljesedéséhez vezető útra terelődik a szó. Seres Dóra máig büszkén vallja, egy zalai kisvárosból, Lentiből indult. Orvos szülei nagyon korán észrevették benne a művészet iránti fogékonyságot, így talált rá a zenére.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

Az otthon említése kapcsán a karrier kiteljesedéséhez vezető útra terelődik a szó. Seres Dóra máig büszkén vallja, egy zalai kisvárosból, Lentiből indult. Orvos szülei nagyon korán észrevették benne a művészet iránti fogékonyságot, így talált rá a zenére.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

Az otthon említése kapcsán a karrier kiteljesedéséhez vezető útra terelődik a szó. Seres Dóra máig büszkén vallja, egy zalai kisvárosból, Lentiből indult. Orvos szülei nagyon korán észrevették benne a művészet iránti fogékonyságot, így talált rá a zenére.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

- Nagyon liberális szülők voltak, akik azt szerették volna, ha élethivatásomnak azt a pályát választom, amiben ki tudok teljesedni, amiben jól érzem magam. Gyermekként órákon át el tudtam merülni egy könyvben, akár bombát lehetett volna robbantani mellettem. Aztán elkezdtem foglalkozni a zenével, énekkarba jártam, ahol Sabján Edit tanárnőnek köszönhetően nagyon jól éreztem magam, hiszen ott nyugalomra leltem. A mai napig szeretettel gondolok rá, akárcsak Pártosné Baranyai Olgára, ő fuvolázni tanított az Ádám Jenő Zeneiskolában. Ha tehetem, mindig megemlítem a nevüket, s természetesen köszönetet mondok szüleimnek is, akik mindehhez a háttért biztosították.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

Seres Dóra a lenti általános iskolai éveket követően zeneművészeti szakközépiskolába került, ahol őt is rengeteg hatás érte. Míg hozzá hasonlóan nagy reménységek közé tartozó osztálytársai közül sokan letértek az útról, ő mindvégig eltökélt maradt.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte teljesen ennek feljátszására szenteltem, de úgy vélem, megérte, mert nagyon sok zeneszerető és zeneértő embernek fog örömet, boldogságot szerezni.

- Nagyfokú elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy az ember ezen a pályán kitartson. Rengeteg gyakorlást és figyelmet igényel, s nem feküdhetsz le hajnali háromkor, amikor másnap reggel nyolckor feladat vár rád. Én tudatosan építettem a pályám. Versenyeken vettem részt, hogy megismerjenek, legyen egy jó repertoárom, amit bármelyik pillanatban elő tudok venni a fiókból, ha kell. Zenészekkel kerüljek kapcsolatba, ezáltal találjak rá a kamarapartnerekre, s megismerjen a szakma. Enélkül nem megy.

- Ezek szerint sok áldozatot kellett meghozni a siker érdekében...

- Én nem így fogalmaznék, ez nem volt áldozat számomra, mert sosem voltam az a típus, aki hajnalig képes volt bulizni a szórakozóhelyen. Az örömet inkább a zene jelentette, a barátokkal vagy a tanárokkal való kapcsolat. A hozzám hasonló módon gondolkodókkal moziba, színházba és operába jártunk, de gyakran elmentünk nézelődni az állatkertbe is. Várost nézni a mai napig nagyon szeretek, bárhol is koncertezem, arra mindig szakítok időt. Ha New Yorkban járok, mindennapos vendége vagyok a Metropolitan Múzeumnak. Nem tudok betelni azzal a hihetelten összeállítással, ami ott látható. Egyetlen látogatás során lehetetlen is mindent alaposan megszemlélni.

Seres Dóra a versenyzések és turnézások miatti utazásai ellenére nem tartja magát kozmopolitának. Mint mondotta, nem vágyik arra, hogy életét a szállodák közti rohangálás töltse ki, családot, otthont szeretne. Párjával sokat kirándulnak, bejárják a svéd nevezetességeket, illetve gyakran kerékpároznak is - ez amúgy közkedvelt szabadidős tevékenység arrafelé. Főzni is szeret, bár párját sokkal jobb szakácsnak tartja, s továbbra is szívesen olvas. Most éppen Márai regényeit, Wass Albert verseit. Vonzza az építészet, a képzőművészet, a közelmúltban még a rajzolást és a festést is kipróbálta.

- Most éppen egy új CD-n dolgozom, Paganini 24. Caprice-át veszem fel, ezt is Fischer Ádám ösztönzésére. Paganiniről tudni kell, hogy a XIX. század legvirtuózabb hegedűse volt, akit csodáltak kortársai. Olyan ismert zeneszerzőket ihletett meg, mint Brahms, Liszt vagy Schumann, s még Andrew Lloyd Webber is elkészítette a maga átiratait. A 24. Caprice a hegedűirodalom legnehezebb darabjának számít, a zenészek nyolcvan százaléka bele sem mer kezdeni, hogy eljátssza. Aki megpróbálja, az is többnyire feladja a felénél. Van néhány művész, aki képes végigjátszani, rögzítésre viszont csak a töredékük vállalkozik. Fuvolán eddig talán két-három szólista vette fel, de mindegyik hagy kívánnivalót maga után. Ezért döntöttem úgy, hogy elkészítem a magam átiratait. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek a caprice-ok mennyire színes művek, mennyire kifejezték Paganini személyiségét, emberi mivoltát. A tavalyi évet szinte t